RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. december 11., hétfő
Árpád, Árpádina

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
A Körhinta valahol rólam szól
2015-01. szám / Szepesi Krisztina

Aki látta már Szűcs Nellit színpadon akár a beregszászi, akár a debreceni társulattal, vagy 2013 óta Nemzeti Színházban, az tudja, igen nehéz kivonni magunkat a hatása alól. És ez nem csak színésznőként, hanem emberként is nagyon igaz rá, hiszen olyan egyszerűen szép tisztaságot, reményt sugároz magából, amivel nagyon sokat képes adni az embereknek. Február 20-tól a
Nemzeti Színház Körhinta című előadásában játssza azt a szerepet, melyet a cannes-i filmfesztivált is megjárt filmben Kiss Manyi alakított.

A Körhintát még az is látta, aki nem látta.
Sz. N.: Számomra is éppolyan kultikus film, mint mindenki másnak. Ha úgy akarom, ez a magyar Rómeó és Júlia. Nagyon fiatalon láttam először, aztán megmutattam a gyerekeimnek is később, mert vannak filmek, amiket látniuk kell, és ez olyan. Emlékszem, hogy amikor édesapám látta moziban, azt mesélte, hogy még a fiúk is sírva jöttek ki a filmről. Mert a szerelem mindnyájunkat megérint.

Miközben szól a történet társadalmi kérdésekről is.
Sz. N.: Megfogalmaztam magamnak, hogy nekem miről szól ez a darab, és arra jutottam, hogy valahol rólam: a múltamról, a jelenemről és a jövőmről. Az én nagymamám cselédlány volt, a nagyapám pedig villanyszerelő, és ezért nem engedték, hogy megházasodjanak, így édesapám szerelemgyermekként született. Vagyis akkor, a negyvenes években is számított, ki hova tartozik, ahogy most is megállja a helyét ez a téma. De benne van ebben még az is, hogy amikor dackorszakomba léptem, kijelentettem a szüleimnek, ne szóljanak bele abba, hogy mi legyek, éppúgy, ahogy Mari is a sarkára áll a darabban, és a szerelmet választja. Én is mentem a saját fejem után, voltak hibás döntéseim, de épp azért tudom értékelni a dolgokat, mert sok mindent megéltem. Trill Zsolttal, férjemmel most lesz áprilisban 20 éve, hogy együtt élünk, ami nagyon nagy dolog. Persze nekünk nem szóltak bele az életünkbe, de ennyi idő alatt kipróbálhattuk magunkat, és rájöttünk, mi tartja össze a családot. Manapság annyi válás van, így az is fontos gondolata a darabnak, hogy Patakiné, akit én játszom, valami miatt végigélte az életét ezzel a férfivel, jóban-rosszban. A jövő tekintetében pedig a tinédzser lányom jut eszembe, akivel együtt éltem meg az első szerelmét, és tanácsokat adok neki, amiket persze éppúgy nem mindig fogad meg, ahogy én se tettem.

A jóban-rosszban igaz önre és a színházra is, hiszen Beregszászon nagyon rossz körülmények között dolgoztak, mégis megtalálta benne a jót.
Sz. N.: A szabadságtól volt jó és attól, hogy még fiatalok voltunk. Tényleg akartunk valamit, végig akartunk menni egy úton, és bármit tettek elénk, átléptük, és mentünk tovább. Áldom a jó istent, hogy megadta nekem ezeket a nehézségeket, mert ezek nem törtek meg, hanem megtanítottak a kitartásra.
hirdetés

Vajon azért tudtak ilyen végtelenül nagy hatással lenni a Beregszászon készült előadások, amit közben átéltek? Változnak a dolgok attól, hogy más a helyszín, a körülmények?
Sz. N.: Én nem szeretném, hogy változzanak. Amit az ember egyszer megtanul, azt viszi magával, és ha nem akar a divatnak, más embereknek megfelelni, megmaradnak a gyökerek. Nagyon jó tanáraink voltak, Vidnyánszky Attilával pedig már 25 éve dolgozunk együtt, hiszen ő épp harmadéves rendező szakos volt, amikor minket fölvettek a főiskolára. Azóta tapossuk egymást, de mivel máig tudunk egymásnak újat mutatni, érdemes együtt maradnunk. Persze hat ránk, hogy ő is dolgozik másokkal és mi is, hiszen ezeket a hozott dolgokkal tudjuk ötvözni. Gyermekkoromban például mindenki magyar volt körülöttem, de édesanyámmal sokáig csak oroszul tudtunk beszélgetni. Ő is Erzsébet volt, mint ahogy a mostani szerepem is. Attól, hogy Kárpátalján több nemzettel éltünk együtt, mi csak többek lettünk. Most pedig ölik egymást az emberek, mert más a hitük, provokálják egymást, miközben lehet élni együtt. Az jelenti a békét, hogy tudjuk egymás dalait énekelni, egymás táncait táncolni, egymás ételeit főzni, és le tudunk ülni egy asztalhoz. Amikor az első próbára megjött a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, és megmutattak valamit abból, amit gyakoroltak, óriási erő és igazság volt bennük. Kicsit talán meg is ijesztett, hiszen nekem is azt az igazságot kell megkeresnem majd a szerepemben. Fantasztikus, ahogy inspirálnak ezek a csibész szemek. Buta lennék, ha nem figyelném azt, hogy mit lehet a kollégáktól átvenni, tanulni. Ezért volt már a debreceni korszak is nagyon jó, mert ha az ember építkezni és haladni akar, muszáj néha az újfajta vérkeringés. És amikor a beregszászi előadásokat játsszuk a Nemzetiben, igyekszem ezeket a plusz dolgokat megmutatni azoknak, akik ott maradtak, amivel ők is nyernek, hiszen ők nincsenek abban a szerencsés helyzetben, hogy több rendezővel dolgozzanak. Attila jellemét is azért szeretem, mert mindig nagyon nagy rendezőket hozott, hiszen együtt dolgozhattunk Purcaretével, Rizsakovval és Andrzej Bubiennel. Persze az alapokat is Attila tette le, hogy nyitottak legyünk bárkire és bármire. Hogy képes legyek kinyitni a fülemet, a szívemet, a lelkemet, és befogadjam annak a rendezőnek a világát, akivel épp dolgozunk.

Korábban úgy fogalmazott, a színpad önnek egy oltár.
Sz. N.: Saját magam számára sem lenne érdekes csak úgy kimenni a színpadra és letudni a dolgokat. Az felesleges. Ezt a szakmát nem lehet úgy művelni, hogy nem adod át magad. Sokszor teszik fel a kérdést, hogy mitől vagyunk mi mások. Nem tudom, mitől, én ezt tudom, én így csinálom, és nekem így jó, mert így kapok az emberektől én is, amit meg tudok sokszorozni, és aztán vissza tudok adni. Ez egy folytonos körforgás, lendület, mert csak így érdemes a mai világban létezni. Találkoztam olyan emberekkel, akik soha nem voltak előtte színházban, és én invitáltam őket. Debrecenben egy lány azt mesélte, miután meggyőztem, hogy jöjjön el a Fodrásznőre, hogy hetekig a hatása alatt volt, nem kellett már neki se tévé, se más. Én úgy örültem, hogy ennek az embernek tudtam valamit adni, és nem is mint színésznő, hanem mint ember az embernek.





vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor