RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. november 24., péntek
Emma

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Jegyzet
Mozaikok a kisvárdai fesztiválról
2017-07. szám / Bóta Gábor

Molnár Ferenc máig igencsak népszerű, Liliom című darabjához legendás előadások sora kötődik. Elképzelhető, hogy a legendák körét gyarapítja majd a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház elsőrangú produkciója, amely Bocsárdi László rendezésében, a Magyar Színházak

Kisvárdai Fesztiválján méltán a fődíjat kapta. A Liliomot lehet éme­lyí­tően édeskésen, sziruposan nyúlós ligeti romantikával játszani. Bo­csár­di László rendező éppen az ellenkezőjére inspirálja a színészeket. Megmutat egy elvadultan kegyetlen világot, amiben a tiszta sze­re­lemnek nem sok esélye van, nem hagyják kivirágozni, már bimbó formájában rútul és dühösen lekaszabolják. Szó sincs szép lombos fákat vagy akár körhintát ábrázoló, hangulatos díszletről. Bartha József kétszintes fémmonstrumot tervezett, ami leginkább börtönre, kerítéssel körbevont zártságra emlékeztet. A tetején egy vonósnégyes ül, és hol a jelenetek hangulatának megfelelő, hol azokat ellenpontozó zenéket játszik, sokszor pedig hallgat. A feszült csendeknek, amikor már meg se tudnak szólalni a szereplők, de az arcukon ott a döbbenet vagy a félelem, komoly szerep jut.
A Mátray László által igencsak jelentős alakításban adott Liliom dacol a környezetével, ha érdeke nagyon úgy kívánná, akkor sem hajlik a gerince, esze ágában sincs igent mondani arra, amire szíve szerint nemet mondana. Szembemegy az árral, ami kegyetlenül elsöpri őt, de közben megmarad nekünk példaként, hogy nem muszáj behódolni, fejet hajtani, megtiportan hajbókolni, még ha az egyenes gerincnek meglehetősen nagy is az ára.
Vass Zsuzsanna remek, felfedezésszámba menő Julija maga a megtestesült tisztaság és feltétel nélküli, odaadó szeretet. Minden körülmények között, életében és halála után is, tényleg holtodiglan-holtomiglan kitart választottja mellett. Ficsur szerepében Pálffy Tibor az olyan társadalomkívüliség megtestesülése, ami nem is akar igazán szembemenni semmivel. Csak erkölcsök, skrupulusok nélkül igyekszik lavírozni a periférián. Gajzágó Zsuzsa a körhintás Muskátnéként üzletasszony is, de azért szíve is van, még ő tudja igazán, hogy Liliom mekkora veszteség.
Mellbevágó élmény volt még számomra a Temesvári Csiky Gergely Színház és a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház koprodukciójában a Magyar című előadás, Urbán András megrázóan erőteljes ren­de­zésében. Arról ad döbbenetes látleletet, hogy a határon túli magyarok kívülről, de persze magyarságuk miatt valamennyire belülről is hogyan látnak bennünket. Csöppet sem hízelgő a kép. Káosszal, uszítással, gyűlölettel, hazugsággal, eldurvuló lélekkel és valós erőszakkal teli, élhetetlen világot mutatnak a szereplők, akiknek bámulatos a moz­gás­kész­sé­gük, tánc- és énektudásuk, markáns a színpadi jelenlétük, és még igencsak szuggesztíven zenélnek is, roppant hatásos, provokatív összművészeti produkciót létrehozva.
Összművészet az is, amit a Baross Imre Artistaképző Intézet te­het­sé­ges fiataljai a Romeo & Julia előadásában csinálnak. A színházat ötvözik a cirkusszal, Uray Péter fantáziadúsan inspiratív ren­de­zé­sé­ben. Akrobatikus elemeket használnak leginkább, de az úgynevezett fizikai színház, a kortárs tánc, a pantomim eszköztárából is elcsennek ezt-azt. És ami a leginkább értékelhető, hogy beleadják a produkcióba szívüket-lelküket, bámulatos energiájukat, szerelemre való képességüket, csalódottságukat, haragjukat, ha kell, akár agressziójukat. Érezhetően megérinti őket a történet. Az artistaképzősök Rómeó és Júlia verziója maffiák harcaként ábrázolja a közismert történetet. Székekből, asztalokból áll a díszlet jelentős része, ezekből formálódik például verekedésre alkalmas csehó, de a báli jelenethez semmi más nem szükséges, mint a mozgékony, ruganyos testek.
Uray nem szépfiú Rómeót és „a Napra lehet nézni, de rá nem” típusúan gyönyörű Júliát választott. Fehér Ádám és Szoó Regina alacsonyak, némiképp túlsúlyosak is. Ugyanakkor hajlékonyak és a szemükben ott van az a tűz és láz, az a zsigerből jövő érzés és indulat, ami kell. Júlia kötélen mutatja meg magát először, szép lírai száma van. A srác, ha dühös, nem falra mászik, hanem rúdra, ahogy többen is, ott kakaskodni, versengeni is lehet. Mercutio gurtniba kapaszkodva, a levegőben haldoklik, ez gyönyörű és megrendítő. Rómeó a légből hosszú gyolcson hempergeti le magát a magasból az őt a földön epedve váró Júliájához. Egy hatalmas karika a sírbolt bejárata. Ötlet ötlet hátán, de ezek nem mennek a közlendő rovására. Pazar az összmunka, ahogy mindenki egyszerre a színpadon van, és áldozatosan játszik tömeget is, hogy aztán ő emelkedjen ki a sorból.
hirdetés

Kimondottan szerettem még a Nagy Zoltán Mihály művéből készült A sátán fattya című monodrámát, amiben Tarpai Viktória kiváló kárpátaljai színésznő imponáló teljesítményt nyújt a budapesti Magyar Drámák Színháza képviseletében, Árkosi Árpád rendezésében. Egy, több katona által megerőszakolt, egyiküktől teherbe is eső fiatal nőt játszik, akinek szerelme, aki megjön a háborúból, valahogyan napirendre tudna térni efölött, de a merev szülei, akiknek behódol, nem engedik a teljesen önhibáján kívül meggyalázott nővel a házasságot. Ebbe pedig mindketten tönkremennek. Tarpai eljátssza a mély fájdalmat, a poklok poklát, az ártatlanul meghurcolt ember végtelen kínját.
Gyengébbek mellett kifejezetten jó előadásokat is láthattunk az idei kisvárdai fesztiválon.






vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor