RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. december 16., szombat
Etelka, Aletta

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„A lecserélhetőség korát éljük”
2017-10. szám / Jónás Ágnes

William Nicholson angol író művének színpadi változata a New York-i Broadwayn 2003-ban aratott óriási sikert – most a Rózsavölgyi Szalonban debütál november 27-én Rátóti Zoltán, Söptei Andrea és Porogi Ádám szereplésével. A férjet alakító Rátóti Zoltánnal a szívet melengető,
megrendítően szép és felkavaróan őszinte darabról, a házasság buktatóiról, a szeretetről, az elfojtások hátulütőiről és párkapcsolati „trendekről” beszélgettünk.

A Visszavonulás című dráma Edward és Alice házasságába nyújt bepillantást. Milyen a kettejük kapcsolata?
R. Z.: Akkor ismerjük meg őket, amikor harminchárom éves há­zas­sá­guk már zátonyra futott, s rutinszerűen működik. Noha társalognak még egymással, látszólagos játékszabályok között élik az életüket, pontosabban elélnek egymás mellett, érzelmeik egymás iránt kihűltek, a szenvedély hiányzik.

Szeretet, tisztelet, barátság – ezek még megmaradtak közöttük?
R. Z.: Tulajdonképpen már csak ezek működtetik a házasságot, illetve a felnőtt fiuk, Jamie iránt szeretetük. Az ötvenéves Edward el­fo­ga­dás­ból, tiszteletből, szeretetből van együtt azzal a nővel, akiért fiatalon rajongott. Erős elfojtások munkálnak benne. A nézők az előadás elején egy akaratgyenge, komfortra törekvő embernek ismerhetik meg őt, olyannak, akinek mintha már se indulatai, se szenvedélyei nem lennének. Nem gyávaságból, hanem épp az imént elmondott tulajdonságai miatt nem mer előhozakodni otthon azzal, hogy a fennálló helyzetben rosszul érzi magát.

Hogy hogyan jutottak el a megszokásig, a kapcsolatuk kiüresedéséig, az kikövetkeztethető az előadásból?
R. Z.: Igen, hiszen szűkebb-tágabb ismeretségi körünkben sajnos mindennap lehet találkozni efféle stag­náló-romló helyzettel. Edward belemegy a megalkuvásokba, a szeretetfedezet nélküli apró kis játszmákba. Önhazugságok között él, akárcsak Alice, aki a vallásba menekül. Hogy mikor szól már egy kapcsolat a túlélésről, milyen veszélyeket, csapdákat teremtünk ahhoz, hogy ne működjön a házasságunk, valamint hogy elég-e a szeretet és egymás kölcsönös tisztelete vagy a megszokás ahhoz, hogy megmentsen egy házasságot, s érdemes-e új életet kezdeni ötven fölött – többek között ezeket a kérdéseket járja körbe az előadás. A sok fordulat és érzelmi hullámzás adja a darab különleges vibrálását, igazságát.

Jó példája ez a történet annak, miszerint az elfojtások és az önhazugságok előbb-utóbb robbanáshoz vezetnek.
R. Z.: Igen, és azon túl, hogy mutatunk egy ilyen sarkított példát a nézőknek, még az is a feladatunk, hogy változatosan mutassuk be a történet különböző fordulópontjait. Ha jól játszunk, akkor a néző talán elgondolkodik azon, hogy ő hol futhat bele olyan szituációba, amikor a folyamatok már vissza­for­dít­ha­tatlanok. Játszottam már korábban Nicholson Árnyország című drámájában a Nemzeti Színházban, mely Clive Staples Lewis keresztény gondolkodó-író, oxfordi professzor életét dolgozza fel. Érdekes felismerés volt számomra, hogy bizonyos gondolatok, más megvilágításban ugyan, de bekerültek ebbe a darabba is.
hirdetés

Pszichológusok szerint a gyerek számára két olyan kor van, amikor a legnehezebb megélni a szülők kapcsolatának megromlását: az egyik az úgynevezett ödipuszi kor öt év táján, a másik periódus a serdülő kor kezdete. Tizennyolc éves kor felett azonban gyakran már a gyerek kéri a szüleit, hogy váljanak el, ha a házasság menthetetlen. Edward és Alice fia, Jamie hogy áll a dologhoz?
R. Z.: Jamie látja, hogy a szülei éppen felforgatják, elszúrják az életüket, és minden, ami eddig a biz­ton­sá­got jelentette számára, darabokra törik, de nem próbál békíteni, igyekszik mindkét fél igazságát, álláspontját elfogadni. Néha közvetítő szerepet tölt be a szülei között, de meglett férfi létére jól tudja, hogy nem felelhet a szülei döntéseiért, s nem veheti magára a problémáikat. Nem ítélkezik egyik szülője fölött sem, a szeretet munkál benne.

Kétségkívül aktuális darab a Visszavonulás, hiszen a válások száma néhány évente dinamikusan emelkedik hazánkban is. Régen egy életet éltek le a felek együtt, ma nagy szó, ha néhány évig eltart egy kapcsolat.
R. Z.: Sajnos manapság belénk sulykolják a szingliség, a rövid távú kapcsolat előnyeit. A lecserélhetőség korát éljük – ez tárgyakra éppúgy vonatkozik, mint emberekre és lelkekre. Sajnálatos, hogy pont a legfontosabbat nem hangsúlyozzák a trendek, vagyis azt, hogy a család és az összetartás mindenek fölött áll. Ha valakinek megadatik, hogy felelősséget vállalhat a házastársa vagy a gyermeke iránt, szerintem az a legnagyobb csoda és háttérerő. Talán engem is romantikusnak bélyegeznek majd ezért a mondatomért, holott „csak” szembemegyek a számomra meglehetősen cinikus „divattal”.

2004-től 2011-ig volt a Nemzeti Színház tagja, egy éve ismét a társulatot erősíti. Milyen társulat ez most, és mely előadásokban láthatjuk a közeljövőben?
R. Z.: Nagy boldogsággal szerződtem vissza, hiszen életem meghatározó éveit töltöttem a Nemzeti Szín­ház­ban. Cserélődött a társulat, de rendkívül erős egyéniségekből, tehetséges színészekből áll. Számomra ugyanazt a rangot jelenti itt játszani, mint a kezdetekkor. Decemberben a Dér András rendezte, Jean Cocteau művéből készült Szent szörnyetegek című előadásban láthat a közönség főszereplőként, és vár rám egy másik premier is februárban: Bozsik Yvette állítja színpadra Brian Friel ír drámaíró Pogánytánc című darabját.





vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor