Interjú
A szabadság szimbóluma
2017-02. szám / Kovács Emőke / Vörösmarty Színház
Március elején lesz Márton László Carmen című drámájának bemutatója a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. A szenvedélyes, magával ragadó történetről Horváth Csabát, az előadás
rendezőjét kérdeztük, aki egy monumentális díszletben, nagy létszámú csapattal állítja színpadra a művet.
Prosper Mérimée elbeszélése alapján írta Márton László a Carment, mégis egy önálló drámai műről beszélhetünk. Mitől válik egy átirat vagy feldolgozás önálló művé?
H. Cs.: Márton László színdarabja az elbeszélésből kiemelte azokat a számára fontos dramaturgiai motívumokat, amelyektől egyedi módon megszólalhat a történet. Márton színműve valamiféle távoli, archaikus időből bukkan elő, az érzéki szenvedély irányítja az eseményeket, ősi motívumok jelennek meg, és nagyon mély a zeneisége.
Felkérted a szerzőt, hogy írjon pluszjeleneteket. Pontosan mi volt az elképzelésed?
H. Cs.: Perczel Enikő dramaturggal arra gondoltunk, hogy meg kellene erősíteni a női jelenléteket. Carmen egy speciális személyiség a maga nemében, önmagát nagyon erőteljesen képviseli, de a körülötte lévő nők az események során egyszer csak eltűnnek. Azt szeretném, ha a történet elején felbukkanó nőket vissza tudnánk hozni a José lázálmainak szánt jelenetekben. Ezenkívül van a három bandatag, Cinkes, Bőregér és Paptetű, akik meghalnak, de elképzelésem szerint minden halott megjelenne José lázálmában, ami egy elég szürreális fejezete a műnek, így az absztrakcióra bőven kínál lehetőséget, és ezt ki is szeretném használni mozgás szempontjából. Folyamatosan konzultálunk az íróval, aki szerencsére nagyon rugalmas, és örömmel vette a kérést, hogy behozzuk az általam elképzelt árnyalatokat, jelenléteket.
Kikről szól ez a történet?
H. Cs.: Inkább azt mondanám, kiről. Van ez a különös nő, aki ebben az alapvetően veszélyes környezetben – az én olvasatomban ez egy háborús miliő, tulajdonképpen veszély veszély hátán, sehol nincs harmónia és nyugalom – olyan erőteljesen képviseli önmagát és a saját maga szabadságát és szabadságérzetét, hogy mindenfajta keretet felrúg, amely kereteket általában a férfiak építenek fel körülötte, vagy építenének fel nem túl nagy sikerrel. A szabadság szimbóluma Carmen, a női princípium megtestesítője, olyan, mint egy világító test. Mindenfajta korlátok és uniformizált világ ellen harcoló és létező nőszemély. Ő a fókusza a történetnek, az ő hatására születik meg egy olyan szerelem, amely majd a végzete lesz. Megbabonáz egy tiszta férfit, aki ez által a szerelem által megromlik, és lealacsonyodik egy számára idegen környezetbe – mindez a szenvedély hatására szinte észrevétlenül történik meg vele. De nem fogadja el azt a fajta szabadságtudatot és -érzetet, amit Carmen képvisel, így az lesz az egyetlen megoldása, hogy megöli a nőt, hogy ez a fajta érzelmi-testi-lelki szabadság megszűnjön. A kettejük kapcsolatában erőteljesen jelen van a halál misztikuma, ugyanakkor az életük legszélsőségesebb és legmocskosabb szegmensében is ott van az isteni.
| hirdetés
 |
|
Milyen ívet jár be Carmen élete?
H. Cs.: Mindenképpen egy végletes út, ami attól szép, hogy Carmen, amint meghallja a jóslatot, miszerint a halállal találkozik szembe, ami egy férfi szeméből néz vissza, onnantól kezdve tudja, hogy ez lesz az utolsó kör. Ugyanis Carmen élete egy körforgás: jönnek a férfiak és meghalnak, ez ismétlődik addig, amíg meg nem jelenik José, aki nem hal meg, hanem őt öli meg. Ez a hatalmas szabadság, ami meghatározza az életét, a halállal nem dacol, hanem elfogadja, nincs benne félelem, sőt várja, mint egy utolsó nagy kihívását. Carmen a dráma során egy hatalmas utat jár be, és ahogy Joséval megismerkedik, szinte mintha menetelne a saját halálába.
Itt van a Carmen erőteljes alakja, és néhány nevesített szereplő, de közben egy huszonvalahány fős csapattal dolgozol. Mire kell leginkább odafigyelned egy ekkora stáb esetében?
H. Cs.: Azokra a közös jelenetekre, amik legfőképpen a lázálomképet mutatják meg – ez a szürreális világ elképzelésem szerint monumentális lesz. Egy nagy stábot kíván a szövegkönyv is, mivel szélsőséges érzelmi állapotok és figurák sokaságát vonultatja fel. A drámának van valamiféle archaikus-misztikus rétege, ami nagyon jó alkalmat ad a táncra, a mozgásra.
Milyen lehetőségeket kínál látvány szempontjából az, hogy megjelenítitek José lázálmait?
H. Cs.: Antal Csaba egy hatalmas díszletet tervezett, ami nagyon asszociatív, attraktív, aminek már eleve a látványa veszélyt sejtető, és amely absztrakt módon ábrázolja a műbeli reális tereket. Van három tüske, amelyek három és fél méter magasak, ezen van egy burok, ami lehet a nap, de akár a női nemi szervnek egy asszociatív ábrázolásmódja is, ahonnan árad a fény, és ez forog körbe-körbe. Minden jelenetnek van feszültsége, veszélyforrása, valahol az élet és halál között játszódik ez a történet. Emellett a díszlet a kortalanságra is utal, ugyanis nem szándékom időt, helyet és kort realizálni – a test kifejező eszköztárának van nagy szerepe ebben a történetben.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
