Impresszum | Előfizetés  
  2024. február 27., kedd
Ákos, Bátor

 
 
Nyomtatható változat

Caragiale Farsangja a tatabányai Jászai Mari Színházban
2023-09. szám / Tompos Vince

Féltékeny szeretők félresikerült bosszúhadjáratai a farsang kellős közepén – mindez Bukarest kül­vá­ro­sában. A tatabányai Jászai Mari Színházban október 7-től látható a neves román drámaíró,
Ion Luca Caragiale Farsang című műve Botos Bálint rendezésében. A nagyváradi Szigligeti Színház direktora tartalmas és tarka estét ígér azoknak, akik jegyet váltanak első tatabányai bemutatójára.

Miről szól pontosan a XIX. század végi román irodalom kiemelkedő alakjának, Ion Luca Caragialénak 1885-ben írt darabja?
B. B.: Egy farsangi napon Bukarest külvárosának egyik borbélyüzletében megjelenik egy féltékeny szerető, aki azt a férfit keresi, akivel szerinte megcsalja őt a szeretője. Később feltűnik egy féltékeny nő is, aki szeretőjét, a borbélyt keresi – ő pedig azt hiszi, hogy a borbély csalja meg valaki mással. Majd a szereplők között elindul egy nyomozás azután, hogy valójában ki a megcsalt, és ki az új szerető. Mindez egy farsangi bálban tetőzik, ahol a karakterek már csak amiatt is összekeverik egymást, mivel a mulatság miatt éppen jelmezben vannak. Ebben a darabban nincsen sem házassági, sem pedig monogám kapcsolat – mindenki valakinek a szeretője.

A darab alapszituációja tehát, hogy féltékeny szeretők próbálják nyakon csípni vetélytársaikat úgy, hogy nem igazán tudják, pontosan ki is az ellenfelük…
B. B.: Igen, ez a szöveg elsődleges rétege. Fontosnak tartom, hogy több szempontból is igen gazdag rétegzettséggel rendelkezik a darab, amely első olvasásra akár el is kerülheti az ember figyelmét, de alapos tanulmányozással mindenképp láthatóvá válik. Caragiale művében többek között az is különleges, hogy egyfajta görbe tükröt tart a kelet-európai társadalom elé. Bohózatának sztorijában egy követ­kez­mények nélküli közösség létformáját rajzolja fel, és talán ez a tulajdonsága teszi még gazdagabbá művét. A darab abban az értelemben is plusz réteggel rendelkezik, hogy a farsangot mint ünnepet olyan eszközként használja, amely alkalmas arra, hogy megmutassa az ember legönzőbb, legszűklátókörűbb működését, felszabadítva a szereplőket a személyesség következményei alól. Nem azt állítom, hogy mindannyian ilyenek lennénk, de ezek a tulajdonságok mindenképpen bennünk vannak, és olykor elha­tal­masodnak felettünk.
hirdetés


A darab rendezőjeként hogy látja, miben rejlik Caragiale titka?
B. B.: Ahogyan korábban említettem, a neves román drámaíró klasszikus sztorijában egy sokszor használt, ismert receptet vet be: féltékeny szeretők üldözik vetélytársukat. Műve ezzel az alapszituációval akár megmaradhatna klasszikus bohózatnak is, ám ő Bukarest külvárosába helyezi a történet cselek­ményét. Ebben a nyers közegben járja végig azt a sztorit, amit gyakrabban láthatunk polgári környezetben. A darab szövege – különösen a maga korában – már ennek a feszültségnek köszönhetően is éles gúnnyal fordul a kelet-európai társadalmak felé. Ugyanakkor azzal is túllép a klasszikus bohózaton, hogy a hely­zetkomikum mellett a szereplők szenvedélyességének köszönhetően jellemkomikummal is él, így inkább beszélhetünk egy sok esetben drámai mélységekkel rendelkező vígjátékról. Persze Caragiale nem drámát vagy tragédiát ír, de beleírja vígjátékába a tragédia és a dráma lehetőségét. Ezt azzal éri el, hogy olyan szélsőséges állapotokba helyezi szereplőit, hogy azok „kénytelenek” kilépni a bohózat ártalmatlanságából, így pedig többé már nem veszélytelenek. Ugyanakkor döntéseiknek, sötét cselekedeteiknek nincsen mara­dandó hatásuk. Az összképet nézve valóban egy következmények nélküli világot vizsgálunk – talán ez az egyik legnyomasztóbb része a darabnak, és egyben Caragiale metsző kritikája a kelet-európaiság árnyol­dalaival szemben.

A Farsang rendezése kapcsán más helyütt úgy nyilatkozott, hogy Caragiale önálló művészetként, nem fel­tétlenül irodalomként tekintett a drámairodalomra…
B. B.: Valóban, Caragiale nem irodalomnak tekintette a drámaírást. Úgy gondolt a műfajra, mint mérnöki munkára, amelynek alapanyaga az ember, és a drámaíró elsődleges feladata, hogy az emberi lénynek tervezzen helyzeteket. Elsősorban színpadra írt. Éppen ettől számít jelentős szerzőnek, és emiatt tartotta a nemzetközileg elismert Eugène Ionesco is egyfajta elődjének. Egész pontosan „a legnagyobb ismeretlen drámaírónak” nevezte őt. A pontos helyzet mellett ugyanakkora pszichológiai éleslátással teremti meg szereplőit. Ezzel megelőzte saját korát – többek között emiatt is tartják őt az egyik legjelentősebb román drámaírónak.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor