Impresszum | Előfizetés  
  2024. június 14., péntek
Vazul

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Ez a szereposztás minden rendező számára ajándék volna”
2024-04. szám

„Szerintem a modern, napjainkban érvényes színház kulcsa nem az, ha mindig kitekerjük az ere­deti elképzelést, hanem ha bátran, mélyre ásva és valódi, összetett figyelemmel merjük meg­kö­ze­líteni azt” – mondja Nagybaczoni Nagy Kati, a Magyar Színház Jó estét nyár, jó estét szerelem című bemutatójának rendezője.

Hogyan kapcsolódsz a Magyar Színházhoz?
N. N. K.: A legőszintébb válaszom erre a kérdésre az, hogy valódi sze­re­tettel. Mármint túl az épület múltján, túl a szép emlékeken, a jelenlegi társulat olyan odaadással alkotó színészegyéniségekből áll, ami az emberből óriási tiszteletet vált ki, s bennem az ilyen erős tisz­telet idővel mindenképpen baráti szeretetté formálódik.

Milyen szálakkal kötődsz a darabhoz? A főszereplő karakterét Pásztor Ádám alakítja, miért esett rá a választásod?
N. N. K.: Kitartóan hiszek abban az elvben, hogy egy felelős színházi alkotó társulatban gondolkodik. Társulatban és meghatározó színész­egyé­niségekben. Régen egy-egy színházi dramaturg az igazgatóval, főrendezővel együttműködve nagyon komoly felelősséggel gondozta egy-egy színész fejlődését, akár 2-3 évadra előre úgy tervezték a bemutatókat, hogy a színész el tudjon jutni a legnemesebb feladatokig, mintegy felkészítették a legnagyobb kihívásokra. Tudom, hogy ma már ez az elv részben illúzió maradhat csupán, de amit átemelhetünk belőle, az az, hogy végtelen pontossággal figyelünk arra, hogy melyik művész hol tart éppen, milyen szerep kiált utána. Pásztor Ádám után min­den­képp kiáltott ez a szerep, már a próbákon úgy él benne, mintha Fejes Endre és Presser Gábor egyenesen neki írták volna. A darabhoz ösztönös a kapcsolódásunk, hiszen mindannyian élhettünk már át olyan kor­szakokat az életünkben, amikor a realitástól távol szerettük volna tartani magunkat, esetleg menekültünk a racionális világ elől. Szerencsés esetben ez a távolodás, ez a lebegés nem sodor bennünket végzetes utakra, de sajnos léteznek olyan alkatok, akiket elragad a képzelt valóság. Ez lehet az alkohol, lehet drog, lehet valamiféle szenvedélyes hazugságtenger, sajnos ha valaki nem képes időben felmérni, hogy milyen veszélyes úton jár, akkor egy végső határvonal után már képtelen lesz a visszatérésre.

Hogyan értékeled a próbafolyamatot, milyen volt a színészekkel való közös munka?
N. N. K.: Kimondottan nagyszerű volt a teljes próbafolyamat, hihetetlenül jó hangulatban dolgoztunk, csodálatos figyelemben egymás iránt, valódi szeretetben, teljes szakmai alázattal. Ez a szereposztás minden rendező számára ajándék volna, nekem is az, szerintem a nézők számára is érzékelhető lesz majd a teljes csapatból áradó tehetség, összehangoltság és közösségi erő. Minden színművész nyitott volt arra a rendezői elvemre, hogy a modernitást ne valami helyett vagy ne valami ellenében keressük, hanem azt a többlettudást, azt az árnyaltságot, amivel a mi korunk már felvérteződött – jelen esetben a trau­matizált gyermekkor, a függőségben élő személyek vagy a mentális sérülések kapcsán –, rétegeiben helyezzük el a karakterek megrajzolásában, a zsigeri reakcióikban, s mindezt az eredeti szerzői szá­dékkal összhangban tegyük. Szerintem a modern, napjainkban érvényes színház kulcsa nem az, ha mindig kitekerjük az eredeti elképzelést, hanem ha bátran, mélyre ásva és valódi, összetett figyelemmel merjük megközelíteni azt.
hirdetés

Mit szimbolizálnak a vetítések, hogyan tekintesz a térhasználatra?
N. N. K.: Alapvetően én hiszek a tér szimbolikus használatának költői erejében, miközben mindig hangsú­lyozom, hogy egy díszlet messze nem pusztán dekoráció, hanem az előadás egyik legmeghatározóbb szolgálója. A vetítést a magam részéről művészeti dimenzióként élem meg, tükröztetem a lelkiállapotok finom vagy drámai rezgéseit, változásait, következetesen ugyan, de kettéválasztva a belső világok, az érzetek játékát a reális világ racionális megélésétől.

Mit gondolsz, a darabnak milyen üzenete van a jelenkori közönség számára, kiknek ajánlanád különösen?
N. N. K.: Minden korosztály számára meghatározó élmény lehet, ha merünk beszélgetni egymással olyan témákról, amelyeket sokszor magunk elől is elzárunk. Egy színházi előadás nagyszerű alkalmat kínál a megnyílásra akár önmagunk felé, akár a számunkra legfontosabb emberek felé. Ha az előadást követően csak egy csepp figyelemmel is bátrabban fordulnak majd egymás felé nézőink, ha nagyobb törődést mutatnak egymás problémái iránt, akkor már nem dolgoztunk hiába.





vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor