RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. április 25., kedd
Márk

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Ez egy őrületes játék
2016-03. szám / Bóta Gábor

Trill Zsoltot tavaly a Brand című darab címszereplőjeként rendezte Zsótér Sándor, aki idén Ga­li­leit osztotta rá a Nemzeti Színházban. Trill szerint a színház olyan, hogy huszonnégy órázni kell, a munka nagy része otthon és este kezdődik.

Annyi hasonlóság van Brand és Galilei szerepe között, hogy mindkettő elképesztően kíváncsi a világra.
T. Zs.: Igen, veszettül kíváncsiak. Mindkettő az életnek egy olyan pe­rió­du­sá­ban van, amikor egy csomó minden történik a harmincas, negy­ve­nes, ötvenes éveikben járókkal. Ha az ember nem kíváncsi eléggé, akkor az életnek nincs sok értelme. A próbákon is folyamatosan kí­ván­csiak egymásra a színészek.

A két karakter még abban is azonos, hogy vakmerően mernek koc­káz­tat­ni, és céljaik érdekében akár a magánéletüket is háttérbe szorítják.
T. Zs.: Galilei különösen ezt teszi. Nemcsak a Brecht által megírt tu­dós, hanem a szerző is rettenetesen sokat szenvedett a világtól. Ahogy ők is szenvedést okoztak a környezetüknek. Mindkettő igen nagy figura lehetett, csak az egyik a tudomány, a másik a művészet képviseletében. A keresés pusztíthat is, és a magánélet háttérbe szorulhat tőle. Galileinél csak az előrelépés, a kutatás számított, az, hogy millióféle irányba elinduljon.

A te gyerekeid is érezhetik azt, hogy apu nem otthon van, hanem sokat melózik.
T. Zs.: Mi is sokat dolgozunk, de azért munka és munka között van különbség, mert Brecht és Galilei élete az egy csodálatos őrület lehetett. A miénk rettenetesen földhözragadt, a mi egyszerű életünkben a saját gyermekeink biztos, hogy megsínylik, megszenvedik a színészi pályánkat. A mi tapasztalatunk, fe­le­sé­gem­mel, Szűcs Nellivel, látva a kollégáinkat is, ezt mutatja. A színház sajnos olyan, hogy lényegét tekintve huszonnégy órázni kell. Ha kilépsz a színházépületből, az nem azt jelenti, hogy vége van a napnak.

Folyamatosan a szerepeiden jár az eszed?
T. Zs.: Ezt nem úgy kell érteni, hogy állandóan a szerepeimen gondolkozom, hanem le kell ülnöm szöveget tanulnom, és nehezen tanulok szöveget. Sok mindent át kell gondolnom, mert bizonyos dolgokhoz hülye vagyok. A munka nagy része otthon és este kezdődik, hiszen a próbákon egy csomó információt szívok magamba. Temérdek mindennel bombáznak, vagy én bombázom a kollégákat, vagy a rendező bombáz minket, tehát rengeteg információt szívok magamba, és este ezeket kicsi kis puzzle-okból igyekszem helyrerakni. A legtöbbször nem sikerül. Ezért ez mindennap újrakezdődik.

Mi nem sikerül?
T. Zs.: Amikor másnap reggel próbálni megyek, azt hiszem, hogy valamit megértettem, megéreztem, és kiderül, hogy semmit a világon. Ez egy őrületes játék. És így megy le az életünk.

A színészet nem csak megértés, az ösztönök, sőt, a zsigerek is működnek...
T. Zs.: A zsigerek működnek, amikor elolvasom a darabot, aztán semmit nem segítenek, és hosszú-hosszú hetek, esetleg hónapok után újra bekapcsolódhatnak. De ehhez sok mindent meg kell érteni. Az is lehet azonban, hogy a zsigeri hatások nem jönnek vissza. Lehet, hogy nem sikerül megoldani a szerepet, vagy közepes lesz, amit csinálok.

Elképzelhető, hogy sok minden nem sikerül, de te valamit csak elértél a pályán. Egy kis beregszászi színházból a Nemzeti Színház vezető színésze lettél.
T. Zs.: Én nem akarok se szerénynek, se hülyének látszani, csak amikor ilyet mondanak nekem, abban a pillanatban egy csomó kérdés felvetődik bennem.
hirdetés

Milyen kérdések?
T. Zs.: Hogy semmi sem véletlen, lehet, hogy ennek így kellett lennie. De ugyanakkor nem biztos, hogy ez az én érdemem. Ez egy közösségnek az érdeme. Mint ahogy az is egy közösség érdeme, ha megy az a színház, amiben dolgozik az ember.

Már a beregszászi színházban is vezető színésznek számítottál, ott is te kaptad a legfajsúlyosabb szerepeket.
T. Zs.: Igen, hát én kaptam. De fogalmam sincs, hogy miért. Az jó érzés, ha bíznak az emberben. Az biztos, hogy Vidnyánszky Attila mindig is hihetetlen terhet rakott rám, és remélem, hogy még rak is majd rám. De ehhez az kellett, hogy ő valamit lásson bennem. Amikor az Új Színházban, aztán amikor Debrecenben voltunk, és most a Nemzetiben is visszajöttek rendezők, és ismét dolgozhattam velük, és megint szerepet osztottak rám, akkor valamit csak láttak bennem.

Most éppen Zsótér Sándor dolgozik veled újra, az első közös munkátokra, a Brand címszerepére megkaptad a kritikusoktól a legjobb férfifőszereplő díját.
T. Zs.: Igen, egy nagyon jó próbafolyamat végeredményeként.

A Brand a tavalyi évad egyik legjobb előadása volt.
T. Zs.: Biztos, hogy az is kellett hozzá, hogy jó időben sok érdekes ember dolgozzon együtt, valahogy összejött a csillagok állása.

És szerinted a Galilei élete esetében hogyan állnak a csillagok?
T. Zs.: A csillagokban annyi rejtély, kiszámíthatatlanság van, de most is fönt vannak. Egy egészen másfajta próbafolyamatban vagyunk benne, tele kínszenvedéssel, kereséssel, ez a legfontosabb. Persze, hogy fontos az is, hogy az előadás megüssön egy szintet, e nélkül nincs értelme az egésznek. Rengeteg mindentől függ, hogy milyen lesz a végeredmény.

Törőcsik Mari is szerepel a produkcióban, akivel már többedszerre dolgozol együtt.
T. Zs.: Igen, itt van, hála istennek, és nagyon remélem, hogy hosszú ideig velünk lesz. Ez nemcsak nekem fontos, hanem azoknak a fiatal srácoknak is, akik benne vannak az előadásban. Amikor Mari ott van a színpadon, ezek a gyerekek ülnek oldalt, és nézik. Nem az interneten vannak rajta és nem a telefonjukat fogják, hanem őt figyelik. Ennél jobb dolog szerintem nem kell.




vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor