RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. augusztus 21., hétfő
Sámuel, Hajna

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat

Szavak nélkül is van kommunikáció
2015-02. szám

Fehér és Matisse címmel készíti új, kortárs táncszínházi darabját gyermekek számára Földi Béla, amelynek bemutatója március 14-én 10.30-kor lesz a Marczi Közösségi Térben.

„Robert North amerikai koreográfus nagyon sok világhírű darabot készített már. Közös ismerősünk, mesterem, Raza Hammadi, akivel North sokat dolgozott, párizsi együttese sok North-darabot táncolt, köztük a Matisse-t is” – mondta Földi Béla, a Budapest Táncszínház művészeti vezetője. Hozzátette, hogy a Matisse-t Európának ezen a felén még nem táncolták, így jó ötletnek tűnt, hogy – mestere köz­ve­tí­té­sé­vel – megvegyék Robert Northtól a darabot, amelynek betanítását is Raza Hammadi vállalta.
A Budapest Táncszínház Fehér és Matisse című új gyer­mek­da­rab­jában Henri Matisse francia festőművész képeinek világa keveredik a kortárs tánccal. A művészeti vezető szerint ez a színes világ nagyon érdekes a gyerekek számára, annak ellenére, hogy a Matisse nem cse­lek­ményes balett.
Az előadást Stravinsky Miniatures című darabjára állította színpadra Robert North harminc percben. „Húsz évvel ezelőtt a Budapest Táncszínház készített elsők között kortárs gyerekdarabot. Ma már minden táncegyüttesnek van gyermekeknek szóló repertoárja, de akkoriban mi voltunk e műfaj formálói, és mi hatvanperces előadásokat készítettünk, ami aztán ebben a formában terjedt el Magyarországon. Ennek mentén át kellett gondolnom, hogyan építem fel időben a programot, mi illeszthető témájában és zenei világában a North-darabhoz. Elkezdtünk gondolkozni: mi jöhet Matisse színei mellett, előtt, után. Arra jutottunk, hogy ha egy festő szemével nézzük a világot, akkor a színek előtt mindenképpen valami homogén dolognak kell lennie, a színek is fehér vászonra kerülnek. Ebből asszociáltunk a fehérre, ami könnyen azonosítható a gyermeki ártatlansággal, tisztasággal, az élet naivitásával. Zenei betétnek Dohnányi Ernő Változatok egy gyermekdalra című művét választottam. Így a Fehér után kinyílik a világ Matisse színeire, képeire. Olyan darabokat készítettem, amelyek minél korábban szeretnék megismertetni a gyerekekkel a táncművészet kifejezésrendszerét, azt, hogy szavak nélkül is van kommunikáció” – mondta Földi Béla.
hirdetés






vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor