Impresszum | Előfizetés  
  2024. június 14., péntek
Vazul

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
A Gyulai Várszínház 60. évada a X. Színházi Olimpia előadásaival indul
2023-05. szám

Prométheusz’22
Kali Ágnes és Tompa Gábor adaptációja Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusz című tragédiája nyomán készült, és a Kolozsvári Állami Magyar Színház, az SNT Drama Ljubljana és a Kons­tan­cai Állami Színház közös produkciójaként látható Gyulán június 22-én. A rendező, Tompa Gábor

ajánlója szerint a Prométheusz’22 elmélkedés az értelmiségi helyze­téről a 21. században. A digitalizált és erőteljes manipulációs hatás­nak kitett sajtóhálózatban és közösségi médiában az igazság túlontúl relativizálódott, és a tényellenőrzésre is hamar rásütik az álhír bélye­gét. Egy szélsőségesen ideologizált és megosztott világban, ahol a párbeszéd már-már lehetetlenné vált, a viták extrém érzelmi megnyil­vánulásokká silányulnak, a gyakran szélsőséges politikai eszméket valló kormányok szította gyűlöletbeszéd pedig a mindennapok részévé vált. Ilyen körülmények között az értelmiségiek – tudósok, orvosok, művészek – szerepe nehezebbé, ám egyszersmind felelősség­teljesebbé is válik; az ő osztályrészük a világ objektív szemlélete és a megszerzett tudás megosztása az emberekkel, akár az üldöztetés árán is, amint az Prométheusszal is történt a mitológiai időkben. Az előadás ironikus és józan megközelítésből próbálja vizsgálni Promé­theusz kortárs világunkban oly aktuálisnak ható mítoszát. Magyar, román és angol nyelven, magyar felirat­tal láthatják majd a nézők.

Luxuria
A Barcelona Flamenco Ballet előadása június 24-én kápráztatja majd el a közönséget a feszültségteljes, izgalmas, intrikákkal, szerelemmel, komplex hatalmi játékokkal, hűséggel és tragédiával, mély érzelmekkel és érzetekkel teli világával! A Flamenco reborn című világsikerű produkciót is jegyző David Gutiérrez koreográfus vezetése alatt készült Luxuria című vadonatúj flamenco-show meghökkentő és lenyűgöző élményt ígér a nézőknek. A Luxuriában minden van, szexbotránytól a mélységes döbbenetig – az előadás ugyanakkor a hagyományos és modernebb, kortárs flamenco tánc innovatív kombinációját nyújtja, aminek köszönhetően kétségkívül az utóbbi évek egyik leglátványosabb színpadi produkciójának számít. Az előadás cselekményének központjában egy férfi áll, aki életének különböző konfliktusait tapasztalja meg. A férfi sikeres művész és ellenállhatatlanul vonzó a hölgyek számára. Azonban amikor élete nagy szerelmével találkozik, ráébred, hogy semmi nem olyan egyszerű, amilyennek látszik...

Húszezer mérföldnyire a tenger alatt
A Jules Verne regényből készült színpadi adaptáció rendezője Pino Di Buduo. Ő és a társulat az elmúlt években már kétszer is szerepelt Gyulán, 2019-ben Vidám Shakespeare címmel még közös bemutatót is létrehoztak a Gyulai Várszínházzal. A június 27-én látható előadás ötlete a Teatro Potlach azon jellemzőjéből származik, hogy a komoly színészi munkát és a színpadi jelenlétet helyezi előtérbe, miközben a legmodernebb és legfejlettebb digitális és fénytechnikai technikákat alkalmazzák. Az előadás során a színészek szó szerint „elmerülnek” egy varázslatos, már-már álomszerű díszletben, amely digitális vetítésekből és a legmodernebb LED-lámpákból áll. Magukkal viszik a nézőt a mélytengeri világ és a titokzatos Nautilus felfedezésébe Némó kapitány vezetésével. Jules Verne híres könyvéből egy elképesztő látványvilágú előadás születik, amely azon a felfogáson alapul, hogy a drámaszínházhoz tartozó elbeszélő technikákat digitális szcenográfiai technikákkal ötvözve a regényoldalak látomásszerű hatását alkotják újra. Az előadás világszerte nagy népszerűségnek örvend a különböző színházakban és a fesztiválokon. Olasz nyelven, magyar felirattal láthatják majd a nézők.
hirdetés









vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor