RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. július 21., péntek
Dániel, Daniella

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
A világ fut a végzet felé
2015-10. szám / Bóta Gábor

Törőcsik Marinak gálaesttel ünneplik majd a nyolcvanadik születésnapját november 23-án a Nemzeti Színházban, ahol két fontos szerepet játszik. És Zsótér Sándor rá akarja venni egy kö­vet­kezőre...

Mit forgat éppen Mészáros Mártával?
T. M.: Soha nem jegyzem meg a filmek címét, de Márta nagyon jó forgatókönyvet írt. Én a szerepem szerinti öregkori énemet játszom, és Törőcsik Franciska játssza a fiatalkorit.

Van ebben önéletrajzi elem?
T. M.: Annyi önéletrajz van benne, hogy befekszem a kórházba, és fáj a kezem. A színpadon sose titkoltam el, hogy görcsben van, mert az agyamban egy halott rész maradt. De filmen ez jobban látszik, ezért muszáj megindokolni.

Milyen nőt alakít?
T. M.: Olyat, akit megerőszakolnak az orosz katonák, és terhes ma­rad, lesz egy gyereke. És van egy barátnője, aki halálosan szerelmes egy szovjet tisztbe, nekik is lesz egy gyerekük. De ennél többet nem mesélek el. A nőnek fiatal korától idős koráig látjuk a történetét.

Amikor a betegsége után, Anatolij Vasziljev rendezésében, a Naphosszat a fákon kaposvári előadásában visszatért a színpadra, látszott, hogy a másik kezére át tudja helyezni a szükséges gesztikulációt.
T. M.: Igen, Molnár Gál Péter írta, hogy átraktam a gesztusaimat a bal kezemre. A legjobb barátaim, akik tudják, hogy mennyit szenvedek vele, sem veszik észre a beteg kezemet. Színpadon meg tudom ezt oldani. Filmen kicsit nehezebb.

Ezen gondolkoznia kellett, vagy ösztönös volt rögtön?
T. M.: Abszolút tudtam, hogy mit kell vele csinálni. Néha begörcsöl az előadás végére, mert úgy kell tartanom, hogy nem tudom mozgatni. Ne beszéljünk többet a kezemről, így is azon szoktam már nevetni a Nemzeti Színházban, hogy azt nézik, mi van velem, élek-e még.

Ehhez képest az Éjjeli menedékhelyben óriási szerepe van, Lukát játssza, amihez nemhogy éppen élnie kell, hanem hatalmas életerő kell hozzá.
T. M.: Viktor Rizsakov rendező elmesélte, hogy már Gorkij életében azon vitatkoztak, ki is ez a Luka. És most egy nagyon jó filmrendező megrendezte a darabot, és ebben a verzióban Luka egy kisfiú. Rizsakov azt mondta, hogy azért szeretné ezt velem megcsinálni, mert 80 éves vagyok. És szöveg szerint is sokszor elmondják Lukáról, hogy öreg. Amúgy pedig úgy vagyok öltöztetve, mint egy suhanc. A rendező azt akarta, hogy az öregek bölcsessége és a fiatalok gondolkodásmódja, hite találkozzon ebben a sze­repben.

Az megmondható, hogy ön miben hisz?
T. M.: Még mindig hálás vagyok, ha látok egy embert, akár az utcán. Olyat, aki miatt büszke vagyok rá, hogy embernek születtem. Abban hiszek, hogy ilyenek vannak, mindig lesznek, mert a világ fut a végzet felé, amikor nem figyelünk egymásra egyáltalán. Sírva tudok fakadni, hogy mégis vannak nagyszerű em­berek.

Akár az utcán is észreveszi, ha valaki ilyen?
T. M.: Előfordul, hogy olyat csinál, amiből igen, látom.

Tele voltak az újságok azzal, hogy születésnapja alkalmából, Vasziljev rendezésében, eljátssza Az öreg halász és a tenger címszerepét.
T. M.: Igen, de a forgatás közben kórházba kerültem.
hirdetés

Elkezdtek már Vasziljevvel próbálni?
T. M.: Ő sem ért rá, úgy volt, hogy októberben jön. De az orvosom nem engedte, hogy egyfolytában be­szél­jek másfél-két órát.

Lukán kívül a Brand című előadásban játszik még egy szerepet, a főhős anyját. Ön is és az egész előadás szintén átütő erejű.
T. M.: Köszönöm szépen, jólesik, hogy mondja, mert tudja – és ezt többen is megemlítették –, hogy kevés olyan előadás van, amiben mindenki jó. És egyszerűen az egész előadás jó. Először arra gondoltam, hogy Trill Zsolt líraibb alkat ennél, nem neki való a szerep, mert őt féltem, szeretem. De olyan jó a produkcióban, hogy páratlan. Nem véletlenül ő kapta meg a kritikusoktól a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat. És a Zsótér Sándor által színpadra állított előadást nem véletlenül találták az évad legjobb rendezésének.

Lesz új bemutatója a Nemzetiben?
T. M.: Nem tudom, hogy Zsótér rá tud-e venni arra, amire akar. Majd eldöntjük. Mert Zsótért nagyon sze­retem.

Zsótér általában rá tudja venni, amire akarja. Még arra is rávette, hogy a Maladype Színház fiataljaival egy szobában játsszon, a Figaro házasságában.
T. M.: Igen, az volt az első közös munka.

Állítólag ön már régóta szeretett volna vele dolgozni.
T. M.: Igen, én nagyon szerettem mindig.

Úgyhogy szerintem beadja a derekát.
T. M.: Majd elválik.

Gálaesttel ünneplik a nyolcvanadik születésnapját. Tudja, hogy mi történik majd?
T. M.: Fogalmam sincs.

Ön csinál valamit, vagy lent ül a nézőtéren?
T. M.: Én az első sor szélén ülök, ahogy már a hetvenedik születésnapomon is így volt. Akkor Jordán Tamás rendezte az ünnepséget, és Kepes András, aki a műsort vezette, fölhívott a színpadra, miután fölment egy függöny, és ott volt egy nagy fotel. Azt mondta, hogy „és most felkérem, hogy jöjjön fel mindannyiunk édesanyja és nagyanyja”. Ott állt körülöttem sok kollégám. Rengeteg gyerekem és unokám van, mindenki mellettem volt a pályán.

Akkor valószínűleg most is valami hasonló történik majd.
T. M.: Nem tudom. Remélem. Azt az egyet kértem, hogy most is Kepes András vezesse a gálát. Ha ráér, akkor biztos megteszi.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor