RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. december 15., péntek
Valér

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Igyekszem az általam alakított figurával baráti viszonyba kerülni
2016-09. szám / Jónás Ágnes

Spolarics Andrea a Rózsavölgyi Szalon tavalyi évadában a Szerelem című darabban debütált. A cseléd szerepét olyan hitelesen alakította, hogy kizárólag méltató kritikákat kapott. Most ismét
színpadra áll, ezúttal Szabó Magda Az őz című regényének színpadi adaptációjában láthatjuk. A mű­vész­nő­vel az epizódszerepek fontosságáról, a Bárka Színházhoz kötődő fájdalmas-kellemes emlékeiről és a szakma árnyoldalairól is beszélgettünk.

Tizenhét éven át voltál a 2014-ben megszűnt Bárka Színház tagja. Mi zajlott le benned, amikor eljött az öltöződből való kiköltözés pillanata, és amikor búcsút kellett intened mindannak, ami az intézményhez kö­tött?
S. A.: Nagy önuralom kellett ahhoz, hogy ne sírjam végig azt az idő­sza­kot. A Bárka Színház sokáig életem fix pontja volt, minden szeg­le­tét ismertem, kötődtem a kollégáimhoz, az épülethez, a színház szel­le­mi­sé­gé­hez. Amikor eljött a kiköltözködés pillanata, már mege­rő­sí­tet­tem annyira magam, hogy ne fájjon túlzottan az elválás.

Amikor a Bárka már érezhetően süllyedni kezdett, nem merült fel benned, hogy más társulatok felé is kacsingatni kezdj?
S. A.: Nem, mert az utolsó pillanatig hittem abban, hogy a helyzet jobb­ra fordul, noha – legyünk őszinték – nagy erőfeszítések nem történtek a Bárka megmentésének érdekében. Egyik napról a másikra, síri csöndben tűnt el egy színház. Ez az egészben a legfájdalmasabb.

Aztán egy évig voltál szabadúszó.
S. A.: Egy évig nem szerződtem sehova, mert meglehetősen rossz lelkiállapotban voltam, és szükségem volt egy kis időre, hogy a veszteséget meggyászoljam. Később aztán végigzongoráztam, hogy ötven év feletti színésznőként milyen lehetőségeim vannak a színház terepén, és arra jutottam, hogy olyan helyre megyek, ahol hiánycikk van a magamfajtából. Egy régi barát kollégám révén kerültem a Budaörsi Latinovits Színházhoz.

A Madách Színház szóba sem jött? Merthogy ott kezdted a pályafutásod.
S. A.: Már nagyon másképp gondolkodom, mint harminc évvel ezelőtt. Sok zenés szerepben feltűntem, de alapvetően prózai színésznek tartom magam. Inkább a formabontóbb színházak felé igyekszem nyitni. A Budaörsi Latinovits Színházban most remekül érzem magam, jó kiszakadni kicsit a pesti létből.

A Csak színház és más semmi című televíziós filmsorozat, melyben színikritikust alakítottál, a teátrum világába kalauzolja a nézőt, bepillantást enged a kulisszatitkokba. Az egyes epizódok olyan fokú karrierizmussal és szakmai irigységgel szembesítik a nézőt, ami már-már irreális. Vagy mégsem?
hirdetés

S. A.: A színház sem mentes az intrikáktól. Övön aluli ütések éppúgy érik az embert, mint az élet más területein. Minden történetnek van igazságalapja, ez alól ez a sorozat sem kivétel. Sok gáncsoskodást láttam már, de ami engem igazán kiborít, az az igazságtalan bántás, illetve az olyanfajta karrierista törekvések, amelyek nem tisztelnek senkit és semmit.
Akkor szerinted milyen kell legyen az optimális színház?
S. A.: Kell hozzá egy jó gondolkodású és ízlésű vezető, valamint egy olyan csapat, melynek tagjai képesek egységben gondolkodni. A színház közösségi munka, ahol a társulat tagjainak nem egymást ledózerolva, hanem egymással kooperálva kellene dolgozniuk. Az egyik ilyen lehet például a Budaörsi Latinovits Színház.

Mely darabokban szerepelsz itt ez évadban?
S. A.: Izgalmas darabokkal és remek rendezőkkel kecsegtet a mostani szezon is: játszom a Maskarák című Thomas Middleton-darabban, Örkény István Macskajátékában. Előbbit Berzsenyi Bellaagh Ádám, utóbbit Forgács Péter állítja színpadra. Tavasszal jön Karel Capek A fehér kór című drámája Frigyesi András rendezésében, áprilisban pedig Pelsőczy Rékával dolgozom Lermontov Álarcosbálján.

A Rózsavölgyi Szalonban is fellépsz – október közepén Szabó Magda Az őz című regényének színpadi adaptációjában láthatunk.
S. A.: Az őz egy gyönyörű, de ugyanakkor meglehetősen bonyolult, epikus történet, amely a főhősnő emlékeinek morzsáiból áll össze. A féltékenység, a kegyetlen őszinteség, az irigység, a szenvedélyes szerelem és az igaz barátság históriáját kínálja a nézőknek. A nyelvezete laza, csapongó, pont olyan, ahogyan a hétköznapokban beszél az ember. Szabó Magda e hihetetlenül tudatos, zseniálisan szer­kesz­tett regénye Őze Áron rendezésében kerül színpadra.

A Makk Károly filmjén és Déry Tibor két novelláján alapuló Szerelem című darabban Irént, a pletykás, jó szándékú, vidéki cselédet alakítottad ugyanitt. Kizárólag dicsérő kritikákat kaptál. Kihívás volt ez a szerep számodra?
S.A.: Irén figuráját nagyon megszerettem. Sokan mondják, hogy hálátlan dolog epizódszerepet játszani, de én nagyon szeretek ezekkel elbíbelődni, kidolgozni a figura testtartását és gesztusait. A főszerepeknél erre kevés időm marad. Tudtam, hogy a Szerelemben nagyon filmszerűen kell játszani, apró rezdülésekkel, egyszerű eszközökkel kell operálni. A Rózsavölgyi Szalonban gyakorlatilag a nézők között játszunk, az egész olyan, mintha minden pillanatban premier plánban látnák az arcomat.

Ezek szerint nem feltétlenül azokat a szerepeket sorolod a kedvenceid közé, amelyek szakmai és közönségsikert arattak.
S. A.: Nem, de természetesen vannak közöttük is favoritok, és igyekszem mindegyik általam alakított figurával baráti viszonyba kerülni. Egyszer eljátszottam a Máli néniben Tildát, mely szintén kis szerep volt, vagy Kárpáti Péter Világvevő című darabjában egy cigányasszonyt. Mindkettőt imádtam játszani. Törekszem arra, hogy minden szerepemet legalább annyira kedveljem meg, hogy ne fájjon, ha azokat esténként el kell játszani.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor