RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. december 11., hétfő
Árpád, Árpádina

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Az igazság az ellentmondásokban van elrejtve
2016-02. szám / Pavlovics Ágota

Az Artus alkotó műhely bő évtizede a Budai Fonó mögött álló, elhagyatott gyárépületből kia­la­kí­tott stúdióban működik. Az egyedülálló közösséget táncosok, előadók, szobrászok, színészek, festők, fotósok, performerek alkotják. A független kortárs fizikai színház társulata 1985 óta alkot
Goda Gábor koreográfus-rendező irányításával. Működésük során számos jelentős előadást hoztak létre, amelyeket – megérdemelten – felsorolhatatlanul sok díjjal ismertek el. Goda Gáborral beszélgettünk.

Mikor fogalmazódott meg önben hogy nem a megszokott sze­rep­osz­tás az, amiben szeretné megosztani a gondolatait?
G. G.: Amikor indultunk, még nem így dolgoztunk. Évek alatt lassan a színházcsinálás során alakult ki az a módszer és szemlélet, amivel ide jutottunk. De már a kezdetekben sem műfajokban gondolkodtunk. Tud­tuk, hogy minden előadásnak saját törvényei vannak, amik meg­ha­tá­roz­zák, hogy milyen eszközöket kell használnunk. Ugyanakkor megfogalmazódott bennünk, hogy a hangzatos „mi a nézőkért élünk” hozzáállás helyett mi nem a nézőkért, hanem velük együtt akarunk színházat csinálni. Arra törekedtünk, hogy előadásaink minőségi ta­lál­ko­zá­sok legyenek, ahol az alkotók és nézők minőségi jelenléte egy emelkedett szituációt hoz létre.

Nem lehetett könnyű bevonni a nézőket szokatlan, egyedi előadásaikba.
G. G.: Nem az a dolga a nézőnek, hogy szerepeljen. Az, hogy bevonjuk a nézőt, nem azt jelenti, hogy aktív szereplőként mozgatjuk, hanem azt, hogy érzékeny és aktívan figyelmes állapotba hozzuk. A nézés nem passzív, hanem nagyon is aktív cselekvés. A nézőnek is dolga van az előadásban, szerepe van abban, hogy jó előadás szülessen. Felnőttként kezeljük a nézőket, nem szórakoztatni akarjuk őket, hanem szeretnénk velük együtt létrehozni valami értékeset. Legtöbbször térben nem választjuk el az előadókat és a nézőket. Minden alkotó folyamatban azonnal terekben gondolkodunk. A tér a tudat analógiája. Egy közös tudattérben indulhat meg a közös gondolkodás. Itt ezt a használaton kívüli, 2000 négyzetméteres gyár­é­pü­le­tet, ahol dolgozunk, azzal tölthetjük fel, ami az itt alkotó emberekben van. Itt olyan teret tudunk kia­la­kí­tani, hogy az akciók hol a nézők előtt, hol mögöttük vannak, így ők maguk is benne vannak az előadás térében.

Hogyan lehet még elnyerni a nézők figyelmét?
G. G.: Volt idő, amikor az elkényelmesedett polgári nézőket színpadról üvöltve próbálták kizökkenteni, provokálni, akik ennek hatására egyre hátrébb húzódtak, és egyre mélyebbre süppedtek a székükben. Ennek ellentétére is láttam példát, amit egy kétszereplős, hagyományos színházi előadásnál tapasztaltam. A szereplők nagyon halkan beszéltek, és a közönség, hogy jobban hallja őket, kezdett előre, a színpad felé hajolni. Az elutasító bezárkózás helyett figyelmes nyitottság terjedt szét a nézőtéren.

Mennyi idő alatt készül el egy előadás?
G. G.: Van, ami 1-2 év alatt alakul olyanná, amit bemutatásra érettnek látunk, és vannak olyan előadásaink is, amelyek elkészítése egy nap alatt megtörténik. Amikor elindulunk egy gondolat vagy központi téma mentén, nincs előttünk cél, nem tudjuk, mi lesz az út végén. Az alkotó folyamat visszahat a gon­dol­ko­dá­sunk­ra. Az alkotó és az alkotás folyamatos és épülő párbeszédben van. Fontos, hogy minden próba kellő intenzitású legyen. Nem akarjuk tudni, hogy amit ma csinálunk, milyen lesz a jövőben. Az előadás nem célja, hanem következménye a munkánknak.

Vannak zsákutcák, amikor a jónak ítélt gondolat nem visz sehova?
G. G.: Persze, előfordul. Ez történt például, amikor a Don Quijote mauzóleum készült. Erős igény volt a társulatban, hogy dolgozzunk a Don Quijotén, de néhány hét munka után rájöttünk, hogy még sincs meg a kellő motivációnk, nem jutunk sehova, ezért aztán félretettük. Elővettünk egy másik témát, a Rókatündéreket, egy évvel később visszatértünk a Don Quijotéhez, és akkor már ment. Sokszor elindultunk valamerre, de máshova érkeztünk meg, mint ahová gondoltuk. Így aztán arra jutottam, hogy nem a célt kell kitűzni, hanem a helyes irányt, és minden pillanatban képesnek kell lenni változtatni, újabb döntéseket hozni.
hirdetés

Mit gondol, mi tartja össze társulata művészeit?
G. G.: Én magam képviselek egy szellemiséget, gondolkodásmódot, ahogy más is. Jó esetben olyan em­be­rek állnak össze egy csapattá, akik vonzzák egymást. Jófajta minigalaxis a miénk, van egy közös szellemi középpontunk, e körül keringünk. Stúdiónk alkotóinak teljes szabadságuk van, ha úgy gondolják, a képzőművészek ki sem dugják az orrukat a műtermükből, de sokszor felkérjük egymást közös gon­dol­ko­dás­ra, munkára, minden kötelezettség nélkül.

Hogy lehet, biztos, állandó hely nélkül dolgozni?
G. G.: Béreljük a gyártelepet, 3 hónapos felmondási idő van a szerződésünkben, ami akár lét­bi­zony­ta­lan­ság érzetét is kelthetné, mert így nincs mód hosszú távú tervezésre, de mi ezt másként éljük meg. Ez a helyzet azt erősíti bennünk, hogy a jelenben kell aktívnak lennünk, és mindennap minőséget kell lét­re­hoz­nunk. Nem tudhatjuk, lesz-e holnap.

Irodalmi témák, mítoszok, bibliai alakok, közös gondolatok mentén alkotnak. Mi minden inspirálja még önöket?
G. G.: Évről évre más-más kultúrában próbálunk megmerítkezni. Így jobban rálátunk a sajátunkra is. Jártunk többek közt Új-Zélandon, ahol a maorik kultúrájával ismerkedtünk, Mexikóban, ahol a maják időkezelése fogott meg bennünket, Izraelben, Indiában, ahonnan az élményeinket hazahoztuk, így született meg például a Sztélé és a Sutra előadásunk. Mozgásban vagyunk a világgal.

No és hogy kerül a kérész a trezorba?
G. G.: A Kérész a Trezorban koprodukció lesz. A Közép-Európa Táncszínház (KET) a Trezor sorozatba olyan koreográfusokat keres meg és kér fel, akik jó ideje alkotnak a táncművészet területén. A Trezor értékmegőrző előadásokat hív életre. A mi Kérész Művek című akciósorozatunk pedig 2010 februárjában indult útjára. Az alkotók egyetlen intenzív nap alatt hoznak létre egy egyszeri, új előadást, zenét, amit még aznap este bemutatunk. Minden Kérész Művek előadás premier, amelyen az adott este folyamán is változtatok, belenyúlok, átrendezek. A sorozat estjei izgalmas lehetőségek a találkozásra. A március 1-én a Budapest Táncfesztivál keretében a MOMKultban bemutatásra kerülő koprodukció kérdése: megő­riz­he­tő-e az utókor számára egy tiszavirág-életű művészeti alkotás? A pillanatnyi és az örökkévaló egymásnak ellentmond vagy ugyanaz? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.






vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor