Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 19., péntek
Emma

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Nyáron színházba Gyulára várom!
2016-05. szám / Pavlovics Ágota

1995 óta a Gyulai Várszínház igazgatója, művészeti vezetőként ő állítja össze a színház prog­ram­jait. Amióta a Színház élén áll, a nyári évad hathetes összművészeti fesztivállá bővült, amelynek
kínálatában a prózai és zenés színház, a táncművészet és a zene egyformán megtalálható. A lenyűgöző történelmi és természeti környezetben megrendezett programokról Gedeon Józseffel beszélgettünk.

Július 1-től augusztus közepéig izgalmas produkciókkal várják a helyieket és a Gyulára látogatókat. Hogy áll össze azidei program?
G. J.: A Gyulai Várszínház 53. évada öt fesztiválból, három színházi be­mu­ta­tó­ból és számos, először nálunk látható produkcióból áll. Az idén kiemelt célként szeretnénk minél több fiatal tehetségnek be­mu­tatkozási lehetőséget kínálni. Első színházi bemutatónk Tamási Áron halálának 50. évfordulójához kötődik, a szerző műveiből készült előa­dás­nak a Zongota címet adtuk, a darabot Sardar Tagirovsky állítja színpadra a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészeivel kö­zös bemutatóként. A rendező Oroszországban született, Magyar­or­szá­gon él, és Marosvásárhelyen tanul rendezői szakon. Idén Shakes­peare-év van, hiszen 400 éve halt meg a nagy angol színpadi szerző, ezért kiemelt programok láthatók a XII. Shakespeare Fesztiválon július 7. és 17. között. Itt kerül sor a második új bemutatóra: a III. Richárd című drámát a fiatal és nagyon tehetséges ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra a vár udvarán, a Gyulai Várszínház produkciójaként. A teljesen új szemléletű darab főszereplői: Trill Zsolt, Eszenyi Enikő, Hegedűs D. Géza, Szűcs Nelli és Trokán Nóra. A harmadik új bemutató a tószínpadon lesz, az Anconai szerelmesek című zenés komédiát Lendvai Zoltán rendezi, a darab a Gyulai Várszínház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház közös produkciója, főszereplője Hirtling István.

Hagyomány, hogy meghívnak külföldi produkciókat is, kiknek örülhet a közönség idén?
G. J.: Látható lesz többek között angol, ausztrál, japán és olasz előadás is. A fesztivál kiemelt külföldi produkciója Shakespeare Szeget szeggel című darabja, amelyet a világhírű litván rendező, Oskaras Korsunovas állít színpadra. Az előadást a Varsói Drámai Színház vendégjátékaként láthatják az érdeklődők Gyulán. Még mindig a Shakespeare-évhez kapcsolódik a londoni Globe Színház által készített filmek bemutatója. A Globe 37 darab tízperces filmet forgatott le, amelyek Shakespeare összes művét mutatják be. A filmeket július 7-17. között láthatják a gyulai vár körül sétálók, így azok is ismerkedhetnek a nagyszerű drámaíró munkásságával, akik nem jönnek be a színházba.

A hazai színházak milyen előadásokkal fognak vendégeskedni Gyulán?
G. J.: A budapesti Katona József Színház a Kovács D. Dániel rendezte Ahogy tetsziket hozza, a Budaörsi Latinovits Színház a Rómeó és Júliával érkezik, éppen úgy, ahogy a Kaposvári Egyetem hallgatói is. A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói pedig a SZFEntivánéji álom című előadásukkal jönnek. Az eddigi felsorolásból is látszik, a fókuszban idén valóban a fiatal művészek állnak.

A táncnak is fontos szerepe szokott lenni a fesztiválon.
G. J.. Idén a Nemzeti Táncszínház és a Kulcsár Noémi Tellabor a Macbeth táncprodukciót hozza el. Látványosnak ígérkezik az ExperiDance együttes Szenvedélyem, Velence című darabja is, amely a gyönyörű olasz város kultúráját, karneválját idézi meg.

A XXV. Gyula Vár Jazz Fesztiválra és a XI. Vár Blues Fesztiválra kiket hívtak meg?
G. J.: A világ legismertebb gitárvirtuóza, Al Di Meola fogadta el meghívásunkat, rajta kívül a Balázs Elemér Group, a Grencsó Kollektíva, valamint a Gyulai Big Band játszik a jazzkedvelőknek. A blues rajongóinak pedig az amerikai Big Daddy Wilson énekes, gitáros és az osztrák RipoffRaskolnikov gitáros, énekes mellett az Eric Clapton születésnapja előtt tisztelgő az EC 70 – Eric Clapton Tribute Band játszik. Bemutatkozik egy fiatal blues duó is, ők a Woodoo Papa Duo.
hirdetés

2005-től rendeznek Népzenei Fesztivált, amely 2014-től a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál nevet viseli.
G. J.: Két gyulai születésű művészről szól az idei fesztivál. Halmos Bélára emlékezünk, és Lipták Dániel játszik, nem akármilyen hegedűn, ugyanis ő kapta meg egy évre Halmos Béla hegedűjét mint méltó követője. De fellép a Csík zenekar, az EtnoRom és a Csángálló zenekar is.

Még mindig zene, milyen más zenei produkciók lesznek?
G. J.: Lesz egy zenei ősbemutató Hommageto Shakespeare címen, amelyet a Bágyi Balázs New Quartet és Pocsai Kriszta jazz-zenekar mutat be. Vásáry Tamás fogja vezényelni komolyzenei koncerten a nemzetközi összetételű Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekart.

Nem ejtettünk szót még a gasztronómiáról. Milyen Shakespeare-korabeli ételeket kóstolhatnak meg a fesztiválozók?
G. J.: Hagyomány, hogy minden évben más ételsorral várjuk a Shakespeare Fesztiválra érkezőket. Ahogy korábban, úgy idén is a Dél-Alföld egyik legjobb étterme, a Patrióta étterem gondoskodik például a lencséből és csülökből készített ínyencségek elkészítéséről. Lesz egy Gasztroszínház hétvégénk is Vinkó József, neves gasztronómia szakíró vezetésével.

Mi mindennel gondolnak a gyerekekre, a jövő színházi közönségére?
G. J.: A gyerekek A szegény csizmadia és a Szélkirály című mesejátékot nézhetik meg a Békéscsabai Jókai Színház előadásában. Persze lesznek ingyenes bábelőadások is a legkisebbeknek. A Grease című musicalt évtizedek óta hatalmas sikerrel játsszák a világ zenés színpadain. Nálunk a Bánfalvy Stúdió előadásában láthatják a fiatalok a tószínpadon, sztárszereposztásban, fellép: Vastag Csaba, Görgényi Fruzsina, Kiss Ramóna, Vastag Tamás. Az évadot is musicallel zárjuk. A Hungária együttes történetét feldolgozó Made in Hungária című előadásta debreceni Csokonai Színház művészei adják elő.






vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor