Ajánló ZÖME FESZT – Zöld Összművészeti Fesztivál – A Duda Éva Társulat és a Füge Produkció szervezésében 2022-05. szám
Nyárindító, új fesztivál Budapesten! A Duda Éva Társulat kezdeményezésére 2022. június 10-11-12-én a Jurányi Produkciós Házban megrendezik az első összművészeti és közösségi fesztivált, melyben az előadóművészet és a környezetvédelem kapcsolódásával létrejövő hazai színház,
![](./Elements/Cikk/12881_1.jpg)
tánc, gyermek és ifjúsági programok kerülnek bemutatásra. Az egyedülálló rendezvényen az előadások mellett szakmai beszélgetésekkel, divatbemutatókkal, filmvetítésekkel, irodalommal, slam poetryvel, performanszokkal és gyakorlati workshopokkal várják az érdeklődőket a budapesti fesztiválfelhozatalt színesítve és gazdagítva.
A nap folyamán gyerekeknek szóló környezetvédelmi témájú előadásokkal, fenntartható kézműves foglalkozásokkal és különféle fejlesztő játékokkal várják a családokat, gyerekeket. Az érdeklődők többek között megtekinthetik az Itt és Most Társulat, a Manócska Társulat és Valentyik Anna produkcióit. A Jurányi Ház színháztermében minden este bemutatásra kerül egy-egy színházi vagy táncelőadás, mint például a Duda Éva Társulat klímatudatossággal foglalkozó Wonderland című darabja vagy a k2 Színház abszurd-melankolikus, utolsó vacsora jellegű Búcsúkoncert című előadása. | hirdetés
![](Elements/Reklam/szallas_hu468x60.jpg) |
|
A nagytermi előadások mellé a Ház összes terét belakva és zöldítve a fesztiválprogramot, a Jurányi Ház olyan csapatai csatlakoznak, mint a Tünet Együttes, a Bélaműhely és Szűcs Edit divattervező. A ZÖME keretében első alkalommal valósul meg a Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekt szakmai fóruma, amelyhez több mint húsz kulturális intézmény csatlakozott. Emellett az érdeklődők részt vehetnek a fenntartható divatról, tudatos otthonról és étkezésről szóló kerekasztal-beszélgetéseken, valamint a legkülönfélébb zöld, ökotudatos workshopokon, mint például natúrkozmetikum, vászontáska vagy ékszerkészítés újrahasznosított műanyagból.
Jurányi Produkciós Ház
06. 10-12.
|
vissza |
|
| |