RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. január 17., szerda
Antal, Antónia

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Az általam megalapozott „protekcióval” akarok dolgozni
2017-11. szám / Jónás Ágnes

Baronits Gábor tíz előadásban játszik, jelenleg a tizenegyediket próbálja, mégis tele van ener­giá­val, s óriási lelkesedéssel beszél hivatásáról. Évek óta látható a Vidám Színpad, a Karinthy Színház, a Játékszín és a Kalocsai Színház színpadán, legutóbb a Fel is út, le is út! című zenés
komédiában hazug nőcsábászként csalt mosolyt az arcokra. Mint mondja, vannak helyzetek, amiket csak humorral lehet átvészelni, s büszke arra, hogy képes volt kockáztatni, kitörni a sorozatszínész-skatulyából, és önerőből rálépni egy hasonlóan izgalmas, kihívásokban gazdag útra.

Nem könnyű téged diktafonvégre kapni – magad mondtad, mikor először beszéltünk, hogy szinte percre be van osztva az időd. Milyen feladatok töltik ki a napjaidat?
B. G.: Most próbálunk egy nagyszabású musicalt, a Retropolyt, melyben a kilencvenes évek ismert slágerei csendülnek fel – Mészáros Árpád Zsolt, Magyar Attila, Barabás Kiss Zoltán, Zoltán Erika és Ganxsta Zolee lesznek a partnereim többek között. Erdélyben lesz egy egyhetes turnénk, a budapesti közönség pedig majd december 12-én láthatja az előadást. Sokszor reggel tíztől este tízig próbálok, színpadon vagyok, mert a Vidám Színpadon négy darabban (Négy meztelen férfi, Forró hétvége, A kaktusz virága, Fel is út, le is út!), a Karinthy Színházban szintén négy előadásban, a Péter, avagy szélhámos kerestetik című vígjátékban, A nadrág című komédiában, a Második nekifutásban, A mi kis városunkban játszom, és szerepelek még a Játékszínben is a Kellemes húsvéti ünnepeket! című vígjátékban, valamint a Kalocsai Színházban az Anconai szerelmesekben.

Az előbb említett Fel is út, le is út! című Feydeau-darabot október 21-én láthatta először a közönség a Vidám Színpadon. A „bájgúnár” szépfiút alakítod benne.
B. G.: Aki ráadásul egyszerre több nőnek is csapja a szelet, egyszerre két menyasszonya is van. Aztán persze jönnek a félreértések, a karakterem pedig olyannyira belekeveri magát a hazugságokba, hogy maga sem tud kiigazodni. Ez egy klasszikus komédia félreértésről, hazugságról, pénzről. Roppant pontos és szórakoztató korrajz, s noha Feydeau száztíz éve írta, a szereplők kalandjai sajnos tökéletesen meg­fe­lel­né­nek a mai kor erkölcsi állapotának is.

Azt mondják, hogy igényesen és jól szórakoztatni legalább olyan nehéz, mint drámát játszani. Te hogy látod?
B. G.: A vígjáték lehet, hogy könnyed műfaj, de nagyon nehéz is. Szerintem az egyik legösszetettebb és legnehezebb műfaj. Kell hozzá egy jó adag ritmusérzék, érzék a poentírozáshoz és az improvizációhoz.

Tizenkét éve fut az egyik kereskedelmi csatornán a Jóban Rosszban című sorozat – ma is millióan nézik, téged innen ismert meg az ország. Nem bántad meg, hogy két évvel ezelőtt otthagytad?
B. G.: Nem. Tudatos döntés volt a részemről. Imádtam a sorozatot és a kollégáimat, gyakorlatilag a második családom voltak. Húszévesen kerültem be, öt évig láthattak nap mint nap a nézők, nagy iskola volt, sok tapasztalatot szereztem, de öt év után azt éreztem, hogy mindent kihoztam a karakteremből, amit ki lehetett. Új kihívásokra vágytam, mert kicsit elkényelmesedtem, márpedig én szeretek mindig új célokat kitűzni magam elé. Ha az embernek már családja van, sokkal nehezebb egy ilyen döntést meghozni, és kockáztatni. Most minden színházban más típusú karaktert alakítok, változatos munkák találnak meg, szerintem sosem unom meg.
hirdetés


Pedig azt csiripelik a verebek, hogy ha valaki sorozatban kezdi, annak igencsak nehéz színházban elhelyezkednie.
B. G.: Ez valóban így van, sajnos. Ha játszottál már komolyabb szerepeket színházban egy sorozat előtt, akkor nem néznek rád ferde szemmel, de ha sorozatban kezdted, valóban hátránnyal indulsz. Én mégis megpróbáltam kitörni, mert hittem magamban. Miután otthagytam a sorozatot, nem vártak tárt karokkal a színigazgatók – nem is számítottam rá. Tisztában voltam azzal, hogy egy nehezebb periódus következik, s valóban, fél évig csönd volt, aztán szépen sorban megtaláltak a szerepek. Az, hogy jelenleg tizenegy darabban játszom, csak magamnak köszönhetem.

Tudod, mit mondanának erre a rosszmájúak, ugye?
B. G.: Persze! Hogy Baronits Gábornak könnyű volt, mert az édesanyja Ungár Anikó, az ismert bűvész. Nos, én már kilencéves koromtól színésznek készültem, s noha szüleim foglalkozásába, a bűvészkedésbe és a szaxofonozásba is belekóstoltam, mégis inkább a színpadi szereplés egy másik formája vonzott. Édesanyámnak megtiltottam a segítségnyújtást, mert az általam megalapozott „protekcióval” akarok dolgozni. Úgy érzem, sikerült bebizonyítanom, hogy helyem van a színházakban, és hogy nem az édesanyám miatt nyerem el a szerepeket. Nemrégiben Junior Prima Díjra jelöltek, amit ugyan nem kaptam meg, mégis büszkeséggel tölt el, hogy egyre komolyabb szakmai berkekben merül fel a nevem.

A Vidám Színpad egyik missziója, hogy estéről estére mosolyt csaljon a nézők arcára, s kizökkentse őket a stresszes, komor hétköznapokból. Számodra mit jelent a humor?
B. G.: Vannak helyzetek, amiket csak humorral lehet átvészelni. Számomra nagyon fontos a szarkazmus is. Valószínűleg nagypapámtól örököltem a humorérzékem – amikor munkaszolgálatos volt, a viccelődést használta a túlélés eszközéül. Örkény István, aki szintén vele volt ebben az időszakban, meg is említette őt az egyik írásában: „bűvészkedett az őröknek és humorizált”. Egyébként azt is nagyon fontosnak tartom, hogy a színház vezesse az embereket, és rámutasson az élet derűs oldalára is.




vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor