Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Az ideákból születik meg a valóság
2015-01. szám / Szepesi Krisztina

Rátóti Zoltán január 1-jétől második igazgatói mandátumát kezdte meg a kaposvári Csiky Gergely Színházban, miközben főszerepet játszik a Nemzeti Színházzal közös produkcióban készült Árnyország című előadásban, melyet a budapesti közönség január 29-től láthat.

Azt mondta, először Dér Andrást kereste meg, ő hozta William Nichol­son darabját, és végül úgy alakult, ön is szerepet kapott benne.
R. Z.: Nem volt konkrét kérésem Andráshoz, több darab is szóba került, a sorban talán ez volt az utolsó. Nagyon örültem, hogy Lewis szerepe kapcsán rám gondolt, hiszen ez egy nagyszerű szerep és nagy kihívás. A Narnia történeteket és Lewis filozófiai írásait ter­mé­sze­te­sen már ismertem. Régebben talán nyomasztott volna, hogy egy valós személyt kell eljátszanom, de mára úgy gondolom, ezt is egy sze­rep­ként kell kezelni, mert úgyis olyan lesz, amilyenné én for­má­lom. Ráadásul a magyar kultúrkörben Lewisról nem igazán van ki­a­la­kult kép, így mondhatnám, hogy büntetlenül ga­ráz­dál­kod­hat­tam a pró­ba­folyamatban úgy, hogy közben nem kellett egy előképnek meg­fe­lel­nem.

Az például tudható róla, hogy milyen merev, konzervatív személyiség volt, miközben az írásaiban sokszor megkérdőjelezte, hogy helyesen működik-e a társadalom.
R. Z.: Ez benne van a darabban is, amitől nagyon jó ívet kap a szerep. Meg lehet mutatni, hogy ebből a zártságból hogyan nyílik meg egy érzés, egy nő hatására, amit nem ismert korábban, vagy inkább hárított az anyja korai halálához kötődő egyéni tragédiája okán. Kaposváron decemberben mutattuk be az előadást, és a fogadtatás igazolni látszik azt a gondolatomat, hogy a jó és igaz történetekre, a mesékre nagyon nagy szükségük van az embereknek.

Abban, hogy egy ember a külvilág számára maszkot visel, valószínűleg sokan magukra ismernek.
R. Z.: Sok okos pszichológus fogalmazta meg, miféle maszkokat erőltetünk magunkra, hogy meg­pró­bál­junk megfelelni. De eközben Lewis öntörvényű és rettenetesen okos ember volt, nagyon gazdag belső világgal, amit mi sem bizonyít jobban, mint a Narnia könyvek. A saját gyermeki, de egyáltalán nem gyermeteg lelkének teremtette meg ezt a különleges mesevilágot. Ezek megmutatásában nagyon jó partner volt Tóth Auguszta is, és nagyon várom, hogy a pesti közönség hogyan fogadja majd az előadást.

A Nemzeti Színházzal közösen készült a produkció, ami több szempontból is előnyökkel jár.
R. Z.: Nagyon pártolom ezeket az együttműködéseket. Korábban a Tháliával és a Pécsi Nemzeti Színházzal közös produkcióinkkal is megdupláztuk az előadásszámot. A Bányavaksággal ott tartunk, mintha már harmadik évada játszanánk az előadást, ami nagyon jó, mert szívfájdító lenne néhány este után levenni egy darabot, ráadásul gazdaságilag is jobban megéri így belefektetni a pénzt és energiát.
hirdetés

Január 1-jétől kezdődött az újabb, ezúttal ötéves mandátuma a kaposvári színház élén. Azt mondta, ezt az öt évet már sokkal tapasztaltabban kezdi meg. Mit tanult?
R. Z.: Nagyon remélem, hogy a vezetés türelmét például. Ami nemcsak kifelé fontos, de önmagammal szemben is, bármilyen patetikusan hangzik is. Mert ha valamit kitalálok, azt szeretném gyorsan megvalósítani, miközben az élet azért már többször megmutatta, néha türelemmel kell lenni. És az is fontos, hogy a döntéseim ne mindig érzelmi alapon szülessenek, még akkor se, ha takarózhatnék azzal, művészemberként az érzelmeimmel dolgozom. A másik dolog pedig a hosszú távú tervezés, hiszen most már nem mondhatom azt, hogy csak három évben kell gondolkodnom. Azt megtanultam Schwajda Györgytől, hogy három év után kezd igazából célirányba állni a hajó. Ha pedig a tavalyi évadot és a mostani kezdést nézzük, látható, hogy a társulat elkezdte megmutatni az erejét, a sokszínűségét, vagyis a megkezdett munkát kell folytatni. Az alapvető struktúrán, hogy minden műfaj szerepeljen és bemutassunk kortárs darabokat, nem változtatnék. Az viszont kiderült, és ez ellen nem lehet hadakozni, hogy iszonyatosan nagy igény van a könnyebb fajsúlyú vígjátékokra. Igyekszünk tehát jobban megfelelni a közönségigényeknek, de nem szeretnénk, hogy háttérbe szoruljanak az olyan produkciók, mint az Éjjeli menedékhely, a Bölcs Náthán vagy idén a Magyar Elektra, amik végigkísérték az elmúlt éveket. Még akkor sem, ha tudom, hogy ezek az előadások megosztják a nézőket. Kitartok az álláspontom mellett, hogy ez kell, mert akik elfogadják, azok számára nagyon nagy élmény. Most például a Szarajevói Fesztivállal folynak tárgyalások épp a Magyar Elektra kapcsán, ami szerintem stílusában, látványvilágában és a színészi játékot tekintve is világszínvonalú előadás lett, még ha meg is osztja a kaposvári közönséget. De azt hiszem, az Augusztus Oklahomában, melynek főszerepére Udvaros Dorottyát hívjuk, a színvonalas szórakoztatás jó példája lehet majd. Csakúgy, mint a január 16-án bemutatott Szigorúan ellenőrzött vonatok, mely Bérczes László rendezésében került a kaposvári színpadra, és nemcsak közönségsikerre, hanem a szakma elismerésére is számíthat.

Ha fejlődésről beszélünk, beszélnünk kell a felújításról és a Globe Színház jövőbeni létrejöttéről is.
R. Z.: Ott toporog a terv és várja a megvalósulását, de egyelőre sehonnan nem kaptam még konkrét ígéretet. Folyamatos tárgyalásban vagyok minden szinten és bár óriási pénzről van szó, el kell ismerni, hogy a felújítás nem várhat tovább.

Miközben a színház éves állami és önkormányzati támogatása is csökkent…
R. Z.: Azt gondolom, ettől függetlenül szükséges, hogy ez a felújítás létrejöjjön. Nem vagyok magányos harcos abban, hogy legyen egy olyan alap, amiből a gyönyörű magyarországi színházépületeket fel­ú­jít­hat­juk. Ha pedig a Globe elkészülne, Somogy kulturális és turisztikai kitörési pontja is lehetne. Tudom, hogy néha idealisztikusan gondolkodom, és túlzottan optimista vagyok, de az ideákból születik meg a valóság. Ha elkezdődik a felújítás, másfél évadra meg kell oldani a játszóhely kérdését, miközben a Globe hosszú távon is izgalmas helyszínné válhatna, hiszen ezzel kapcsolatban nem az elkövetkezendő öt évben gondolkodom. Akár a nemzetközi vérkeringésbe is be lehetne kerülni vele, amire szintén komoly szándékaink vannak, miközben továbbra is alapvető cél, hogy a városon belül emeljük a színház rangját. Kijelenthetem, hogy mostanra már végképp nem lehet azt mondani, hogy itt nem történik semmi. Mert nagyon nagy dolgok történnek, biztató sikerekkel.




vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor