PM Online | Színház

Wass Albertet lehet szeretni, utálni, de egy biztos: senki sem közömbös az általa megfogalmazott történelmi igazságok iránt. Kortárs színházi kultúránk arculatának is, de legfőképpen kulturális és nemzeti identitásunk erősödésének tenne igazán jót, ha a színpadi művészet markánsabban és
bátrabban vállalná fel a magyar történelem feldolgozását. A nagyon tarka palettán azonban csak az Udvari Kamaraszínház alkotóközössége bizonyította szakmai rátermettségét és bátorságát a történelmi témák felvállalásában, nem csoda hát, hogy a viharos sikereket megélt, Wass Albert-regényeket feldolgozó A világ és a vége című darabot zenei feldolgozásokkal megújítva is tőlük láthatjuk hamarosan.

Andrási Attila délvidéki születésű, Jászai Mari-díjas rendező erős szcenírozásaiból egyetlen elem hiányzik: a megalkuvás. Sem tematikus, sem művészi értelemben nem hajlandó lemondani az igazságról a színpadon – talán ezért is áll „kezére” oly természetesen a Wass Albert-i életmű, amelyből a 2000-es évek első felében két kisregényt dolgozott fel. A Jönnek és az Adjátok vissza a hegyeimet! című regényekből született meg A világ és a vége című dráma, melyet tömegek előtt játszottak a Kárpát-medence különböző városaiban: 2006-ban Marosvásárhelyen több mint 800 résztvevő tolongott, hogy láthassa az előadást. A drámai felütést idén zenei feldolgozásokkal gazdagítva hozzák közel a fiatalabb korosztályhoz.
A világ és a vége egy korszak határait jelzik: a világ a Magyar Királyság, a vége pedig az azt lezáró eseményeket jelenti. Miért ennyire fontos ez a téma ma is? Mert a magyar sorstörténet állandósult konfliktusa, hogy az anyaországtól elszakadt területeken élő magyarokban kettősség él: egyfelől nem szeretnének elszakadni szülőföldjüktől, másrészt viszont az „eredeti” hazához szeretnének tartozni – ez a probléma ugyanúgy aktuális ma is, mint száz évvel ezelőtt. Semmilyen esélyegyenlőségi, kisebbségvédelmi törekvés nem volt képes enyhíteni a magyarságot ért történelmi sebeken, és bár időben egyre távolabb kerülünk a 20. század eleji tragikus eseményektől, azok hatása egyre drámaibbá válik.
Orbán Borbála, Benedekffy Katalin, Pál Péter, Dóczy Péter, Csizmadia Gergely – csupán néhány kiváló művész, akik játékáért eddig is szívesen látogattuk az Udvari Kamaraszínház előadásait, és akikkel A világ és a vége megújult formában tér vissza a színpadra. Aki már látta, annak azért, aki még nem, annak feltétlenül javasoljuk, hogy jöjjön el, de inkább hogy kapcsolódjon be, és énekelje velünk a fülbemászó dalokat! Közös jövőnk ugyanis azon múlik, hogy a jelenben mennyire vagyunk képesek felismerni, megérteni és megőrizni történelmi igazságainkat – ez mindenkori nemzeti identitásunk alapja.
Az Udvari Kamaraszínház missziója egyértelmű: a mi felelősségünk átadni a fiataloknak mindazt a tudást, amelyből identitástudatuk alapjai megszilárdulhatnak. Ennek érdekében kapcsolódott be a színház a nemzeti identitás erősítésére alapított Lázár Ervin Programba is, amelynek keretében a gyerekek és a fiatalok szociális helyzettől függetlenül, a lehető legszélesebb körben férhetnek hozzá a kulturális élet különböző eseményeihez. Iskolák számára páratlan lehetőség, hiszen egész évfolyamok diákságát lehet beültetni a zsöllyébe egy-egy értékes előadásra. A jó színház a nemzeti kultúra lélegzetvétele – a történelmet hitelesen feldolgozó színház pedig a nemzeti kultúra jövője, amit senki más nem biztosíthat számunkra: ez a mi felelősségünk.