Impresszum | Előfizetés  
  2024. július 25., csütörtök
Kristóf, Jakab

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Nincs idő, csak a jelen van. Abban kell élni”
2023-08. szám

2023-ban ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját a Bozsik Yvette Társulat. A jubileumi progra­mokról Bozsik Yvette, a társulat alapítója és vezetője, a hazai kortárs táncélet egyik legforma­bontóbb alkotója mesélt.

Szeptember 16-18. között négy előadást tekinthetnek meg az érdek­lődők a Bozsik 30 minifesztivál keretében a Nemzeti Táncszínházban. Mi alapján kerültek kiválasztásra a programsorozatban szereplő előadások?
B. Y.: A Nemzeti Táncszínházzal közösen választottuk ki, mely előadások kerüljenek a jubileumi minifesztivál programjába. Lesznek újabb alkotások, mint a Bohóc kerestetik és a Tayos, amelyek az elmúlt pár évben születtek. A Tavaszi áldozat egy régebbi koreográfia felújítása, melyet a 30 éves társulat és a Nemes Nagy Ágnes Művé­szeti Szakgimnázium tánctagozatának végzett diákjai is előadnak, két különböző verzióban. A gyerekeknek, családoknak szóló Csizmás kandúr is egy korábbi előadás felfrissített változata lesz, tehát a négy előadás több évtizedet ölel fel a társulat életéből.

A fesztivál plakátján állandó alkotótársával, Vati Tamással látható. Hogyan lehet ilyen hosszú időn át megő­rizni az egymás iránti kíváncsiságot, a másik folytonos inspirálását?
B. Y.: Tamás a legnagyobb kritikusom, 30 éve folyamatosan ott van mellettem támaszomként, pótolhatatlan viszonyítási pontként. Mindez különösen személyessé teszi a köztünk lévő művészi kapcsolatot. Sokan nem tudják, de Vati Tamás nemcsak a kezdetektől táncművésze a társulatnak, de díszlet- és látvány­tervezője is, sőt ő a felelőse a díszletek, jelmezek, kellékek raktározásának, rendszerezésének, és ő intézi az előadásoknál, vendégjátékoknál a szállítást, építést is.

Milyen további programokkal, meglepetéssel készülnek az ünnepi évadban?
B. Y.: Október 29-én lesz egy különleges esténk a Nemzeti Táncszínházban, amikor Bozsik Yvette Társulat: 30 címmel láthatja a közönség Iványi Marcell rendező és Tóth Zsolt operatőr dokumentumfilmjét a társulatról, utána a közelmúltban felújított Lakodalom című előadást játsszuk, az előcsarnok kivetítőin Horváth Judit fotói lesznek láthatók az elmúlt évek produkcióiról, próbáiról.
hirdetés

Mit gondol, miben változott a független táncszakma helyzete az eltelt 30 év alatt, és hogyan tudott/tud ilyen hosszú időn át érvényes maradni a Bozsik Yvette Társulat?
B. Y.: A Magyar Táncművészeti Egyetemen folyó képzésnek is köszönhetően sok nagyszerű koreográfus van, és sok kiváló társulat létezik, nagyon sokszínű a hazai táncművészeti szcéna, néptánctól a kortársig. A mi társulatunk úgy tud ilyen régóta fennmaradni, hogy közös motiváció hajt minket. Sosem az anyagiak voltak a legfontosabbak, akik csak a megélhetést keresik a társulati munkában, azok hamar lemorzso­lódnak, mert ahhoz, hogy a társulatban 13 embert tudjunk foglalkoztatni, nem tudunk magas fizetéseket adni. A Bozsik Yvette Társulat rendkívül széles repertoárral rendelkezik, a látványos táncszínházi produk­cióktól az önéletrajzi ihletésű komédián át a gyermek- és csecsemőszínházig. Mindig fontosnak tartottam, hogy minél több előadásunk legyen műsoron, hogy azok révén is plusz bevételhez juthassanak a táncmű­vészeink.

Meg lehet fogalmazni a Bozsik Yvette Társulat ars poeticáját?
B. Y.: Nincs, de ha most kellene megfogalmaznom, azt mondanám, ami a portréfilmünk mottója is: „Nincs idő, csak a jelen van. Abban kell élni”.

Mik a terveik a következő évadra?
B. Y.: A Nemzeti Táncszínházban Körforgás címmel készítek új előadást, amely egyfajta folytatása lesz a Bohóc kerestetik című darabnak. A Budapesti Operettszínháznak szintén jubileumi évada van, erre készül a rendezésemben Az Orfeum mágusa című előadás Somossy Károly tiszteletére, aki 100 éve nyitotta meg az orfeumát az épületben, valamint átkerül az Operettszínház nagyszínpadára a Kálmán Imre Teátrumból korábbi gyerekelőadásom, a Rozsda Lovag és Fránya Frida. A Rozsda Lovag és a kísértetet pedig a Pécsi Nemzeti Színházban rendezem, ennek már előző évad végén megvolt az előbemutatója. A Győri Nemzeti Színházban a Valahol Európában című musicalt állítom színpadra, és régi vágyam valósulna meg azzal, hogyha a Jelenések könyvét bemutathatnánk a Müpa Fesztivál Színházában.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor