Impresszum | Előfizetés  
  2024. június 14., péntek
Vazul

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Egyre érdekesebb témákat feszeget az Udvari Kamaraszínház
2023-11. szám / Gáspár Kinga

Andrási Attila délvidéki, Jászai Mari-díjas rendező aligha remélhette az Udvari Kamaraszínház alapításakor, hogy ekkora űrt fog betölteni színháza a magyar művelődéstörténetben. A több mint
húsz éve vállalt küldetés gyümölcsei mára beértek, és kiderült: egyre nagyobb szükség van a nemzeti történelem hiteles színrevitelére. Ennek jegyében tervezi a 2024-es repertoárt, egyre érdekesebb és különlegesebb pillanatait és egyéniségeit idézve meg a közös múltnak.

Új produkcióval indul az új esztendő: Kemény Zsigmond Rajongók című regényét Kelecsényi László írta színpadra – Andrási Attila rendezését februárban láthatjuk az Udvari Kamaraszínházban. A Rajongók a vallásháborúk idején játszódik Erdélyben, témája pedig a megosztottság. „Nagyon szerencsés helyzetben vagyok rendezőként, mert kiváló színészgárdával nyúlhatok igen patinás témákhoz, és ez a mai világban egyáltalán nem triviális. Olyan friss, tehetséges és igazán példás munkamorállal dolgozó ifjakat rendezhetek a színpadon, mint Orbán Bori, Tóth Zsuzsi, Hevesi Tóth Evelin, Illés Dániel és Pál Péter. Új erőt adtak nekem is az íráshoz is, hiszen lendületesen és pontosan dolgoznak” – mondja Andrási Attila.

A Jászai Mari-díjas rendező mindig jó érzékkel nyúl egyházi vonat­kozású témákhoz is, ezúttal Boldog Özsébről, a pálos rend alapítójáról tervez kamaraelőadást, melyet Pajor András és Szentmihályi Szabó Péter Özséb című könyve ihletetett. A kötet pontosan kirajzolja Boldog Özséb emberi vonásait, hiteles karakterét. „A színházi előadásban is Özséb emberi oldalát szeretném kidomborítani, azt a rendkívüli személyiséget, aki férfiként, remeteként egy szerzetesrend alapításának ügyét vállalva áldozta életét egy máig ható ügynek” – mondja a rendező.

Az Udvari Kamaraszínház 2024-es bemutatóinak sorozatában egy olyan történet következik, amely a két világháború között játszódik, végigkísérve Linder Bélának, a Károlyi-kormány hadügyminiszterének és Kratochvil Károlynak, a Székely Hadosztály parancsnokának történetét, a kettőjük kapcsolatán keresztül. „Fráter Olivér történészt kértem fel Kratochvil Károly Linder Bélához írt leveleinek kutatására, és Linder Béla belgrádi éveit magam már nagyrészt kikutattam” – avat be a forráskutatásokra épülő darab keletkezésének körülményeibe a drámaíró és rendező, Andrási Attila.

Távolabbi korba kalauzol a jövő évi negyedik darab, amelynek bemutatóját az Udvari Kamaraszínházban láthatjuk majd. „A Mohács előtti időszakkal és a töröktől való visszafoglalás háborús eseményeivel foglalkozik ez a színdarabunk, melynek kutatási háttérmunkálatai már javában elkezdődtek. A téma egyik alapműve Horváth Jenő Szavójai Jenő herceg: a dunai monarchia kialakulása című könyve, amit amolyan ajtónyitogatónak is tekinthetünk, hiszen legalább további ötven könyvhöz vezeti el a téma iránt érdeklődő olvasót” – mondja a darab írója és rendezője, aki szenvedélyesen kutatja a magyar történelem kevésbé ismert fejezeteit is.

A kutatásokra alapozó bemutatók sorában Andrási Attila újabb kuriózummal lepi meg az ínyenc közönséget. Ezúttal a tatárjárás korából hozza a témát, amit egy kiváló magyar származású angol író tollából született mű ihletett. Ebből kiderül ugyanis, hogy egy angol keresztes vitéz, akit a rend kidobott a soraiból, hogyan lett végül a tatár hírszerzésnél az európai részleg feje. „A könyv alapján elkezdtem mélyebbre ásni ebben a témában, és különlegesen érdekes adatokra bukkantam. Ez az ember még IV. Bélánál is járt követként, és még magyarul is beszélt. Mindenképpen megér egy színdarabot a téma és a figura egyaránt” – mondja Andrási Attila.
hirdetés

DECEMBERI MŰSOR:
– 2. – 19:00, Budapest (Altemplom) – Megmaradni
– 8. – 13:00, Budapest (Altemplom) – Anjou – A liliom útvesztői
– 8. – 19:00, Budapest (Altemplom) – Anjou – A liliom útvesztői
– 11. – 13:00, Budapest (Altemplom) – A világ és a vége
– 11. – 19:00, Budapest (Altemplom) – A világ és a vége
– 13. – 19:00, Szarajevó (Gyermekház) – Halottak napjától virágvasárnapig






vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor