RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. április 26., szerda
Ervin

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Csínom Palkó a miénk
2015-03. szám / Szepesi Krisztina

Kerényi Miklós Máté a Csínom Palkó teljesen újragondolt és ahogy ő mondja, kísérletként is felfogható változatának címszerepére készül a Budapesti Operettszínházban. Ifjú kora ellenére
már húszéves színházi múltja van, és talán ez is az oka annak, hogy ilyen csodálattal és tisztelettel beszél a musical és az operett sokszor kritizált műfajáról.

Általános iskolás korodban úsztál, teniszeztél, taekwondoztál, lo­va­gol­tál, zongoráztál és doboltál is. Talán nem véletlen, hogy nyolc futó előa­dás­ban szinte mindennap a színpadon vagy az Operettben.
K. M. M.: Már elég korán életem részévé vált a színház, hiszen ti­zené­ve­sen léptem először színpadra az Anna Karenina, a Valahol Euró­pá­ban és az Elisabeth kisebb szerepeiben, amit akkor hatalmas bulinak tartottam. Vagyis tény, hogy már akkor is szerettem, ha le vannak kötve az energiáim. Elsősorban az agyamnak van szüksége az állandó aktivitásra azóta is.

Azon túl, hogy énekelni és táncolni önmagában bravúr, a musical- és operett-előadások színészi feladatai le tudják kötni az agyadat úgy, mintha mondjuk Csehovot próbálnál?
hirdetés

K. M. M.: Attól, hogy valami drámai, nem feltétlenül kell, hogy szomorú legyen. Mozart tragédiájában is vannak olyan karakterek, akik megpróbálnak derűt vinni a jelenetekbe, s ezekbe bele lehet kapaszkodni a mindennapokban, ami miatt azt érezzük, érdemes élni. Azt pedig egyáltalán nem könnyű elérni az általános depresszió és szürkeség közepette, hogy vidámak legyünk. Lehet, hogy sokan lenézik a zenés műfajt, de az vitathatatlan, hogy a zenének olyan szociális ereje van, amit egy prózai előadás nem tud nyújtani. Hatással van ránk, gyógyító ereje van, és valószínűleg sokkal könnyebben indítja el a fantáziánkat is. Csak halkan jegyzem meg, hogy nagyon ritkán látok olyan prózai előadást, ami nem zenével indul. A prózai szöveg ritmusa is éppoly fontos, mint egy dallam, hiszen attól függ, átjön-e a gondolat, vagy ül-e a poén. Vagyis bizonyos értelemben minden színház zenés színház. Persze örök vita lehet ez is, de azt gondolom, ahhoz, hogy három órán át azt nézzük, mi rossz az életünkben, nem biztos, hogy az emberek nagy többségének kedve van. Ebben a három órában sokan inkább úgy akarnak létezni, hogy minél kevésbé jussanak eszükbe a problémák, és minél jobban ki tudjuk szakítani őket ebből, annál boldogabbak lesznek előadás után is. Ez most nagyon „Kerós szöveg” lesz, de én egyetértek vele: olyan gondolati utakra kell csábítani az embereket, olyan világokba kell elvinni őket, ahol még nem voltak, és olyan dolgokon kell elgondolkodtatni őket, amik eszükbe se jutnának, vagy eddig nem volt idejük foglalkozni velük. Azt gondolom, ha egy tizenéves megnézi a Mozart! előadást, lehet, hogy hazamegy és rákeres az operáira, miközben bár nagyon szeretem Shaffer Amadeusát, nem biztos, hogy arra készteti a nézőt, hogy meghallgassa Mozart zenéit.
Az operett azonban teljesen más műfaj. Szokták is mondani, hogy az idősebb közönségnek szól.
K. M. M.: Lehet, hogy az operettre meg kell érni, miközben én nem abban hiszek, hogy önmagában a musicalt és az operettet lehet szeretni. A jó előadásokat lehet szeretni, legyen bármilyen a műfajuk. És azt hiszem, az elmúlt tíz év operett-bemutatóival sikerült meggyőzni a nézőket, hogy ez nem egy poros, avítt, antikos műfaj. Én ebben frissességben és energiában hiszek, ahogy mi csináljuk. Mert lehet, hogy egy fiatal arra, hogy „Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád”, azt mondja, milyen ósdi szöveg, de ha megvan a közlési szándék, bármilyen színházi kereten belül működni tud ez a dal.

A Csínom Palkó ajánlójában az olvasható, hogy maivá szeretnétek tenni az egyébként réges-régi háborús-szerelmi történetet.
K. M. M.: Tíz éve vagyok a Budapesti Operettszínháznál és azóta nagyszínpadon talán ez lesz az egyik legnagyobb kísérlet, hiszen nem egy közismert, sikeres operettről beszélünk, ami ezerszer ment az elmúlt ötven évben, és amit a mai napig mindenki dúdol. Ráadásul Lőrinczy Attila és Kerényi Miklós Gábor meghagyták ugyan az alaptörténetet, de hozzátettek egy olyan keretjátékot, ami egy színház a színházban szituációt ad. Egy főpróbahéten játszódik a történet, amikor épp a Csínom Palkó bemutatójára készülünk. Én ebben mint főiskolás srác vagyok jelen, miközben ott vannak természetesen a nagy színészek, összeeresztve a fiatalokkal. Az olvasópróbán persze még én se igazán értettem, hogyan fog ez az egész működni, és mitől tud érdekes lenni a kurucok és labancok közötti csata, de aztán megéreztem benne valamiféle fiatalos lendületet, áradatot, amitől úgy szólalnak meg a zenék, hogy az egész evidenssé válik. Román Sanyi koreográfiájával pedig, amikor elkezdünk irgalmatlanul csapásolni, de úgy, hogy leszakad a színpad, nincs is más választásom, mint hogy tovább vigyem ezt az energiát. És talán azért is érzem ezt, mert a miénk. Mert magyar, mert rólunk szól. Arról a helyzetről, ami a mindennapjainkban is benne van, hogy jó oldalra állunk-e. Valahogy nekünk a történelemben ez sosem sikerült, és lehet, hogy azért, mert féltünk attól, hogy fölvállaljuk magunkat, vagy mert túl kicsik voltunk a nagyhatalmak között. A Csínom Palkóban benne van az is, hogy egy nyert csatát, melyben nagyon sok veszteség van, meg lehet élni győzelemként, és úgy is, hogy mennyi tragédia történt közben, és hol van még a háború vége. Valahogy erre a sírva vigadásra csak mi vagyunk képesek. Mert mi szomorúságunkban is úgy tudunk nevetni, mint senki a Földön. Miközben az se fog sokszor előfordulni, hogy egy színpadon van Gömöri András Máté, Dancs Annamari, Szabó P. Szilveszter, Földes Tamás, Marik Péter és jómagam, valamint Oszvald Marika, Kállay Bori, Lehoczky Zsuzsa. Számomra nagyon megható volt, hogy az operett három fantasztikus nagyasszonyát láttam az olvasópróbán. Ők a műfaj koronázatlan királynőit, akikért apáink, nagyapáink rajongtak, és akikért bármelyik fiatal azonnal rajongani kezd, ha megnézi őket. Ez nem csupán a csodálatos hang és az akrobatikus tudás miatt van, hiszen Oszvald Marika például a Csínom Palkóval párhuzamosan Csehov Sirályát próbálja, amiben Arkagyina lesz. Nagyon nagy színészek, vérbeli művészek, akiknek a zene csupán segít abban, hogy meggyőzzék a nézőket arról, hogy a kurucokkal vagy a labancokkal legyenek.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor