RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. június 23., péntek
Zoltán

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
A várakozás gyönyörűsége meg a színész felelőssége
2015-02. szám / Pavlovics Ágota

Remek színész, sikeres színházigazgató, népszerű művész. Nyughatatlannak tartja magát – életpályája is igazolja állítását –, ugyanakkor árad belőle a kiegyensúlyozottság, a harmónia. Utóbbi nem kis dolog, ha hozzátesszük, hogy Nemcsák Károlyt a Kaviár és lencse próbáinak kellős közepén faggattuk.

Hogyan készül a szerepeire? Mennyit segít a tapasztalat? Számít-e a sok éve alatt szerzett rutin?
N. K.: Rutin nincs. Az embernek mindig nulláról kell kezdenie a szerepét. Nyitottság van a darabbal és az alkotótársakkal szemben. Mindenki arra törekszik, hogy jót csináljon. Egy jó csapat csodákra képes. Szerintem nincs rendezői, illetve színészi színház. Közös mun­ka van. Ha nem tudnánk elfogadni kölcsönösen a kéréseket, nem szül­et­ne jó előadás. A rendezők is örömmel veszik ezt. Sok szín­ház­ban meg­for­dul­tam, nyughatatlan természet vagyok. Számos rendezővel dolgoztam, köztük olyan nagy nevekkel is, akikkel nem volt jó a mun­ka. Sikeres előadást hoztak létre, de úgy éreztem, eszköz és nem partner voltam. Számomra roppant fontos a próbafolyamat során a közösség, a hangulat, a szabadság. Izgalmas állapot az is, ha olyan kiváló színházi egyéniségek, mint Huszti Péter rendeznek. Új aspektust hoznak. Vannak persze fogások, amelyeket az ember megtanul, de ezekeket el kell felejteni, és meg kell újulni. Persze a darabok nem adják mindig könnyen magukat. Ezért is fontos a csapatmunka. Csak együtt tudunk jók lenni. Hasznosak a közös beszélgetések is. Ahogy Ruszt József mondta: sok minden a büfében oldódik meg, olykor a próba utáni beszélgetés oldja meg azt a helyzetet, amit a színpadon sok óra alatt sem sikerült megoldani. Apropó megoldások. A főiskolán Békés András, az osztályfőnökünk azt mondta, gyönyörű pálya miénk, mert életünk végéig tanulni fogjuk. Szerencsésnek tartom magam, mert olyan mesterek keze alatt nevelkedtem, mint az osztályfőnököm, Ruszt József, Valló Péter. Jó érzéssel emlékszem rájuk, mert nemcsak a pályámon kaptam tőlük sokat, hanem a felnőtté válásomhoz is sokat adtak.

Gyakran emeli ki a csapat, a közös munka jelentőségét, hivatkozik a kohézió fontosságára.
N. K.: A csapatmunka mindig meghatározó volt számomra. Ráadásul úgy látom, a kritikusok évek óta a főszereplőkre koncentrálnak, nem figyelnek eléggé a mellékszereplőkre, illetve a kisebb szerepeket játszó színészekre. Pedig olyanok vagyunk, mint a pontosan illeszkedő fogaskerekek, mindegyik egyformán fontos. Örülnék, ha visszajönne a becsülete a kis szerepeket játszó színészeknek. Hiszen a fiatalon eljátszott kis szerepek segítenek bennünket abban, hogy hatvanévesen eljátszhassuk a Lear királyt.

Régen láttuk Budapesten a Kaviár és lencse című, mások mellett Pécsi Sándor legendás alakításáról híres darabot, amit a napokban mutatnak be a József Attila Színházban. A főszerepet Ön adja, megnézte a valamikori Papagattót?
N. K.: Nem néztem meg, mert Pécsi Sándor zseniális volt, de amit ő tudott, más, mint amit én tudok játszani. Az, hogy az én Papagettóm milyen lesz, attól függ, hogy a rendező Verebes Istvánnal meg tudjuk-e valósítani, amit szeretnénk. Nehéz formálódó karakterről beszélni. Kérdés, tudom-e az energiáimat, színészi képességeimet a rendező elképzeléseinek megfelelően használni. A szerző szavai hogy szólalnak majd meg? Az élethelyzet, amelyet megmutatunk, mennyire tud igaz lenni? A próbafolyamat komoly küzdelem saját magammal is, felér egy önismereti tréninggel. Ha a társaimmal megtaláljuk a megoldást, és remélem, hogy így lesz, akkor a néző is szeretni fogja, amit kínálunk neki.
hirdetés

Milyen módszerrel tanul szöveget?
N. K.: A rendelkező próba után kezdem tanulni a szöveget, addig csak ismerkedem vele. A Kaviár szövege nehéz, nem hosszú, de sok. Tudni kell a partner szövegét is, mert annyira pörgősek a párbeszédek, intenzív az előadás. Ha nem tudja biztosan az ember a szövegét, a partnerét is kellemetlen helyzetbe hozhatja.

Hogy tud az egész napos igazgatói munka után esténként átlépni a színpad világába?
N. K.: Remekül, felüdülés, gyógyító kúra. Egész életemben fontos volt, hogy meghatározott rend szerint éljek. A színházba szerettem hatra beérni. Nekem ez a ritmusomhoz tartozik. Szükségem van intenzív rákészülésre, és ezt tudom külön kezelni az igazgatói munkámtól. A játék, az esti feladataim egészen máshova visznek, elfelejtetik velem, ami napközben foglalkoztatott. Bizsergető érzés, ha ez ember felidézi magában a próbák hangulatát, azt a kohéziót, ami a játszótársaival összeköti. Nézőként is fontos számomra, hogy fél hétkor a színházban legyek. Fizikai fájdalmat okozna, ha beesnék. Belső rend van a színházban, amire nekem szükségem van. Ettől érzem jól magam, ez nem kényszer, hanem ráhangolódás. Éppen úgy, ahogy A kis hercegben mondja a Róka. Az ember felkészíti a lelkét a találkozásra. Ez a várakozás gyönyörűsége.

Sokat játszik, hogy érzi magát színészként mostanában a bőrében?
N. K.: Csodálatos az élet és én szerencsés vagyok. Már húszévesen remek karaktereket és hősöket játszhattam. Minden kornak megvan a maga szépsége. Más élethelyzetben van az ember 20, 40 és 60 évesen, mást is gondol a világról. Más jellegű szerepek is találják meg. Velünk változnak a szerepeink is. Eddigi pályám során 150 szerepet játszottam el, és se tíz, se egy szerepre nem tudnám azt mondani, hogy na ez volt az. Akkor az volt, aztán jött egy másik fontos lehetőség. Ahogy mondtam, szerencsés embernek tartom magam, csodás feladataim vannak. Szomorúvá csak az tesz, hogy a szakmánkban egyre több olyan embert hoznak helyzetbe, akiknek nincs helyük a pályán. A mai sztárok valójában percemberkék, akiket felemelnek, majd eldobnak, amire egyáltalán nincsenek felkészítve, így aztán nem ritkák a tragédiák sem. Nekünk, színészeknek ragyogó, változatos életünk van, ugyanakkor sokszor nehezebb megbirkózni a sikerrel, mint a kudarccal. Az pedig, hogy az ember jó sok időt eltöltött a pályán, nem azt jelenti, hogy lazán és könnyedén dolgozik, hanem azt, hogy minél több mindent tett le az asztalra, annál nagyobb a felelőssége.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor