Impresszum | Előfizetés  
  2024. június 16., vasárnap
Jusztin

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Homokba zárt történelem, csillagba zárt művészet Komáromban
2023-05. szám

A komáromi vár az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utolsó hónapjaiban, valamint a vilá­gosi fegyverletétel feltételeinek megkötésekor is kulcsfontosságú szerepet játszott. A ko­máro­miak hűségesen őrzik a három komáromi csata, a várvédő Görgey Artúr és Klapka György, valamint a
regényeiben számos történelmi eseményt megörökítő, komáromi születésű Jókai Mór emlékét. Az ország egyetlen erődrendszere, a Monostori Erőd évek óta minden nyáron gazdag programsorozattal várja az érdeklődőket. Az erődöt évente mintegy 100 ezer ember keresi fel. Az idei programokról Vizeli Csaba ügy­ve­zető igazgatót kérdeztük.

Indul a nyár, vele együtt a szabadtéri színházi szezon is. A Monostori Erőd milyen színházi előadásokkal várja az érdeklődőket?
V. Cs.: Június 3-án és 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján egy nagyszabású, látványos történelmi musicallel készülünk, az Egri csillagokkal. Várkonyi Mátyás és Béres Attila musicaljét a Magyarock Dalszínház dolgozta át, és a tavalyi ősbemutató után most a szabad­téri színpadunkon is a nagyközönség elé tárjuk. Főbb szerepekben Egyházi Géza, Csengeri Attila, Vadkerti Imre, Kuczmann Ágnes, Sándor Pál, Ondrik János láthatóak és hallhatóak. A jegyeket egysé­ge­sen 1920 forintért lehet váltani, szimbolikusan a trianoni békeszer­ző­dés megkötésének évére emlékezve. Ezt követően még két hétvége is a színházról fog szólni június hónapban. Június 24-én Az aranyember, június 30-án pedig a Valahol Európában című musicalek kerülnek szín­pad­ra. A Monostori Erőd mellett idén nagy hangsúlyt szeretnénk fektetni a Csillagerődre is, ahol szintén kialakítottunk egy szabadtéri színpadot, ahová számos, országosan is ismert előadást tervezünk meghívni.

A színházi előadásokon kívül más programokkal is készülnek a szabadtéri színpadon, vagy inkább csak a színházra vannak berendezkedve?
V. Cs.: Természetesen nemcsak színházi darabok bemutatására alkalmas a szabadtéri Klapka színpadunk, hanem könnyűzenei koncertekkel is készülünk. Június 16-án immár harmadik alkalommal látjuk vendégül Zoránt és zenekarát. De augusztusban Fenyő Miklós is fel fog lépni nálunk, illetve szeptember első hétvégéjén már sokadik alkalommal szervezzük meg a Nagy Retro Partyt, ahová a 90-es évek népszerű popénekeseit várjuk. A Csillagerődben ezenkívül stand-up esteket szervezünk vagy akár kisebb jazzkoncerteket.
hirdetés

A Monostori Erőd évről évre megrendezi az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot megelevenítő hadijátékot. Az ország legjobb hagyományőrzőit felvonultató csatajeleneteket a korhű osztrák és magyar egyenruhákba öltözött katonákon kívül lovas összecsapások és kardpárbajok színesítik.
V. Cs.: A Monostori Erőd a magyarországi élő hagyományőrzés egyik fellegvára, ahová minden évben az ország minden pontjáról érkeznek hagyományőrzők. Az általuk autentikus ruhákban bemutatott csata­je­leneteket, lovasjeleneteket, ágyús jelenetek felejthetetlen élményt jelentenek a közönségnek. Az idei Hadi­játékokat július 9-ére tervezzük.

Végül, de nem utolsósorban, a hétvégi programokon felül hétköznap mivel várják a látogatókat?
V. Cs.: Egyelőre az egyéni látogatók előtt csütörtöktől vasárnapig tart nyitva mindkét erőd, a Monostori Erőd és a Csillagerőd is. Emellett előre bejelentett csoportokat tudunk fogadni kedden és szerdán is. Hogy mivel várjuk a látogatókat ezeken a napokon? A csoportos látogatók számtalan csapatépítő szolgál­ta­tás­aink közül választhatnak, úgy mint szivacsíjászat, kincskeresés, korabeli fegyvermustra és még sorol­hat­nám. Szolgáltatásainkról részletes információt a honlapunkon találnak az érdeklődők (www.erod.hu). Az egyéni látogatók egy sétálótérképpel vagy adott esetben szakképzett tárlatvezetőinkkel barangolhatják be az erőd varázslatos folyosó- és kazamatarendszereit. A Csillagerődöt inkább a felnőtt korosztálynak ajánljuk, hiszen a tárlaton mintegy háromszáz szobormásolat tekinthető meg, az archaikus görög művészettől a 16. századig bezáróan, ami valljuk be, egy kisiskolás figyelmét nem biztos, hogy leköti. Mindenesetre várunk mindenkit 2023-ban is nagy szeretettel, sok kulturális programmal és lenyűgöző látvánnyal, hiszen a Monostori Erőd a homokba zárt történelem, a Csillagerőd pedig a csillagba zárt művészet.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor