Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Attól ember az ember, hogy dönteni tud
2016-02. szám / Pavlovics Ágota

Éteri, érzékeny jelenség. Óriási, kíváncsi szemekkel szemléli a világot, okos, művelt, három nyelven tud játszani, négyet beszél. Szeret itthon élni, ezért itthon keresi azokat a feladatokat, amelyeket fontosnak tart. Pető Kata színész, jelmeztervező és DLA-hallgató éppen a Déry Tibor
novellái és Makk Károly azonos című filmje alapján készült Szerelem című színpadi művet próbálja a Rózsavölgyi Szalonban. Pető Katára pontosan illenek Oscar Wilde szavai: egyszerű ízlése van, beéri a legjobbal.

Az ön nevét hallva az ember nyomban Kaposvárra, a Szputnyik Hajózási Társaságra, a Jurányi Inkubátorházra, vagyis független alkotói közösségekre gondol. Most azonban a Rózsavölgyi Szalonban lesz bemutatója, hogy történt a felkérés?
P. K.: A darab rendezőjével, Léner Andrással az egyetemről ismerjük egymást, ahol Huszti Péter segédtanáraként dolgozott. András látta a Liliomot, amiben Julikát játszottam, nagy hatással volt rá, gondolom, így született a felkérés.

Makk Károly Szerelem című filmje 1971-ben készült Déry Tibor két novellájából. Mindkét mű fókuszában a börtön és a börtönből való szabadulás élményei állnak. A valós indok nélkül bebörtönzött János, az őt váró feleség és a férfi édesanyjának hármasából annak idején a politikai szálat hallottuk meg leginkább.
P. K.: A kor maradt, azon nem változtatunk, nem is lehet, de mindannyian egyetértünk abban, hogy a mi előadásunkban az emberi kapcsolatok alakulása a legfontosabb. Azon gondolkodunk, hogy baj esetén hogy alakulnak az emberi kapcsolatok. Mit enged meg az emberi tartás? Meddig van tartása az embernek? Amikor erkölcsi, etikai kérdések merülnek fel, és döntenie kell, hogy dönt? Hiszek abban, hogy mindig dönthetünk, és persze minden döntésünknek van következménye. Veszteségekkel is járhatnak a dön­té­seink, de attól ember az ember, hogy döntsön. Tudnia kell, hogy kik a fontosak számára.

Ön Lucát, János feleségét játssza, aki mindent elkövet annak érdekében, hogy az anyósa ne tudja meg, a fia börtönben van.
P. K.: Nagyon érdekes Luca és az Öregasszony, valamint Irén, a házvezetőnő kapcsolata. A három nő kapcsolatában érezni, úgy döntöttek, hogy átsegítik egymást ezen a nehéz időszakon. Nem be­le­ka­pasz­kodnak egymásba, hanem kegyes hazugságokkal, közös játékokkal segítenek egymásnak. Luca hazudik az Öregasszonynak, azt mondja, Amerikában van a fia, és filmet forgat, de az Öregasszonynak is vannak olyan mondatai, amelyek arra utalnak, hogy ő is bele megy a játékba. Például a következő kétértelmű mondattal: ha szereti Jánost, mondja meg neki, ha hazajön Amerikából, hogy nem kell nagyon önfejesnek lenni. Mintha tudni vélné, hogy bajban a fia. Végül nem lehet tudni, Luca segít az Öregasszonynak, vagy az Öregasszony Lucának, hogy kivárja azt az időt, amíg János börtönben van.

Hogy érzi magát a Rózsavölgyiben? Milyenek a próbák?
P. K.: Jó dolgom van, nagyon jól érzem magam. Az egyetem után három évig voltam Kaposváron, aztán jött a Szputnyik, aztán Graz és más német színpadok, sokáig nem voltam itthon. Nagy lehetőségnek érzem, hogy idősebb kollégákkal játszhatok. Olyan fantasztikus színészekkel dolgozom, mint Molnár Piroska és Spolarics Andrea.
hirdetés

Apropó Graz, sikeres és ígéretes karriert hagyott ott, amikor úgy döntött, nem fogadja el az ajánlatukat, miért?
P. K.: Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor kirajzolódott előttem, egy Bécs-Graz-Berlin tengely mentén mozgó színészi pálya lehetősége. Szeretek német előadásokban játszani, mégis meg­fo­gal­ma­zó­dott bennem, hogy én nem ezt szeretném. Szeretek itthon élni és játszani.

Korábban Sadant nevű zenekarával énekelt simogatóan gyönyörűséges dalokat franciául, most pedig a Vígszínházban bemutatott Haramiák című Schiller-darab jelmeztervezőjeként láttam a nevét.
P. K.: Zenekarom most nincs, de keresem a lehetőségét, hogy legyen. A jelmeztervezés viszont egy friss dolog az életemben. Az egyik lehetséges út, amelyen szívesen járok. A Haramiák már a második jel­mez­ter­vem volt. Első alkalommal 2015 januárjában a Szputnyikkal bemutatott Kleist-darab, A heilbronni Katica jelmezeit terveztem.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója. A képzés a művészeti területek doktori fokozatának (DLA – Doctor of Liberal Arts) megszerzését teszi lehetővé. Milyen témán dolgozik?
P. K.: Úgy látom, sok általam tisztelt színésznek több diplomája, szakmája van, és az sem okoz számukra gondot, ha a folyamatos tanulás mellett felnevelnek akár négy gyereket. Érettségi után magam is jártam két évig az ELTE Esztétika szakára, ami sokat adott, most pedig ösztöndíjas doktorandusz hallgatója vagyok az egyetem doktori iskolájának. Kutatási területem szorosan kapcsolódik a színházi pró­ba­fo­lya­matokhoz.

Dióhéj
A Rózsavölgyi Szalonban március 10-én bemutatásra kerülő Szerelem című darab a Szerelem és a Két asszony című Déry Tibor-novella szövegén alapul. A film és a prózák valóságháttere, hogy az ötvenes években Déry Tibor 9 évig, a Makk Károly filmjében Jánost alakító Darvas Iván 22 hónapig volt börtönben. A színpadi adaptáció elkészítésében és a próbafolyamatban Makk Károly rendező művészeti konzultánsként vesz részt. A dramaturg Keszthelyi Kinga.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor