Impresszum | Előfizetés  
  2024. június 18., kedd
Arnold, Levente

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Bestseller – európai ősbemutató a Karinthy Színházban
2023-10. szám

2023. december 2-án mutatják be Peter Quilter Bestseller című világhírű komédiáját, melyet Eu­rópában először a Karinthy Színházban láthatnak a nézők. Alexey Zolotovitskiy rendezésének művészei Vándor Éva, Mikecz Estilla, Mészáros András, Karácsony Gergely, Kovács Vecei Fanni
és Mohácsi Norbert. Az előadásról és a színházzal való múltjáról Vándor Évával beszélgettünk.

Mióta dolgozik a Karinthy Színházzal?
V. É.: Először 2006 környékén játszottam a Karinthy Színházban, A New York-i páparablás című darabban. Ezt követően 2011-ben kért fel személyesen Karinthy Márton, hogy játsszak a Szent Péter eser­nyő­jében, amit ő maga rendezett, később pedig a Tanár úr kérem!-ben is kaptam szerepet. Mindig vonzott ez a kis ékszerdoboz, Buda első magánszínháza. Rögtön magával ragadott az az intim környezet, amit csak az érezhet, aki már járt itt. Azóta is bármikor szívesen térek visz­sza.

Mióta ismerik egymást Olt Tamás igazgatóval? Mi jellemzi a szakmai kapcsolatukat?
V. É.: Nagyon régóta ismerjük egymást Tamással. A Kaposvári Egyetem első osztályába járt együtt az unokaöcsémmel, Vékes Csabával, akivel nagyon jó barátok azóta is, így a szakmai kapcsolat mellett van egy személyes kötelékünk is. Először a Váci Dunakanyar Színházban játszottam a Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora című rendezésében, aminek köszönhetően a 2016-os Humorfesztivál keretében el is vihettünk 2 díjat: én kaptam a legjobb színésznőnek járót, Tamás pedig a zsűritől különdíjat vehetett át. Akkor én már megtapasztaltam Tamás humorát, és azt, hogy nagyon jó vele dolgozni. Tudja, mit akar, de a lehetőséget is megadja a színésznek, hogy úgymond megtalálja az útját a szerephez. Azóta nem volt alkalmunk együtt dolgozni, ezért is örültem nagyon, amikor a Bestseller kapcsán megkeresett. Alig várom, hogy kipróbáljam magam ebben a nagyon érdekes és izgalmas szerepben.
hirdetés

Dolgozott már korábban a decemberben bemutatásra kerülő Bestseller című komédia művészeivel? Milyen a kapcsolata velük?
V. É.: Jó érzéssel tölt el, hogy szinte már mindegyik művésszel dolgoztam együtt valamilyen formában. Mindenkit máshonnan ismerek. Karácsony Gergellyel például, aki Cserhalmi György osztályába járt, egy vizsgafilmben játszottunk együtt. Estillával a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban a Szépkilátásban láthattak minket együtt a nézők. Ezen belül is volt egy konkrét jelenetünk, amit mindketten imádtunk. Mohácsi Norbival az Állampolgári ismeretek című előadás kapcsán találkoztam, amikor Nagy Mari helyett ugrottam be a jósnő szerepére. Mészáros András szintén nagyon közel áll a szívemhez, hiszen ő Olt Tamásék évfolyamtársa volt, ezért sokszor láttam vizsgaelőadásokon, együtt dolgozni pedig a Drága örökösök című sorozatban volt lehetőségünk. Kovács Vecei Fannit még nem ismerem, de hallottam, hogy nagyon tehetséges, fiatal művésznő. Nagyon várom a munkát az egész társasággal, a Karinthy Szín­ház­zal, Olt Tamással és Alexey Zolotovitskiy rendezővel. Izgalmas találkozás lesz, ebben biztos vagyok.

Milyen előadásra számíthatnak a nézők?
V. É.: Úgy gondolom, hatalmas szó, hogy Peter Quilter, a West End és a Broadway drámaírója színda­rabjának európai ősbemutatója a Karinthy Színházban lesz. Quilterről tudni kell, hogy darabjait 40 or­szág­ban játsszák szerte a világon, műveit pedig több mint 30 nyelvre fordították már le. Legismertebb darabját (A szivárvány vége) Oscar-díjas filmhez adaptálták, illetve kétszer jelölték Olivier-díjra (legjobb új vígjáték és legjobb új darab), a Broadway-debütálását pedig 3 Tony-díjra jelölték. Olt Tamás büszkén mesélte legutóbb, hogy Peter Quilter külön felkereste a Karinthy Színházat, amikor megtudta, hogy Európában először itt mutatják be a Bestsellert, és elmondta, mennyire örül ennek. Úgy tudom, a bemutatóra Petert is meghívta a színház. De visszatérve a kérdésre: egy igazán különleges, kacagtató vígjátékra számíthatnak a nézők Olt Tamás fordításában, Alexey Zolotovitskiy rendezésében.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor