RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. november 19., vasárnap
Erzsébet

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Szószék, ami felelősséggel jár”
2016-01. szám / Gősi Lilla

Farkas Dénes Hazát és szerelmet keresek című önálló estjén édesapja, Osztojkán Béla verseit adja elő. A huszonnyolc éves tehetség előadása a Nemzeti Színház Bajor Gizi Szalonjában valóban a keresgélések története.

Mit jelent az est címe?
F. D.: Ez a végtelenül egyszerű mondat édesapám verssora, ami jellemző az egész költészetére. Benne van az otthon, az identitás ke­re­sé­se. Apám Csengerben született, onnan jött Debrecenbe, majd Bu­da­pestre. A bátyám születése előtt egyszer, amikor hazament, szin­te sírva mondta édesanyámnak: „Haza akarok menni.”

Hová? Csengerbe?
F. D.: A mélyszegénységbe, a nyomorba?! Nem. Pont ez az, hogy nem tudta, hol van otthon. Egyébként ez jellemző a mai fiatalokra is. Ülnek a romkocsmákban éjszaka, és sokszor fogalmuk sincs róla, kicsodák, honnan valók. Az est arról szól, ami szerintem az életben a legfontosabb: megtalálni az otthont, a békét, az embereket, akikhez kötődöm, és a páromat, akit szeretek. Az önérvényesítés, a munka és minden más csak másodrendű.

A gyökereidhez nyúlsz vissza, és a múltat helyezed mai kontextusba?
F. D.: Szerintem a színész dolga, hogy éljen, tapasztaljon, aztán az élményeit saját eszköztárából merítve belefogalmazza a szakmájába. A nyolcadik kerületben nőttem fel, bandáztunk a haverokkal az utcán, rappeltünk, dohányoztunk, rosszalkodtunk. Volt egy kutyám, egy boxer, akitől sokat tanultam a ragaszkodásról, a szeretetről. Kötelességemnek érzem bevinni a darabba ezeket a modern történeteket, és a fiatalokhoz szólni a saját nyelvükön. Aki nyitott, kíváncsi tud maradni élete végéig, az sokat fejlődik egész életében, de különösen fontos, hogy tizennyolc és huszonnégy éves kora között – ami egy meghatározó időszak – sok mindennel találkozzon, például a költészettel, és nem titkolt szándékom, hogy a fiatalok nyelvén megszólalva közelebb kerüljön hozzájuk.

Miközben önmagadat rendezted, volt külső segítséged?
F. D.: Az előadás féléves munkafolyamat eredménye. Elvonultam másfél hétre Balatonfenyvesre, és sokat voltam egyedül, és tulajdonképpen akkor határoztam el, hogy belevágok. Én találtam ki a jeleneteket, az előadás tempóját, a mozgásokat, a szerkesztést, a dramaturgiát, de volt segítségem. Sarlós Dávid csinálta a filmbetéteket, Lakatos Róbert szerezte a zenét, Holjencsik Anna Víta tervezte a díszletet, és Gróf Kati volt a súgóm, aki az irgalmatlan mennyiségű szöveg értelmezésében és megtanulásában segített.

Megviselt, hogy édesapád verseiről van szó?
F. D.: Húszéves voltam, amikor édesapám meghalt, de amikor dolgozom, nem foglalkozhatok a lelkiállapotommal és a költőhöz fűződő kötődésemmel. A leírt mondatok számítanak. Apám ebben az esetben egy szerző, a versei pedig szöveghalmazok. Ez nem feltétlenül csak egy tiszteletadás vagy emlékműsor, hanem praktikus helyzet: adott egy srác, aki szeret verset mondani, és egy apa, aki fantasztikus verseket írt. A kettőt összepasszintjuk, és ha szerencsénk van, kapunk egy jó előadást.
hirdetés

Hasonlítasz édesapádra?
F. D.: Azt gondolom, igen, de az élményeink mások. Én jó körülmények között nőttem föl, jó iskolákba jártam, jól szocializálódtam. Ő kevésbé. Közös bennünk a „tekeregni vágyás” vagy akár a nőkhöz való viszony, a keresgélés, de azt hiszem, én nem vagyok annyira érdekes, mint amennyire ő volt. Gálffi László mondta, amikor Osztojkán Béla belépett a Fészek Klubba, megállt a levegő, és amikor nem tetszett neki valami, akkor megfagyott. Sokan szerették és sokakat érdekelt a személyisége.

Ő az írást, te a színházat választottad.
F. D.: Apám ezt írta magáról: „Emlékezetem szerint nem voltam okos gyerek. Szomorkodni azonban nagyon tudtam. S mert (saját sérelmeimet illetően) okosabb válasz nem jutott eszembe, hát írni kezdtem.” Tudta, hogy tehetséges, ki akar törni a cigány negyedből, dolgozni akar, ezért egész egyszerűen rátalált az írás műfajára. Én is írtam, de mindent meg tudtam fogalmazni jelenetekben is. Szerepelni kezdtem, drámatagozatos gimnáziumba jártam, aztán jött a Színház- és Filmművészeti Egyetem, és színész lettem. Ez pedig úgy érzem, most már nemcsak egy játék, hanem szószék, ami felelősséggel jár. Egyszer talán írok egy színdarabot, és megrendezem.

Miről fogsz írni?
F. D.: Nem lehet előre tudni. Egy író szerintem meghagyja magának az időt, leül, kinyit magában egy szelepet, és akkor elkezd írni…

Van kulcsfontosságú költemény a darabban?
F. D.: Az Énekek éneke. Ugyanaz a címe, mint a Biblia szerelemről szóló ciklusának. Nagyon hosszú, negyven versszak, sok ismétlődő résszel. Nehéz volt megtanulni, de annyira zseniális, hogy a fal adja a másikat. Totálisan megfogalmazza egy férfiember szerelmi vívódásait. Remekmű, minden elfogultság nélkül.

Édesanyád látta már az estedet?
F. D.: Persze, a második előadásom pont a születésnapjára esett, gyertyákkal és rózsabokorral készültem a színpadon. Egyébként ötöst adott, leosztályozott, de természetesen azóta sem néz rám más szemmel. Azzal kapcsolatban pedig, hogy mit érzett, amikor a fiát látta az apjáról beszélni, és tőle hallotta a volt férjének verseit, őt kell megkérdezni.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor