RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. június 23., péntek
Zoltán

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Fabula: a családi összetartozás öröme
2015-08. szám / Szepesi Krisztina

Felszeghy Tibor 1991-ben alapította a Fabula Bábszínházat, melynek Petőfi Sándor utcai szo­ba­szín­há­zában igazán otthonos, mondhatni, családias hangulatban várják a gyerekeket és szüleiket főként olyan klasszikusokkal, mint Mazsola és Tádé vagy épp a legendás Vitéz László.

Amikor nekivágott saját bábszínházának, azt mondta, valami egészen mást akar létrehozni, mint amit addig tapasztalt bábosként.
F. T.: Inkább a formán szerettem volna változtatni és valami olyat létrehozni, ahol sokkal jobban tudunk figyelni a gyerekekre, alternatívát adni ezzel, hiszen akkor még csak az Állami Bábszínház előadásait lehetett nézni országszerte, ahol én is dolgoztam. Azt gondoltam, olyan jó lenne egy kis bábszínház, ami nem úgy működne, mint egy gyár, hanem mint egy kis családi fészek, ahová a szülők elhozzák a gyerekeket, és a színészek egyben a jegyszedők és díszletezők is, akikkel már a bejáratnál találkozni, beszélgetni lehet. Úgy éreztem, igényelték is ezt a szülők a manapság divatos, nagyszabású show­műso­rokkal szemben. Vagyis olyan helyet akartam, ami nemcsak a színházról szól, hanem a családi összetartozás öröméről is, ahol apu, anyu és a gyerekek együtt élhetnek át egy élményt, amit aztán meg is beszélhetnek. Ezért is van, hogy mi nem ültetjük külön a gyerekeket, mint sokan, mert így ha bármit kérdezni szeretnének a szüleiktől, azon­nal oda tudják súgni, vagy épp fel tudják oldani a félelmüket azzal, ha hozzábújnak a szüleikhez. Ez valósult meg a hosszú évek folyamán.

24 év alatt sokat változott a világ és rengeteg dologgal kell versenyezni a gyerekek kegyeiért. Mazsolával és Vitéz Lászlóval még mindig meg lehet szólítani őket?
F. T.: Azt gondolná az ember, hogy a mozi és a látványszínházak mellett a dramatikus színház már nem is népszerű, de ez nem igaz. Ugyanígy van a bábszínházzal is, mert ósdinak tűnhet, de nem az. Hál’ is­ten­nek nagyon szeretik a gyerekek és a felnőttek is, hiszen ez egy élő dolog. Ráadásul nincs két egyforma előadás, mindig attól függ, hogyan tud egymásra hangolódni néző és színész. Mazsola, Tádé és Vitéz László pedig nagy klasszikusai a bábszínház-irodalomnak ugyanúgy, mint ahogy kultfilmek is vannak. Eredetileg Bölöni Kiss István volt Manócska a Mazsola és Tádéban, aki színészmesterség-tanárom volt, és nem gondoltam volna, hogy egyszer még átveszem tőle a bábot. Nagyon örülök, hogy ezzel tovább tudom éltetni az ő művészetét, és ugyanígy van ez Vitéz Lászlóval is, amit Kemény Henrik egész életében játszott. Őt is mesteremnek tekintem, és nagyon nehezen is kezdtem el Vitéz Lászlót játszani utána. Meg kellett érnem hozzá, még ha tanultuk is annak idején a vásári bábjátékot a bábiskolában, hiszen Kemény Henrik után eljátszani nagyon nehéz feladat. Hálás ezeket a klasszikus meséket játszani, mert még mindig nagyon szereti őket a közönség, és nagyon sok játéklehetőséget adnak a színésznek is.

Vagyis attól válnak maivá ezek a régi figurák, hogy ön bújik beléjük.
F. T.: A vásári bábjáték amúgy is csak némi alapszövegre támaszkodik. Sokszor van úgy, hogy felvesszük a premiert, és 10-15 év múlva visszanézve már azt sem tudjuk, melyik darab lehetett az. Vagyis épp az a szép ebben, hogy az aktuális poénokat és eseményeket is bele lehet venni az előadásokba, még ha gyerekműsorról van is szó.
hirdetés

A legnehezebb közönséget választotta, hiszen a gyerekeknek nem lehet hazudni, mert ők bizony nem ud­va­riaskodnak.
F. T.: Épp azért könnyű is egyben, mert nem lehet hazudni. Nem lehet rutinosan játszani, ettől pedig nem válik unalmassá az előadás. Mindig őszintének kell lenni, ez pedig frissen tart minket is.

Mivel 18 éves kora óta bábokkal foglalkozik, tudhat azért már valamit a rutinról.
F. T.: A gyerek ugyanolyan gyerek volt 20-30, de 100 évvel ezelőtt is. Mi elsősorban az óvodás és kis­is­ko­lás közönségnek játszunk, akik ugyanazokat élik meg ebben a tanulási folyamatban, bármelyik évről be­szé­lünk is. Ezekben a mesékben pedig újraélik azokat a történeteket, amikor megtanultak öltözködni, önállóan mosakodni, például azon keresztül, ahogy Manócska nevelgeti Mazsolát.

A nagy klasszikusokon túl készülnek újdonságok is?
F. T.: A Fabula nem egy államilag támogatott színház, hanem önfenntartók vagyunk, vagyis a jegybevételből élünk. Lehet kérdés, hogy jó-e így, de én választottam ezt az utat. Én nagyon szeretek játszani, ezért sokkal inkább választottam a játékot, mint az adminisztrációt és azt, hogy pénzt szerezzek az előadásokra. Csak reménykedni tudtam abban, hogy erre van igény, de szerencsére úgy tűnik, van. Ezért persze nehezebb is a dolgunk az új produkciók készítését nézve. Hiszen mi csak akkor tudunk működni, ha telt házasok az előadásaink. A kezdetekkor nagyon sok új darabunk volt, kísérleteztünk, hogy ne csak a hagyományos, klasszikus előadásokat mutassuk be. Játszottunk marionettfigurákkal Hamupipőkét, de játszottunk anyagokkal, a lábunkkal és a kezünkkel is. És hívtunk rendezőket, hogy ne csak a saját szemléletünk érvényesüljön, így született meg a Vuk és a Holle anyó is. Végül azért mindig visszatértünk a hagyományos, klasszikus játékokhoz, mert ezeket keresi legjobban a közönség. Néha nem is tudjuk kielégíteni azt az előadásszámot, amennyire igény volna. Mindig szükség van persze a megújulásra és állandóan jártatjuk az agyunkat azon, mivel kísérletezzünk, hiszen mindig vannak ötletek a tarsolyunkban.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor