RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. július 23., vasárnap
Lenke

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
A Katona-közönség jelzi, ha valamit nem szeretne
2015-08. szám / Szepesi Krisztina

Máté Gábor 2011 februárja óta igazgatja a Katona József Színházat, melyet az évek során a még inkább újító szellemű kőszínházzá alakított. Az új évadban is lesznek kortárs darabok a re­per­toár­ban, melyek társadalmi kérdéseket feszegetnek, de nem maradhatnak el a klasszikusok sem, melyek mindig is a színház védjegyei voltak.

2004-ben alapította az AlkalMáté Truppot az évek során legendássá vált színészosztályával, amellyel minden nyáron előadást készítenek az osztály egyik tagjáról. Ez a néhány hét nosztalgiának tekinthető egy lassan letűnő színházi korszakról?
M. G.: Nem mondanám, hiszen nagyon sűrű időszak ez, inkább vitákat szül a közös munka, hiszen mindenki egy kicsit másképp látja a saját életét és a szakmát. Ráadásul amikor ők kezdték, már akkor repedezett a színház, bár igaz, jobb volt a helyzet, mint most. Amikor elkezdtem velük dolgozni az egyetemen, mondtam is nekik, hogy nem tudom, mi lesz, hiszen tényleg nem lehetett sejteni, hogy ennyivel rosszabb lesz a helyzet mostanra.

Dömötör András, aki a mostani előadás főszereplője, hasonlóan szo­ciá­lis és politikus alkat rendezőként, mint ön, ami talán egyszerűbbé teszi a folyamatot.
M. G.: De közben bonyolultabbá is, hiszen András személyében egyszerre beszélünk színészről, ren­de­ző­ről és tanárról, ráadásul ő egy fiatalember, vagyis sok különbözőség is van a gondolkodásunkban, miközben párhuzamokat, közös pontokat is találunk.

A következő évadban is két olyan darab rendezésére készül, melyek aktuális témákat vetnek fel. A klasszikusok már nem is foglalkoztatják?
M. G.: Most inkább ezek érdekelnek, és úgy látom, a nézők is örülnek ennek. Nem azt mondom, hogy elegünk van a klasszikusokból, hanem hogy belefér ez is, és nem tartom olyan nagy kockázatnak, hogy Az olaszliszkai lesz a nyitódarab, és februárban megrendezem Ménes Attila Bihari című életrajzi ügy­nök­drá­máját is. Azt tapasztaltam egyébként, hogy a Katona-közönség úgyis jelzi, ha valamit nem szeretne. A jövő évad egyébként nagyon kiegyensúlyozott ilyen tekintetben, hiszen lesz magyar és külföldi, kortárs és klasszikus is a programban.

Fiatal rendezők is bemutatkoznak, hiszen rendez Székely Kriszta, Fehér Balázs Benő és Kovács D. Dá­niel is. Ez is célja a színháznak?
M. G.: Nemhogy cél, de az egyik legfontosabb dolgunk. Nem gondolhatjuk, hogy örökké mi csináljuk majd a színházat.

Egy felelős művészeti műhelyben nemcsak a művészek, de a közönség utánpótlás-nevelése is folyik.
M. G.: Működni látszik, de még talán az önkéntesség hiányzik, hogy a mi nagyon erős szándékainkon kívül is egyfajta automatizmus legyen a színházba járás. Nem mindegy, hogy egy fiatal mit lát először színházban, hiszen az egy egész életre meghatározza a kultúrához való viszonyát. És pont azért fontosak az aktualitások, mert olyan dolgokról beszélünk, amelyekkel a fiatalok is foglalkoznak. Ettől pedig nem érzik úgy, hogy múzeumba jönnek.

Az új előtér, a kávézó és a bolt is jobban becsábítja az érdeklődőket?
M. G.: Azt remélem ettől, hogy ez annyira más, mint amit megszokhattak más színházakban, hogy egy nagyon világos utat jelöl ki és nyitottságot mutat. Ma már látszani is kell, és nem elég, ha csak a régi szigorú rend szerint az ember megveszi a jegyet, bejön, megnézi az előadást, aztán hazamegy. Az lenne a jó, ha minél több színház reagálna hozzánk hasonlóan a változásokra. Nem tudom, miért mozdulunk itt ilyen nehezen.

Beszél arról is, hogy nem akar egyik politikai oldalra se állni. Lehet manapság egy színház független?
M. G.: Meggyőződésem, hogy a normális néző nem egy oldal képviseletében megy színházba. Vagyis nem szabad, hogy úgy válasszunk színházat, mint napilapot az újságosnál. Ráadásul azt mondom, hogy néha érdemes több újságot is megvenni. De mivel úgy gondolom, nincs baloldali vagy jobboldali színház, nincs is mi közül választani. Ha pedig mégis, akkor a színháznak kritikusnak kell lenni, amit ha­gyo­má­nyo­zot­tan a baloldalhoz kötünk.

A néző mennyire kritikus?
M. G.: Lehet, hogy mindig ugyanúgy tapsol, ami sokszor udvariasságból fakad, de úgy gondolom, hogy kritikus. Voltak persze pozitív előítéletek a Katonával kapcsolatban, de ez már kezd elmúlni. Megfigyelhető, ha valami újdonságot látnak a nézők, nagyon sokáig pozitívan, erős jó szándékkal állnak hozzá.
hirdetés

Mint a kétestés Faustnál?
M. G.: Arra például van egy nagyon pozitív nyitottság, de aztán persze vegyesek a reakciók, amit nem tartok akkora tragédiának.

Színészként is nagy vállalás volt a Faust címszerepe, miközben volt róla szó, hogy csökkenti a színészi feladatait.
M. G.: Csökkent is a szerepeim száma, hiszen arra azért odafigyelek, hogy évadonként egynél több új szerepet ne vállaljak. Jövőre a Sirályban játszom Szorin szerepét.

Színészként hogy áll egy ilyen klasszikushoz?
M. G.: Másfajta feladat színészként vagy rendezőként foglalkozni egy darabbal. Azt pedig már régóta várja a közönség, hogy Ascher Tamás megint Csehovot rendezzen, így különösen megtisztelő, hogy benne lehetek.

2016 elején lejár a mandátuma. Van oka aggodalomra politikai szempontból?
M. G.: Fogalmam sincs. Minden szakmai mutatónk kiemelkedő, és nincs olyan eleme a történetünknek, ami alapján azt kellene gondolnom, hogy bárki azt akarná, ne folytatódjon a munka.

A pályázat kapcsán előre kell gondolkodni. Milyen úton menne tovább?
M. G.: Úgy látom, ezt kell folytatni, hiszen amióta a Katona ilyen élesen mutatja magát a sokkal erőteljesebb marketinggel, a nagyon nyílt társadalmi kérdésekkel való foglalatoskodással és az ifjúsági program sikerével, nem kell eldobni semmit. Ez egy felfelé ívelő időszak. Ha egy, a színházunkba járó vagy a színházat távolról figyelő ember lennék, csettintenék egyet, hogy milyen izgalmas most ez a hely. De persze ezt is lehet jobban csinálni. Szeretném, ha minél nyitottabbak lennénk és a közönséggel való kommunikáció is sokkal természetesebb lenne.

A kőszínházat még mindig körülveszi egyfajta misztikum.
M. G.: Azért misztikus, mert abban tartjuk, de észre kellene venni, hogy ez már nem jó így.

Nem veszítene el a színház azzal valamit, ha megtörik a varázs?
M. G.: Ha érdekes, amit mutatunk, megtaláljuk a helyünket. Az a hely, ahol régen volt a színház, már úgyis elveszett. Fölösleges nosztalgiázásra pedig nincs szükség.





vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor