RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. július 23., vasárnap
Lenke

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Kritika (4,5)
Kvartett – Pesti Színház
2014-11. szám / Bóta Gábor

Dekkolunk, nem jutunk egyről a kettőre, és ezzel lényegében hátrafelé araszolunk, erről regél Spiró György 1996-ban írt Kvartett című darabja, amit most a Pesti Színház tűzött műsorára. Lidércesen aktuális, ez is jelzi, hogy nálunk bizonyos tekintetben hátrafelé forog az idő kereke.

Panelban lakó, idős házaspárt látunk a lepukkant konyhában. Abból a fajtából, amelyik főleg a konyhában él, és jelképesen meg a szó szoros értelmében is bezárkózik. Nem véletlenül hangsúlyos eleme Bagossy Levente díszletének egy jókora ajtó, több zárral, ráccsal, retesszel. Ide aztán nem sok juthat be a külvilágból, attól itt igencsak félnek.
A szereplők típusok, nincs is nevük, a Benedek Mari által ráadott mackóruháját le nem vevő Öreg, Hegedűs D. Géza játékában, abszolút a múltba réved, hithű kommunista volt, és bár a világ kicsúszott alóla, az is maradt. Rögeszmés monomániával ismétel dolgokat, sértetten nem ért semmit abból, ami ma történik, a tévén is csak sportot bámul. A felesége, Börcsök Enikő még a sport erejéig sem lát ki a konyhából, bármiről esik szó, ő a főzést, az evést hozza szóba, és folyton-folyvást tukmálja szegényes főztjét, ha kell, ha nem.
Ebbe a közegbe kopogtat be az Amerikából jött Vendég, Kern András megszemélyesítésében, és éri el nagy nehezen, hogy egyáltalán a konyháig beengedjék. Azzal, hogy figyelmeztette a veszélyre, a házigazda 1956-ban megmentette az életét. És most akarja meghálálni. Álldogál tétován, jól vasalt öltönyében, virágcsokorral a kezében, látszik rajta, hogy nagyon másik világból érkezett, ő se ért semmit abból, ami itt történik. Azt meg végképp nem, hogy az Öreg miért nem akar emlékezni arra, amire biztosan emlékeznie kell. Nem megy a fejébe, miért fél, görcsöl mifelénk mindenki, és mi ez az általános amnézia.
hirdetés

Péter Kata úgy játssza az idős házaspár lányát, hogy érződik rajta, neki már akkor sem lenne mire emlékeznie, ha akarna. Szülei nem mesélték el a történeteiket, ő pedig csak eseménytelenül robotolt a mindennapi betevőért. Az amerikai pénzére erőszakosan is ráhajtana, mert ezt gondolja az egyetlen kitörési lehetőségnek. De persze patthelyzet alakul ki. Marton László tragikum és komikum között érzékenyen lavírozó, kiváló rendezése abszolút világossá teszi, hogy ezek az emberek, ha megfeszülnek, akkor sem juthatnak közös nevezőre. Marad a magány, a reménytelenség, az önámítás, a szándékolt vagy éppen már reflexszé vált hazugság.
Spiró a tavalyi évadban ugyancsak a Pesti Színházban bemutatott Príma környékben arról írt, a hozzátartozók még akkor sem akarják tudomásul venni, hogy elteszik láb alól a szeretteiket egy idősek otthonában, amikor ezt már szinte a szemük előtt csinálják. A farkasvakságról és a gyógyíthatatlannak tűnő, végzetes amnéziáról van ezúttal is szó. És arról, hogy amíg ezek nem múlnak el, hiú remények és ábrándok ide vagy oda, rendületlenül csak hátrafelé araszolunk.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor