Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Páros interjú
Heroikus történet kiváló dalokkal
2016-08. szám / Kovács Emőke / Vörösmarty Színház

A székesfehérvári Vörösmarty Színház első nagyszínpadi bemutatója október elején lesz Szikora János, a teátrum igazgatója rendezésében, a Magyar Állami Operaházzal koprodukcióban.
Az 56 csepp vér című musical annak az oly sokszor emlegetett igazságnak kíván emléket állítani,

miszerint a forradalmat fiatal emberek csinálták. Fiatalok, akik szabadságra vágytak és egymásra. A Julit játszó Kiss Diána Magdolnával és a Lőrinc barátot alakító Feke Pállal beszélgettünk.

Sokféle szerepet megformáltál már a musical műfajában. Hogyan tudsz időről időre és szerepről szerepre megújulni?
F. P.: Immár – és hál’ Istennek – sokféle szereppel a hátam mögött időnként egyfajta számvetést is szoktam tartani, hogy milyen darabokban volt szerencsém játszani, és milyen feladatok találhatnak még rám. Az 56 csepp vér története különlegesen indult, mert épp a felkérés előtti napokban hallgattam meg azokat a dalokat, amiket Kaszás Attila Lőrinc barátként énekelt a rockoperában, és szomorúan nyug­táz­tam, hogy ez a zseniális ember nincs már köztünk. Néhány napra rá hívott Szikora igazgató úr, hogy elvállalnám-e a pap szerepét.

Ezek szerint nem ismeretlen számodra a mű.
F. P.: Láttam a 2006-os budapesti bemutatóját, jól emlékszem az előadásra, voltak benne kifejezetten zseniális színészteljesítmények, mint például a Kaszás Attiláé. Nem hiszek a véletlenekben, nagyon örü­lök annak, hogy épp most talált meg ez a feladat. Sokáig és sokféle előadásban dolgoztam Szé­kes­fe­hér­vá­ron, nagyon jó érzés és megtisztelő ezzel a szereppel visszatérni arra a helyre, ahol szerettem dolgozni.

Az 56 csepp vér Júliája lesz az első szereped a Vörösmarty Szín­ház­ban. A musical műfaját mennyire érzed a magadénak?
K. D. M.: Többször volt alkalmam musicalt énekelni, de ez lesz az első, hogy egy magyar musicalben játszhatok. Az 56 csepp vér dalai széles körben nem annyira ismertek, pedig nagyon jók – így a darab remélhetőleg rajongókra is talál a színház következő évadában.

A történet és a dalok milyen képet festenek ’56-ról?
F. P.: A darabbal most ismerkedem, a téma megható és felkavaró. Az elmúlt években valamiért nem került bemutatásra, így nagyon jó öt­let­nek tartom, hogy János elővette az ’56-os forradalom 60. évfordulója alkalmából. Biztos vagyok abban, hogy nagyon drámai, izgalmas előadássá fogja varázsolni, és ehhez minden adott: a jó történet, a kiváló zene. Izgatottan várom!
K. D. M.:Az ’56-os forradalom az a fontos momentum a történelmünkben, amikor a magyar nemzet egyként fogott össze. Ez a darab tisztelettel meséli el az eseményeket, miközben belesző egy klasszikus motívumot: egy Rómeó és Júlia szerelmi történetet. Számomra Robi és Júlia szerelme és kitartása jel­ké­pe­zi azt az erőt, ami kellett a forradalom véghezviteléhez. Én 10 éve láttam a musicalt tévéközvetítésben, emlékszem, hogy nagyon tetszett az ötlet.

Vannak történetek, melyeket minden korban el lehet mesélni. Vélhetőleg ez a szerelmi-forradalmi történet is ilyen. Hogy látod, miért lehet fontos időnként szembesülnünk a történelmünkkel?
F. P.:A rockoperák sikerének egyik titka az, hogy az ország történelmének fontos pillanatait mutatják meg. Kifejezetten örülök annak, ha olyan produkciókban játszhatok, amelyek ráirányítják a figyelmünket nemzetünk nagyjaira és történelmünk jelentős eseményeire. Nem kell visszafele tekintgetni, de azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a múlt az, amiből levonhatjuk a tanulságokat és felépíthetjük a jelenünket. A színház egyik feladata – az én meglátásom szerint – a jelenkori generáció figyelmét ráirányítani a kulturális értékekre. Az 56 csepp vér című musical nem csupán egy színházi bemutató lesz, hanem tisztelgés a forradalmárok előtt.
K. D. M.: Az elmúlt eseményeken már nem tudunk változtatni, de nem szabad azokat elfelejteni. Ez a musical tökéletesen alkalmas arra, hogy megőrizze a forradalom emlékét. Mindenkinek nagy szeretettel ajánlom az 56 csepp vért, az iskolás generációnak szerintem feltétlenül látnia kell.
hirdetés




















vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor