Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Nagyon ambicionál a kihívás
2015-02. szám / Szepesi Krisztina

Lőrinczy Györgyöt november 1-jén nevezték ki a Budapesti Operettszínház élére, és bár azt hihetnénk, hogy egy kész évadot átvéve már nem is tehet túl sokat, az új igazgatónak rengeteg terve van, s szeretné új nézőpontból vezetni az ötszáz főt foglalkoztató teátrumot.

Mi változott?
L. Gy.: Alapvetően az, hogy a végső felelősség és döntés az enyém, bár ezzel az elmúlt hónapokban még nem kellett élnem, olyan nagy volt az egyetértés Keróval (Kerényi Miklós Gábor, jelenleg az Operettszínház művészeti vezetője – a szerk.). Nagyon nagy részét ismertem a színháznak, de mivel személyesen vezetem a heti munkarendi értekezleteket, egészen a díszítők és a fodrászok beosztásáig megismerhetem a rendszert. A személyes életemben is nagyon nagy változás, hogy eddig egy művészügynökség vezetőjeként rengeteg projektet csináltam, melyből egy volt az Operettszínház, most pedig ez vált az egyetlen feladatommá. De ez sem igaz mos­tan­tól, mert az a megtiszteltetés ért, hogy én lettem az ötödik tag a Színházművészeti Bizottságban az elhunyt Dobay Dezső helyett. Vagyis amit sok helyen elmondtam, hogy szeretnék a színházi szakmáért valamit tenni, arra most a mi­nisz­ter úr lehetőséget adott.

Azt mondtad, mediátor típusú igazgató szeretnél lenni, ez a közvetítő szerep pedig jól jöhet az új fel­a­da­todnál is.
L. Gy.: A legtöbb probléma egy színházon belül, vagy akár a színházi szakma különböző szegmensei között, a kommunikáció lerövidüléséből adódik, ami rengeteg félreértésre ad okot. Elkeseredésében vagy sértettségében pedig senki nem hajlandó belegondolni más szempontjaiba. Az én alkatomban van is egy ilyen kiegyenlítettség, olyan vagyok, aki mindenkivel jóban van, de meg is mondja a véleményét. Ráadásul olyan szerencsésen alakult a pályám, hogy a szakma és a színházi világ rengeteg szegmensével találkoztam és dolgoztam együtt, így több oldal érvelésébe tudok belehelyezkedni. A Budapesti Őszi Fesztivál, a Városi Színház és a Fringe kapcsán találkoztam például kortárs, alternatív társulatokkal, tehát ismerem a problémáikat, ugyanakkor napi szinten dolgozom a szórakoztató színházi piacon is, ahogy volt munkakapcsolatom a Katonával is. A célom e különböző szempontrendszerek összecsiszolása. Most van például a Bizottságban a független, minősítés nélküli kategória pályázati kiírása. Nagyon érdekes szakmai kérdés például, hogy a függetlenséget színházi, finanszírozási, menedzseri fogalomnak tekintjük vagy kizárólag egyfajta „színházcsinálási”, esztétikai megközelítésnek, ami evidensen egy kortárs, progresszív, innovatív látásmódot feltételez. A színházon belül a műszaki, a marketing és a művészi szempontokat kell összeegyeztetnem. Azt szoktam mondani, ha a döntés kárvallottja legalább tudja, mi volt a döntés oka, és nem azért hánykolódik éjszakákon át, hogy ki akarja őt kicsinálni, már tettem valamit.

Beszéltél arról, hogy szeretnéd, ha változna a szakma hozzáállása az Operetthez. A következő évadok tervében ez észrevehető lesz?
L. Gy.: Nem a produkciókon akarok változtatni, hanem azt szeretném, hogy jöjjenek el, és nézzenek meg előadásokat. A vidéki színházakkal való együttműködést Kero már elkezdte, de ezt én is szeretném erősíteni, így a jövő szezonban Székesfehérvárral, Sopronnal és Kaposvárral lesznek produkciócserék és közös előadások. Úgy érzem, a nyilatkozataimnak is köszönhető, hogy a szakmából sokan eljöttek az előadásainkra, és az Isten pénzének nagyon pozitív volt a kritikai visszhangja is. Azt szerettem volna, hogy nézzék meg, milyen színvonalú munka folyik itt, mert az egész szakmának az a baja, hogy úgy mondunk egymásról véleményt, hogy fogalmunk nincs, a másik mit csinál, és ami még nagyobb probléma, hogy abba belekeverjük a saját ízlésünket.

Azért mégis nyitásnak tekinthetőek az előadások az Átriummal, a kísérletezés a Raktárszínházban és a megújuló Moulin Rouge is.
L. Gy.: Ezen a korábbiakhoz hasonlóan valóban dolgozunk a vidéki és a külföldi együttműködésekkel együtt. Az Átriumba jövőre is tervezünk egy nagyon érdekes új produkciót, a Raktárszínházban megint lesz opera-együttműködés a Miskolci Operafesztivállal, amit Zsótér Sándor rendez majd. Szeretnénk életet lehelni a Moulinba is, mint egy izgalmas kamara-játszóhelybe, aminek vannak még jogi és pénzügyi akadályai. De szeretném a Zeneakadémiát is megkeresni, hogy koncertszerű, klasszikus operetteket csináljunk félszcenírozva. Rengeteg tervünk van és ezeket mind a nagyszínpadi „fő csapásvonal”, a klasszikus operettjátszás, az értékalapú musicalreperotár és a magyar szerzők művei mellett szeretnénk csinálni.
hirdetés

Az operett műfajának megújítása kapcsán mire gondoltál?
L. Gy.: Ez már elkezdődött A bajadérral például, ahol az első szereposztásban Miklósa Erika, Dolhai Attila, Oszvald Marika, Csere László, Kerényi Miklós Máté és Szendy Szilvi játszanak, vagyis egy operasztár, egy musicalsztár, az operett emblematikus párosa és a fiatal generáció kedvencei együtt lépnek színpadra. Megújításon tehát a szereposztást, az újszerű fordítást, hangszerelést és a musicales látványvilágot értjük.

Nagyszabású terv volt a Nemzeti bérlet is.
L. Gy.: Ez egy teljesen konkrét dolog, amiben minden résztvevő nagyon lelkes. Mivel ez nagyfokú koordinálást igényel, csak a 2015/16-os évadtól fogjuk bevezetni. De volt már ennek egy kis előszele, hiszen január 1-jén a Nemzeti Újévi Gálán vendégünk volt a Magyar Nemzeti Balett, a Nemzeti Filharmonikusok, a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes.

Ezek szerint azon túl, hogy folytatni kívánod Kerényi Miklós Gábor munkáját, szükség volt a frissítésre.
L. Gy.: Minden rendszernek szüksége van időnként a megújulásra. Az élet és a szakma is annyira gyorsan változik körülöttünk, hogy a kihívásokra napi szinten kell válaszokat adni, és csodálom is Kerót, hogy ilyen szintű pedagógiai és alkotói munka mellett ezt 13 évig bírta, mert bár nagyon élvezem, tényleg rengeteg munka a színház irányítása. Vagyis nem duma volt, hogy az Operett egy akkorára nőtt, sikeres intézmény lett, hogy egy ember már nem tudná vezetni. A legtöbb színház ott bukott el, hogy olyan emberek kerültek hatalmi játszmák, pillanatnyi érdekek vagy a sorsszerűség okán egymás mellé, akik nem ismerték egymást. Keróval 25 éve dolgozunk együtt, nagyon jól ismerjük egymás erősségeit, gyengeségeit, és kíméletlenül őszinték vagyunk egymással. Engem pedig nagyon ambicionál az a kihívás, hogy jobban vagy legalább olyan jól csináljam, mint ő.





vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor