RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. május 26., péntek
Fülöp, Evelin

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
A nehéz feladatoknak sokkal jobban örülök
2015-10. szám / Szepesi Krisztina

Börcsök Enikő 21 éve tagja a Vígszínháznak és azt mondja, már nem is tudna elszakadni onnan. Örökké tanul és ezt tanítja diákjainak is a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, miközben sok időt tölt a színpadon értékes szerepekben. Október 23-tól Nádas Péter Találkozásában látható a Pesti Színházban.

Mintha a Vígszínház társulatában lenne egyfajta kollektív hűség…
B. E.: Az biztos, hogy ez nem nagyon jellemző a többi színházra. Ép­pen beszélgettünk róla nemrég, hogy mindig évadzárón szokott ki­de­rül­ni, kik azok, akik már 20-30 vagy akár 50 éve tagjai a színháznak, és ahogy telik az idő, egyre furcsább érzés, hogy az ember beáll ebbe a sorba.

Néha azért felmerült, hogy elmegy, aztán mégis maradt.
B. E.: Egyrészt megszerettem az évek során a kollégáimat, a más­részt pedig nem nagyon lehet ettől a nézőtértől szabadulni. Gyönyörű, hatalmas és van egy utánozhatatlan varázsa annak, amikor kimegyek a színpadra, és megkapom az energiát a nézőtéren ülő 1100 embertől. Úgy érzem, most már annyira magába szívott ez a hely, hogy soha nem tudnám elhagyni.

Nem is nagyon hagyja el, hiszen rengeteget játszik. Néhány éve kérte is, hogy legyen kicsit kevesebb a feladat.
B. E.: Volt olyan évadom, hogy 28-30-at játszottam egy hónapban, és ez a próbákkal együtt egy kicsit sok lett. Ekkor kértem Eszenyi Enikőt, hogy kevesebbet játsszak, de olyan szerepeket, amelyek méltóak hozzám. Ez akkor meg is valósult. Most megint sokat játszom, de nem olyan rengeteget és megerőltetőt, hogy ne tudnám jól végezni a munkámat.

Érkezett most még egy nagy feladat Nádas Péter Találkozásában, ahol ismét egy olyan karakter találta meg, aki már sokat látott, és megerősödött, megkeményedett az élettől.
B. E.: Biztos az élettapasztalatom teszi. Olyan sokféle dolog történt velem és történik a mai napig is, hogy van miből táplálkozzam. És nem feltétlenül színészi, inkább emberi tapasztalatokról beszélek. Sze­ren­csé­re megtalálnak ezek a szerepek, amelyekkel meg tudom fogalmazni a gondolataimat és érzéseimet.

Mária szerepével mit tud megmutatni?
B. E.: A küzdelem és a túlélés az, ami számomra nagyon fontos ebben. Rettenetes erő kellett ahhoz ennek a nőnek, hogy túlélje a szörnyű borzalmak tömegét. Persze szerencsére velem ennyire szörnyű dolgok nem történtek, de a túlélést és az egész tortúráját kívülről-belülről ismerem. Politikai tapasztalatom nincsen ugyan a színdarabhoz, de Nádas Péter sokat volt velünk a próbafolyamat elején, így nagyon sok olyan információt kaptunk tőle, ami a darabból nem derült ki.

Vegyes érzelmekkel szokták fogadni az írót egy próbafolyamatban.
B. E.: Nekem nagyon sokat segített. Semmiképpen nem a rendezésbe vagy a játékomba szól bele, hanem az alakhoz mesél történeteket. Olyan hátteret ad, aminek segítségével könnyebben játszom, jobban meg­ér­tem a szerepemet, illetve azt a kort, az 50-60-as éveket, amikor a darab játszódik. Ráadásul valóságos emberek valóságos történeteiből írta Nádas a darabot, így még azt is el tudta mondani, milyen típusú ember volt, aki ezeket mesélte neki.

Attól, hogy valós eseményeken alapul a darab, megnő a hitele?
B. E.: Ebben az esetben igen, mert ez a mi történelmünk. A mi huszadik századunkban történt, akár a saját nagyapánkkal is megeshetett volna, ráadásul ma is éljük ezeknek az eseményeknek a hozadékait.
hirdetés

A rengeteg színészi feladat mellett még mindig sok segítő munkát végez. Kicsit önsegítő is ez?
B. E.: Igen, és ezzel közelebb kerülök a civil élethez is, ami számomra nagyon fontos, mert a színház csak egy nagyon pici szelete az életnek. A színésznek nem nagyon van magánélete, ha csak „erőszakkal” nem úgy irányítja az életét, hogy minél több dolgot megélhessen a színházon kívül is, hogy legyen benne valami emberközeliség. E nélkül nem is lehetne elég mély, átélt vagy megélt a játék, csak a felületén mo­zog­nánk az alakoknak.

Nemcsak beteg gyerekekkel és javítóintézetben élő fiatalokkal találja meg a hangot, de a színművészeti diákjaival is.
B. E.: Rendkívüli kíváncsisággal és szeretettel tudok hozzájuk utat találni. Persze nehéz, mert nyilván színészek akarnak lenni, de teljesen más érdekli őket a színházból, és teljesen máshogy fogalmaznak. Azt kell megtalálnom, hogyan tudok abban segíteni, hogy magukra találjanak. Hiszen ahhoz, hogy va­ló­ság­hű embereket formálhassanak meg, saját magukat kell először megismerniük.

Mit lehet konkrétan átadni ebből a rengeteg tapasztalatból?
B. E.: A munkához való hozzáállást, szorgalmat, pontosságot, odafigyelést és hogy egyáltalán hogyan fogjanak hozzá egy szerephez. Hogy lássák, mennyire nem egyfajták az emberek, hanem nagyon is sokrétű minden személyiség, és soha nem fekete vagy fehér semmi a drámairodalomban. Arra próbálom biztatni őket, hogy próbáljanak meg mindig többet tudni, többet olvasni, több helyre menni. Hogy nyitottan és kíváncsian nézzenek a világra.

Ön is tanul még?
B. E.: Ó hát persze! Én is mindig igyekszem többet tudni és lehetőség szerint olyan emberek tár­sa­sá­gá­ban lenni és dolgozni, akiktől tanulhatok. Amikor más színházban vállalok szerepet, másfajta gon­dol­ko­dással találkozom, de a tanításból is rengeteg tapasztalatot szűrök le. Hogy jól csináltam-e, azt majd az utókor mondja meg.

Már a jelenkor is jelzi azért a tetszését a rengeteg díjjal. Ebben az évben is bővült a lista, most pedig Prima Primissima jelölést is kapott. Még mindig fontosak a díjak?
B. E.: Nagyon. Mondhatnám, hogy legyintek rájuk, hiszen úgyis jó dolgom van, de ez nem így van. A díjak megerősítenek a munkámban és motiválnak, hogy megmutassam újra és újra, érdemes vagyok rájuk. Arra sarkallnak, hogy nem okozhatok csalódást. De minden feladathoz csak úgy tudok hozzáállni, hogy majd most megmutatom, hogy én ezt is meg tudom csinálni. És remélhetőleg még az életem felénél járok, vagyis nagyon sok minden vár még rám. Most azt érzem, hogy Mária szerepe a legnehezebb feladat, amit eddig csináltam. Nagyon bonyolult ez a darab és maga az előadás is az technikailag, hiszen a történet közben egy filmforgatás is zajlik.

Ez a szorongató érzés jó?
B. E.: Igen, mert mindennap ösztönöz a próbafolyamat izgalma. Hogy sikerül-e, készen lesz-e, meg tudom-e csinálni. Nem lenne jó érzés, ha olyan szerepeket kapnék, amiket a kisujjamból ráznék ki. Az ilyen nehéz feladatoknak sokkal jobban örülök.




vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor