RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. augusztus 21., hétfő
Sámuel, Hajna

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Kellemes megváltás
2015-02. szám / Bóta Gábor

Karinthy Márton igazgató a megváltás tematikája köré szervezte a krisztusi korba ért Karinthy Színház idei évadját.
Éppen most van krisztusi korban a színház, hiszen 33 éves. Ez jelent valamit?

K. M.: Megpróbáltam ezt megfogalmazni, és arra jutottam, hogy ha már krisztusi korban vagyunk, akkor ez legyen a megváltás éve. Olyan darabokat igyekszem elővenni, amelyek azonkívül, hogy jók, pici lehetőséget adnak arra, hogy megváltozzon az emberek élete.

Ez azért elég reménytelennek tűnik.
K. M.: Hát, igen. Kicsit fellengzősnek is hangzik, de azért mindig meg kell próbálni, mert a jó előadás erre ad esélyt. Ami ennek éppen ellentéteként az évadot meghatározta, néhány tragikus haláleset. Rögtön a szezon elejére meghalt Bajor Imre, aki két produkciónkban is játszott. Itt játszotta élete utolsó szerepeit az Én, Te Őt! című krimiben és a Lovagias ügyben, amiben pályája legjobb alakítását nyújtotta. Ezeket a darabokat levettük a repertoárról. És Verebes István nagyon szeretett volna egy új Bajor Imre-bemutatót csinálni, de ez már nem jött össze. Margitai Ági pedig játszott a Szent Péter esernyőjében. Ez a szerep le volt kettőzve Pogány Judittal, de pont a halála időpontjában Margitainak kellett volna fellépnie. Rettenetesen hiányzik Ági. Balikó Tamás pedig másfél évig játszotta Az ördög címszerepét, és ő is rendezte az előadást. Az ő halála is óriási csapás volt. Arról nem is beszélve, hogy ő rendezte volna a következő bemutatónkat, Zsolt Béla Erzsébetváros című darabját. Már megvolt a szereposztás, megvolt a nagy terve hozzá. Szinte látomásos elképzelése volt, és valahogy ezt a sors nem engedte már meg.

Mindkét produkciót, amiben Bajor játszott, illetve Az ördögöt is levetted a műsorról, az Erzsébetvárost pedig nem mutatjátok be Balikó hiányában. Ez homlokegyenest más hozzáállás, mint ami a Rózsavölgyi Szalonban történt, ott bemutatták azt a kétszereplős darabot, amit Balikó rendezett, de már nem tudta befejezni, és ő lett volna az egyik szereplője is. Nagyon más mentalitás, hogy valaki azt mondja, az illető színész, rendező pótolhatatlan, tehát nélküle már nem lenne ugyanolyan értékű a produkció. Míg van, aki ilyenkor úgy gondolja, hogy így megy tovább az élet, az ő akarata is az lenne, hogy azok a produkciók, amelyekben része volt, tovább létezzenek.
K. M.: Ez a színháznak a kétarcúsága. Mindig az adott helyzet dönt. Az ördög annyira Balikóról szólt, hogy ha nélküle újra bemutatnánk, akkor elölről kellene kezdeni próbálni, mert ha nem ő az ördög, egészen másról szólna a darab. Az nem úgy van, hogy valaki a szöveget tudja, és akkor beugrik.

Bajor Imre szerepeibe ennek ellenére voltak beugrók, aztán úgy döntöttél, hogy mégse játszod tovább a produkciókat.
K. M.: Mindkét darabba beugrottak egyszer vagy kétszer, és tisztességgel le is ment az előadás. Mégis úgy döntöttünk, hogy ezek Bajor Imi szerepei, nélküle egyáltalán nem ugyanaz egyik produkció sem. És ezt a nézői visszajelzések is mutatták, mert mindenki paff lett, hiszen Bajor Imre miatt jöttek. Nem lehetett őt lecserélni.

Balikó halálakor hirtelen döntöttél úgy, hogy ha ő nem tudja megrendezni az Erzsébetvárost, akkor be sem mutatjátok?
K. M.: Sőt, még azt is elmondom, hogy épp a Balikó halála utáni héten vették volna fel a tévések profi módon, sok kamerával Az ördögöt. Találtak „eredeti helyszíneket”: egy műtermet, ahol az első meg a harmadik felvonás játszódik, és egy gyönyörű kastély dísztermét, ahol a második felvonás báli jelenete lett volna. De ezt sem lehetett már Balikó nélkül megcsinálni. Ekkor kellett nagyon gyorsan dönteni arról, hogy mi legyen a következő bemutatónkkal. Azt régóta gondoltam, hogy Korcsmáros György rendezzen egyszer nálunk. Több ötlet felvetődött, és végül azért döntöttünk Az ördög után egy másik Molnár Ferenc-darab mellett, mert nagyszerű, másrészt lehetőség nyílt kiváló szereposztásra.
hirdetés


Az Erzsébetváros gárdájából áthoztatok az Olympia előadásába színészeket.
K. M.: Bezerédi Zoltán, Balsai Mónika és Marton Róbert megmaradt az Erzsébetváros szereposztásából, és hozzájuk jött Egri Kati, Pásztor Erzsi, Szirtes Gábor és Szilágyi Tibor. Kicsit Balikó emlékére is játszunk újra Molnárt.

Hosszú ideig a tied volt az egyetlen magánszínház az országban, de most már van több is. Létezik közöttetek munkamegosztás?
K. M.: Eltérő a műsorunk. Orlai Tibor a Belvárosi Színházban gyakran filmadaptációkat csinál, és mellettük „üzenős” előadásokkal, művészi produkciókkal is próbálkozik. Vannak nála a nagy közönségsikerű, jól hangzó címek, és mellettük néhány kísérleti dolog. A Játékszín egészen más, egyértelműen a régi József Attila Színházban, olykor pedig a Budapesti Kamaraszínházban valaha megszokott típusú darabokat játszik. Nekem pedig most már monomániámmá vált a magyar vígjáték-irodalomból való csemegézés, amellett, hogy persze egyszer-egyszer bejön külföldi darab is. De a műsor gerince a magyar vígjáték-irodalom kimazsolázásából áll. Jelenleg például Csathó Kálmánt, Mikszáth Kálmánt, Lengyel Menyhértet, Vaszary Gábort, Nóti Károlyt és legújabbként megint Molnár Ferencet játszunk. Ezt meg is akarom tartani mint alapprogramot. Ez nem jelenti azt, hogy például jövőre A bolond lányt nem fogjuk eljátszani.

Általában szeretsz megmaradni a kellemesség szintjén, és időnként behozol egy-egy keményebb darabot, mint például édesapádtól a Nők címűt, ami II. világháborús történetet dolgoz fel.
K. M.: A Nők kicsit karcosabb a nálunk megszokott daraboknál, stílusában is bonyolultabb. Amúgy pedig igen, én alapvetően szeretem, ha a néző kellemesen érzi magát a színházban. És nemcsak a kellemesség a fontos, hanem azt is megfigyeltem, hogy ösztönösen azokat a darabokat választom ki, amelyek a régi Vígszínházban és a régi Madáchban mentek. Tehát a bordó bársonyfüggönyös, polgári darabokat szeretem a legjobban.

És ezeket mutatod be egy külvárosi, valaha lepusztult moziból átalakított színházban.
K. M.: Itt próbálunk teremteni egy polgári miliőt. Ez tulajdonképpen abszurd dolog. De valahogy az előadások előtti meg a szünetben való jelenlét hangulata is ilyen. Az emberek itt megbeszélik a dolgaikat, az előadást. Nem kell órákig az előadás előtt kint várakozni a folyosón, mint az alternatívoknál. Ott állunk összezsúfolva, és várni kell a kegyre, hogy végre beengedjenek a nézőtérre. Én meg szeretem, hogy ez nálunk nem így van. Igen, minden szempontból a kellemes, a szó eredeti értelmében vett polgári színházat szeretem. Lehet, hogy rossz korba születtem?



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor