Impresszum | Előfizetés  
  2024. június 14., péntek
Vazul

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Májusban érkezik a XI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál
2023-12. szám

2024 májusában tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Közép-Európa Táncszínház a Nemzetközi Monotánc Fesztivált, amelynek ismét a Bethlen Téri Színház fog otthont adni.

A 2005-ben indult Nemzetközi Monotánc Fesztivál hazánk egyedülálló kulturális eseménye. A biennálé jellegű fesztivál programja mindig az elmúlt években született táncművészeti előadásokból válogat, mintegy esszenciáját nyújtva a hazai és nemzetközi táncélet legkiemelkedőbb alkotói és előadói által megalkotott monotáncoknak. A monotánc fogalma a monodrámák ihletésére és mintájára lett megalkotva. Azokat az előadásokat sorolják ebbe a kategóriába, amelyek alkotóik sz­mé­lyes vallomásait dolgozzák fel. A monotánc azonban nem – feltétlenül – azonos a szólótánccal, így nem kizárólag szólóelőadások tartoznak a meghívott előadások körébe.
2005-ben a Harangozó-díjas Énekes István, a fesztivál egyik ötlet­gaz­dája – Szögi Csaba mellett – e sorokkal indította útjára a programot: „A XXI. század elején már tudjuk, a technika szinte mindenre képes. Ha nem ma, hát majd holnap. Naiv ember, aki bármin meglepődik. A technika szülte szenzáció azonban holnapra szertefoszlik. Az értékek zűrzavarában a biztos támpontok egyike már évezredek óta az Egyszál Ember maga. Szellemi és fizikai teljesítményével, önként vállalt kitárulkozásával. A Monotánc Fesztivál felmutat néhányat ezekből a megfellebbezhetetlen értékű szellemi és fizikai teljesítményekből. A legkiválóbb kortárs táncművészek szóló – vagy majdnem szóló – produkcióiból. Szeretnénk, ha a Fesztivál évről évre a bátor emberek gyülekezete lenne, a mindig újat akaróké, akik nem rejtőzködni, hanem épp ellenkezőleg, kitörni akarnak.”
hirdetés

A neves hazai alkotó-előadók mellett az évek alatt már több világszerte ismert művész is bemutatkozott a rendezvényen. A nemzetközivé válás újabb állomásaként 2019-ben Dél-Koreában, Szöulban megren­de­zésre került az első Monotanz Festival. Azóta – Budapesten és Szöulban – évenként felváltva szerveződik egy-egy fesztivál.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor