RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. augusztus 22., kedd
Menyhért, Mirjam

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
A jó színház – igaz
2014-08. szám / Szepesi Krisztina

Kiss Csaba harmadik évadát kezdi a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójaként és töretlenül hisz abban, hogy a jó színház nemcsak szórakoztatás, de lelki-szellemi gondozás is egyben. Azt mondja, el kell dobni végre a sémákat, és bár a IV. Henrik rendezésével maga is érinti a politikát, a napi aktualitásnál összetettebb üzenetet szeretne megfogalmazni.

Amikor elkezdted az igazgatást, vidéki nemzeti színházi modellről beszéltél és arról, hogy Miskolc egy ígéret. Beváltottad?
K. Cs.: Úgy érzem, az a modell, amit Miskolcon bevezettünk, hogy hat rendezőből álló művészeti tanács irányítja a színházat, egyik kulcsa a sikereinek. Az elmúlt két évadban minden rendező dolgozott már szinte valamennyi színésszel, miközben a város is megismert minket. Óriási tempója volt az elmúlt két évnek, született negyven bemutató, több mint ezer előadás, létrejött a Miskolci Balett, és az Ope­ra­fesz­ti­vállal is nagyon szoros alkotói kapcsolata alakult ki.

Ez a rengeteg bemutató nagyon sok munkát adott a társulatnak. Nem vált üzemmé a műhely?
K. Cs.: Mindenki, aki vendégként jön hozzánk dolgozni, rácsodálkozik, milyen családias, otthonos hangulat van a színházban. A kiemelkedő bemutatószám pedig abból következik, hogy a vidéki színházak közül a miénk rendelkezik a legnagyobb társulattal, saját zenekarunk és tánckarunk van, mindez pedig a nyári színházzal együtt öt játszóhelyen. Több mint százötven fő a saját alkalmazásban lévő művész-állomány, így azért az évi 20 bemutató már nem hangzik olyan riasztóan soknak. Ráadásul egy vidéki nagyváros igényli is ezt a műfaji sokszínűséget. Augusztus 21-én négy előadást kezdünk el próbálni: a nagyszínpadon a IV. Henriket, a Kamaraszínházban a Tótékat és a Hamupipőke balettet, a Nő a múltból-t pedig a Játék/színben. A zenekar elkezdi az előkészületeket a Figaro házassága című beavató előadásunkhoz is. Az előző évad végén volt két előbemutatónk, A víg özvegy és Az eltört korsó, vagyis októberre hét új előadás lesz a repertoárunkon, méghozzá mindegyik másféle.

És mit szól ehhez a közönség?
K. Cs.: Nagyon szeretik, és látogatják a színházat. Az talán nem véletlen, hogy Miskolcon volt az ország első magyar nyelvű kőszínháza, tizennégy évvel a fővárosi előtt alakult. Itt egészen másként viszonyulnak az emberek a színházhoz, mint máshol. A színház Miskolc városi létének egyik meghatározó eleme. Egy évben közel 140 ezer jegyet adunk el, ami egy 20–25 ezres közönségnek felel meg a 170 ezres városban, és ami a legnagyobb eredmény, hogy nyitni tudtunk a fiatal közönség felé is. Ebben nagy szerepe van annak, hogy két évben egymás után elnyertünk egy harmincmilliós színházi nevelési pályázatot.
hirdetés

Többször mondtad mostanában, hogy unod már, hogy semmi fajsúlyos nem történik a színházban, csak az aktualizálás és a politika…
K. Cs.: Szellemileg mindenképpen elfáradt az ország, ezért is fontos lemondani a sémákról nemcsak a színházban, de az általános gondolkodásban és a politikában is. A túlaktualizálás a művészetben azért se jó, mert ami ma botrány vagy szenzáció, arra két hónap múlva már alig emlékszünk. A IV. Henrikben azt szeretném megfogalmazni, hogy a káosz nem a tetteinkben van, hanem a gondolkodásunk mélyén. A darabbeli rengeteg vérengzés mögött nincsenek logikus folyamatok, inkább reflexek és erő. Nagyon érdekes, hogy a darab egy békeóhajjal kezdődik, és nálam azzal is fejeződik be. Az elsőt az apa, IV. Henrik mondja, de nála ez még politikai szólam, a másikat pedig a fia, a frissen megkoronázott V. Henrik, akinél ugyanabban a szövegben már őszinteséget, kiútkeresést, valódi vágyat érzek a megbékélésre. E két beszéd közé akarom besűríteni azt a diagnózist, amit a mai magyar társadalomról gondolok. Úgy érzem, az október 3-i bemutató a választások előtt pár nappal pont jól lesz időzítve, hiszen a darab egyik üzenete az is, hogy próbáljunk meg esélyt adni arra, hogy a hadban állók kibéküljenek. Úgy érzem, ez a gondolat igyekszik túllépni a mai művészeti-politikai sémákon.

De kinek kivel kellene itt most megbékélni szerinted?
K. Cs.: A három- vagy helyenként ennél is többféle, nagyon markánsan szemben álló irányzatnak. Mert ebbe lassan belefárad az ország és elveszti minden energiáját. Egyre kisebb súlyú az alkotói munka hitele, minden fronton előretör a helyezkedés, miközben fontos lenne, hogy a színház a saját eszközeivel letegye a voksát. Nem pártpolitikáról beszélek, hanem sokkal általánosabb jelenségekről, hogy tükröt tartsunk a közéletnek, az elvtelen rivalizálásnak, a mindenkori hatalomnak is.

Inkább elfogadásról beszélsz, ahogy neked is el kellett fogadtatnod magad Miskolcon, ahol kezdetben nem téged támogatott a szakma.
K. Cs.: Ez így nem pontos, de ne bolygassuk. Jó érzés, hogy a színház értéke mégis szakmai téren dőlt el, ezt fesztiváljaink, meghívásaink és a közönség figyelme igazolja. Örülök, hogy nem azért fogadtak el Miskolcon és országosan is, mert ez vagy az a politikai oldal favorizált. Ez nem egyszerű, amikor hovatartozások és hűségeskük döntenek sok mindenről. A Miskolci Nemzeti sikere annak is köszönhető, hogy a középgeneráció legizgalmasabb rendezői hozzánk kötődnek. Szőcs Artur, Rusznyák Gábor, Béres Attila, Szabó Máté, Keszég László nagyon jó csapat, és a zenekar kiemelkedő színvonalában igen nagy szerepe van Cser Ádám zenei vezetőnknek is. A színház rangját emelte két különleges fesztiválunk is, a Miskolci SZEM (Európai Színművészeti Egyetemek Miskolcon) és a külhoni magyar városok kultúráját bemutató Határtalan Napok. Vagyis nagyon tudatosan építettük fel azt, ahol most tartunk. Rendezőként soha nem tartoztam egyik iskolához sem, esztétikai mániáim sincsenek, de meg vagyok győződve arról, hogy a színház olyan komplex erkölcsi, szellemi és lelki intézmény, amelyre egyre nagyobb szükség van. A nézettségre törő média egyre hamisabb képet közöl a valóságról, a köztünk lévő viszonyokról, a színház pedig olyan közösségi hely, mely árnyalhatja ezt a képet. A jó színház – igaz. Úgy tűnik, az elmúlt két évadban a miskolci közönség elfogadta, hogy mi ilyen irányban keressük a színház mai szerepét, és ez biztató.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor