RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. április 25., kedd
Márk

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Páros interjú
Mozart és Salieri
2014-05. szám / Szepesi Krisztina

Kulka János és Keresztes Tamás ettől az évadtól kollégák a Katona József Színházban, és nyáron is együtt próbálnak, hiszen június 18-tól Salierit és Mozartot alakítják majd Peter Shaffer Amadeusában a Belvárosi Színházban. Az Orlai Produkció bemutatója kapcsán arról beszélnek, nehezebb-e egy szerep attól, hogy valós személy áll mögötte, és hogyan lehet ebből a bul­vár­da­rab­ból érvényes, fontos üzenettel szolgáló előadást készíteni.

Egy éve kollégák vagytok, ráadásul a Godot-ra várva előadásban Pozzo és Lucky szerepében volt le­he­tő­sé­ge­tek az elmélyült közös munkára. Talán nem véletlen, hogy rátok esett a választás ebben a darabban.
K. J.: Orlai Tibor nekem nagyon régóta mondogatta, hogy szeretné megcsinálni az Amadeust, vagyis már jóval azelőtt, hogy szó lett volna a Beckett-darabról, és azt is mindig hozzátette, hogy Tomival és velem szeretné majd bemutatni.
K. T.: Én pedig nagyjából másfél éve épp a Belvárosi Színház mellett üldögéltem egy teraszon, amikor Tibor meglátott, odajött, és meg­kér­dez­te, ha esetleg valamikor lenne egy Amadeus, elképzelhető-e, hogy lenne kedvem Mozart szerepéhez. Nekem pedig egyik kedvencem volt Milos Forman ebből a történetből készült filmje, úgyhogy örültem az ötletnek. De aztán legalább egy évig nem is beszéltünk erről.
K. J.: Az mindenképp nagyon jó, hogy Tibornak számít, egyforma ízlésű kollégák kerüljenek össze az előadásokban, mert szerintem pontosan tudja, hogy nagyban megkérdőjelezheti egy színházi munka minőségét, ha sokfelől érkező, nagyon más gondolkodású színészek kerülnek össze.

Akkor ez most egy jó egymásra találás?
K. J.: Nekem nagyon jó. Túl vagyunk egy borzalmasan nehéz közös munkán, amelyben Tomiékat az oszlopaimnak hívtam, hiszen ők hárman – Elek Ferenccel és Kocsis Gergellyel – tartottak meg minden oldalról a Godot próbafolyamata alatt. És úgy érzem, most is hasonlóan jól működik minden azokkal, akikkel az Amadeusban együtt dolgozunk.
K. T.: Alig vagyunk túl az első olvasópróbákon, de már most nagyon termékeny a munka, hiszen már a szöveg fölött elkezdődött az együtt gondolkodás.
K. J.: Nagyon fontos, hogy egyformát gondolunk arról, hogy merre felé kell menni ezzel az előadással. Senki nem egy sikeres bulvárelőadásra törekszik, hanem meg akarjuk keresni azt a nem kevés mon­da­ni­va­lót, ami ebben az anyagban van. Hiszen mondhat erről a darabról bárki bármit, az biztos, hogy nagyon jól meg van írva, és erős karaktereket teremtett benne Shaffer.

Nem véletlen akkor, hogy kollégák lettetek a Katonában is, ha ennyire hasonlóan gondolkodtok. Olyan a Katona új társulati tagként, ahogy gondoltad?
K. J.: Van egy gyönyörű mondat Csehov Három nővérében: „Semmi sem úgy történik, ahogy elképzeltük.” Vagyis természetesen soha semmi nincs úgy pontosan, ahogy gondoltuk, de az biztos, hogy ennél jobb helyet nem tudnék elképzelni magamnak ebben a még épen maradt színházi világban.

Ahogy Tamásnak, úgy sokaknak kedvenc filmje az Amadeus, épp ezért lesznek jó néhányan, akik egészen konkrét elvárásokkal ülnek majd be az előadásra.
K. J.: Én nagyon régen láttam a filmet és most gondoltam is rá, hogy újra meg kellene néznem, mert ugyan halvány, de jó emlékként maradt meg bennem ez a nagyon gazdag és erős film. Szerintem minden munkához úgy kell hozzáállni, mintha te lennél az első, aki ezt csi­nál­ja, és mintha még soha senki nem látta volna. A színházban va­ló­szí­nű­leg már amúgy is minden szerepet eljátszottak előttünk. Persze a filmet sokkal többen látták, de ez engem egyáltalán nem nyomaszt. Úgy állok hozzá, hogy a próbák során majd felfedezek valami újat, mi­köz­ben nagyon örülök a kollégáknak, és az is kifejezetten meg­nyug­ta­tó érzés, hogy Tomi lesz ebben a partnerem. A Godot iszonyatosan nehéz próbafolyamata alatt esélyem se volt, hogy ezen gondolkodjam, és azt hiszem, de legalábbis reménykedem, hogy ennél az emberpróbálóan nehéz és nagyon szép feladatnál, ahol a határainkat feszegettük, minden csak könnyebb lehet. Szerencsére júniusban már úgy tudjuk próbálni az Amadeust, hogy nem játszunk, nem próbálunk mást, úgy pedig, hogy csak egy feladat jár az eszünkben, sokkal könnyebb lesz dolgozni.
K. T.: Bennem is inkább jófajta izgatottság van ezzel kapcsolatban, hogy legyen ez egy jó páros, és működjenek a dolgok. Az pedig nem is lenne reális elképzelés, hogy lemásoljuk a filmet. Egyrészt mert az egy nagyon gazdag kiállítású alkotás, másrészt pedig mert a film és a színház egészen más-más elbeszélési módot kíván. Kiejtve Mozart és Salieri nevét, egy valós legenda jut eszünkbe, amitől nagyobb szabásúnak tűnhet a feladat, mint bármelyik más szerep. Pedig nekem nem kell megalkotnom Mozartot, mert ő már megalkotta mindazt a nagyszerűt, ami az embereknek Mozartot jelenti. Ebben a darabban furcsa, idétlen, hebrencs ficsúrra van írva a szerep, nekem mégis az a dolgom, hogy úgy legyek jelen, hogy miközben a néző engem néz, az ő saját Mozartját vizionálja.
K. J.: Innentől pedig már csak az a kérdés, hogy a személyiségeddel mennyire tudod megtölteni a karaktert, mennyire tudod a saját Mozartodat vagy Salieridet megmutatni. De egyikünk se olyan színész, aki a külsőségekkel foglalkozik. Talán a választás is azért esett ránk, mert elbír annyit a személyiségünk, hogy eljátsszuk ezeket a szerepeket.
hirdetés

Bulvárdarabnak szokták titulálni az Amadeust, miközben a rendező, Szikszai Rémusz lesz rá a garancia, hogy ne legyen bulvárelőadás.
K. J.: Nagyon meggyőző volt számomra, ahogy Rémusz arról beszélt, hogy ne műfajt játszunk, hanem azt szeretné, ha pontosan és szépen elmesélnénk egy történetet. Nagyon jó, hogy ellene van mindenféle fölösleges fogásnak és külsőségnek.
K. T.: Pont a darab kiszólogatós, Broadway jellegét próbáljuk lefaragni, és úgy tűnik, mindenkiben megvan a szándék, hogy érvényes, jelen idejű színházi nyelven szólaljon meg az előadás.

Ha mindent lefaragunk, mi marad?
K. J.: Egy iszonyatosan jó történet arról, hogy a világ soha nem tud mit kezdeni a zsenikkel, és hogy miért akarjuk mindig elpusztítani a különös embereket, ahelyett, hogy megpróbálnánk megérteni őket. Mert Salieri is nagyon jó zeneszerző, de Mozarthoz képest középszerű. Az volt a peche, hogy kortársak voltak, hiszen ha nem így lett volna, lehet, hogy most róla születnének előadások. Szegény Salieri…












vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor