Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Sokszínű program a Székesfehérvári Királyi Napokon
2015-06. szám / Szepesi Krisztina

Ezen a nyáron is megrendezik a Székesfehérvári Királyi Napokat augusztus 14–23. között. A fesztivál főszervezője, a Fehérvári Programszervező Kft. ügyvezetője, Juhász Zsófia arról mesél, milyen sokszínű lesz a program a már hagyománnyá vált Nemzetközi Néptáncfesztivállal, a néhány éve a programsorozathoz csatlakozott Koronázási Ünnepi Játékokkal, a több műfajt is felvonultató koncertestekkel és a Kárpát-medencei néptáncegyüttesek kuriózumnak számító zarándoklatával.

A Királyi Napok története 1995-ben kezdődött, melynek szívét a Nemzetközi Néptáncfesztivál adja, amit ebben az évben augusztus 19–23. között, immáron huszadik alkalommal rendeznek meg.
J. Zs.: Az Alba Regia Táncegyüttes kiemelt közösség Székesfehérvár életében. A kezdeményezés tényleg a csapat folkestjeivel kezdődött a Táncházban. Egy idő után pedig az egyesület úgy érezte, akkora az érdeklődés és a siker, hogy már nem maradhatnak a falak között, kimentek tehát az utcára a város lakói közé. A huszadik fesztiválnak különös jelentősége van, miközben a családias jellegét megtartjuk most is, ahogy eddig. A jubileumhoz illően mégis a Kárpát-medencei néptáncosok zarándoklata Szent Istvánhoz nevet kapta, ami tu­laj­don­kép­pen azt jelenti, hogy a Vajdaságból, Székelyföldről és a Felvidékről is hívunk professzionális magyar néptáncegyütteseket, amelyek a mi táncosainkkal együtt jelennek meg. Fejér megyéből kiemelkedő néptáncos művészeti műhelyeket hívunk meg, amelyekkel egy színes parádét szervezünk augusztus 20-án, és csatlakozunk az országban egye­dül­ál­ló óriásbábok felvonulásához. Öt nap alatt nyolc nemzetet látunk vendégül a város és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Igyekeztünk visszahívni azokat a csoportokat, amelyek az első fesztiválon voltak a vendégeink, de a húsz év nem mindenkinek tett jót, így van, amelyik csapat már nem működik vagy jelenlegi anyagi helyzete nem engedte meg az ide utazást. Chile, Egyiptom, India, Malajzia, Len­gyel­ország, Szerbia, Tajvan és Oroszország szerencsére elfogadta a meghívásunkat.

A fesztivál ezen része nem csupán egymás utáni bemutatókról szól, hanem arról is, hogy a vendégek is jól érezzék magukat, megismerkedjenek egymással.
J. Zs.: Esténként biztosítunk a vendégek számára zártkörű táncházat, hogy azért ne csupán a fellépésről szóljon számukra az ittlét, és lazíthassanak is kicsit. Kialakítunk egy fesztiválligetet a várossal közösen, hiszen Székesfehérvár belvárosában van egy fás ligetünk, közepén van egy zenepavilonnal, ahol napközben közvetlen, játékos programokon ismerhetik meg a fehérváriak a táncosokat és a munkájukat. Táncparkett is épül oda, mellyel az a célunk, hogy egész Székesfehérvár táncoljon. A nagyszínpadon minden este bemutatkoznak a társulatok 20-30 perces komplett műsorokkal, a táncházban pedig olyan folkestek lesznek, melyekből ez az egész fesztivál húsz évvel ezelőtt kinőtte magát. Mindezt pedig gasztrokulturális rendezvényekkel egészítjük ki, vagyis a táncok mellett a nemzetekre jellemző ételeket is meg lehet majd kóstolni.
hirdetés

2012-ben az új színházigazgató, Szikora János fejéből pattant ki, hogy feltámassza a város történelmi hagyományait egy koronázási ünnepséggel.
J. Zs.: A Székesfehérvári Királyi Napok egy tíznapos, nagyon komplex élményt kínáló eseménysorozat, ahol minden művészeti ágat igyekszünk bemutatni. Nagyon nagyra becsülöm az igazgató urat, hogy a Koronázási Ünnepi Játékokkal egy olyan speciális műfajt honosított meg a megyeszékhelyen, amit a fehérváriak magukénak tudhatnak. Ebben az évben a 920 éve Székesfehérváron megkoronázott Könyves Kálmánról és öccséről, Álmos hercegről szól majd a történelmi szertartásjáték, és bár tudjuk előre a végét, mégpedig, hogy a fejére kerül a korona, fontos, hogy látványos jelenetekben elevenedik majd meg ennek előtörténete. Könyves Kálmánt Egyed Attila, első feleségét Tasnádi-Sáhy Noémi, második feleségét Kerkay Rita alakítja, a Krónikás szerepében Blaskó Pétert láthatjuk, Mihályi Győző pedig Koronázó érsekként lép a szertartásjáték színpadára. A négy és fél méter magas óriásbábok, melyeket Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus- és festőművész tervezett, teljesen visszahozzák majd megjelenésükben a kor szellemét. Ami pedig szintén nagyon érdekes, az a Fény utca. A fényfestés mostanra már ugyan nem egyedülálló, ám nálunk attól különleges, hogy nem kizárólag technikai és vizuális élményt nyújt, hanem középkori kódexlapok vetítésével egy történetet mesél el, mellyel az esemény történelmi jelentőségét kívánjuk még inkább hangsúlyozni. Ahogy dr. Cser-Palkovics András polgármester úr fogalmazott a koronázási szertartásjátékkal kapcsolatban: „ezt legalább egyszer mindenkinek látnia kell”.

És rengeteg más programot is kínálnak a látogatók számára.
J. Zs.: Teret kapnak a vizuális művészetek, a katonazenekarok, a szakrális művészetek és a könnyűzene is. A nagy sikerű Musica Sacra koncerten Carlo Ponti Jr. vezényli majd Puccini Messa di Gloria című szakrális művét, az esten Kálmándi Mihály, László Boldizsár és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar működik közre az egyesített kórusokkal. Fontos, hogy minden egyes esemény nagyon színvonalas és odaillő legyen, hiszen a Nemzeti Emlékhely szakrális helyszín, olyan, mint egy szabadtéri templom, eredetileg tényleg ezen a helyen állt a bazilika. A könnyűzenei programjaink a Fő utca másik végén kapnak helyet. Ezen a nyáron Caramel zenekaros koncertjét, Polyák Lilla és Homonnay Zsolt musical-operett estjét, Ferenczi György és a Rackajam világzenei koncertjét és a Budapest Jazz Orchestra műsorát nézheti meg a közönség, melyek szintén emelik majd a hely ünnepélyességét.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor