RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. május 30., kedd
Janka, Zsanett

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Színház és játszóhely nem veszik el, csak átalakul
2016-06. szám / Pavlovics Ágota

Az újkori Pécsi Nyári Színházat 1996-ban indította útjára a kiváló koreográfusés a komplex szín­ház hazai megteremtőjeként ismert Vidákovics Antal. A remek kezdeményezés pár év szünet és
némi névváltoztatás után ismét eredeti nevén várja a közönséget. A Pécsi Nyári Színház a város kulturális életének szerves része, programjairól az alapító fiát, a színész-rendező Vidákovics Szlávent, a Nyári Színház igazgatóját faggattuk.

2018-ban lesz 40 éve, hogy a Tettyei romok között megnyílt a Pécsi Nyá­ri Színház elődje. Sok minden változott azóta, röviden össze­fog­lal­ná a színház történetét?
V. Sz.: Amikor édesapám elindította a Pécsi Nyári Színházat, a Káp­ta­lan utcai színpad volt a központ, ahol a balettek és a nagyo­pe­ret­tek kaptak helyet, és persze itt léptek fel a nemzetközi néptánccsoportok is. A Tettyei romok a prózai művek, kamarabalettek, musicalek, zenés darabok helyszíne volt. A színház édesapám kitartó munkájának köszönhetően 2003-ban új lendületet kapott, ettől kezdve a Tettyén, a Káptalan utcában és az Annaudvarban újraindult a nyári színház. 2010-ben a Tettyét felújították, sajnos azóta nem alkalmas kőszínházi előadások fogadására, így egy játszóhelyünk elveszett. 2014 óta pedig az ott (Pécsi Horvát Színház) megkezdett, ám félbehagyott építkezés miatt az Anna udvarban sem tudunk előadásokat tartani. Mindennek ellenére nézőinket továbbra is sokszínű programmal várjuk a Káptalan utcai Szabadtéri Színpadon.

Milyen programot állítottak össze az idén június 18-tól augusztus 4-ig tartó eseménysorozatra?
V. Sz.: Idén a húsz este alatt látható 13 produkcióból 11 meghívott és 2 saját lesz. A válogatás során figyelembe kell vennünk, hogy nálunk van a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), a Nyári Színház pedig a POSZT után indul, és egyébként is sok a kulturális esemény Pécsen. Mi éppen akkor kínáljuk a Pécsi Nyári Színház programjait, amikor máshol a városban nincs színház. Híres sztárokat hívunk meg, igyekszünk olyan vendégművészeket meghívni, akiket a pécsi közönség szeretne látni. Zömében könnyed, szórakoztató előadások, operettek adják a nyáresti tartalmas programok gerincét. Fontosnak tartom, hogy ne csak prózai színházi előadások legyenek, hanem tánc, balett is színesítse a kínálatot.

Kezdjük a vendégekkel, ki mindenkit várnak Pécsre?
V. Sz.: Az Ivancsics Ilona és Színtársai, az Orlai Produkciós Iroda három előadással, a L′art pour l′art Társulat, a Budapesti Fogi-Bulvárszínházkét előadással, a Gergely Theáter, a Pódium Színház, a Bánfalvy Stúdió, valamint a Veres 1 Színház lesznek az idei Pécsi Nyári Színház vendégei.

Pécs prózai színháza és balettegyüttese egyaránt híres, tőlük mi mindent láthat majd a közönség?
V. Sz.: Woody Allen Játszd újra, Sam! című darabjának előbemutatója május 27-én volt a Pécsi Nemzeti Színházban, és a Pécsi Nyári Színházban is látható lesz. Az eddigiek alapján reménykedve nézek elé, hogy jól fognak szórakozni a Pécsre látogatók. Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című népszerű regényéből a Pécsi Horvát Színház és a Pécsi Nemzeti Színház készített koprodukciót, a Pécsi Balett táncművészeinek közreműködésével. Utóbbi előadás koreográfusa Vincze Balázs, rendezője pedig én vagyok.
hirdetés

Apropó Pécsi Horvát Színház. Jó ideje nem mozdul el a holtpontról a színház felújításának ügye. Ön a színház igazgatója, van jó híre?
V. Sz.: A Horvát Színház nyitását 2014 októberére vártuk, de még mindig áll az építkezés, nem épül a színház. Ha idén nyáron megkezdik a munkát, talán jövő tavaszra elkészül. Nagyon remélem, hogy 2017-ben ott ünnepelhetjük majd működésünk huszonötödik évfordulóját. A Pécsi Horvát Színház a szívügyem. Édesapám hozta létre, igazgatta sokáig, nem mellékesen az anyaországon kívül az egész világon ez az egyetlen hivatásos horvát nyelvű teátrum. Évi 4-5 bemutatót tartunk, sokat utazunk, a legkisebb faluba is elmegyünk, ahol élnek horvát nemzetiségű emberek. Ez a missziónk. Nem bővelkedünk pénzben, ezért megállapodtunk a Pécsi Nemzeti Színházzal, hogy nyár után bekerül a kőszínházba táncszínházi produkciónk, a Nyári Színházban bemutatásra kerülő Száll a kakukk fészkére.

Mire készül ősszel a Pécsi Horvát Színház?
V. Sz.: Gátai Zoltán magyarországi horvát író népszínművét mutatjuk be, és én fogom rendezni. A darab két bunyevác család konfliktusairól, a generációk közötti különbségekről, a tradíciókról szól tánccal, népviselettel, ahogy az egy népszínműhez illik.

Milyen szerepek várnak önre az új évadban a Pécsi Nemzeti Színházban?
V. Sz.: Izgalmas munkáim lesznek, dolgozni fogok Anger Zsolt színész-rendezővel és megkaptam Bertolt Brecht A szecsuáni jólélek című drámájának férfi főszerepét, amit Funk Iván rendez.






vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor