RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. november 16., péntek
Ödön

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Egyszámos projektből sikeres zenekar
2018-09. szám / Liska Enikő

Új EP, hazai és külföldi turné, nagyszabású videoklip és egy népszerű sorozat főcímdala. Ezeken dolgozik most a SONYA zenekar, a Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogram egyik tá­mogatott­ja. A négyfős, posztrock zenét játszó együttes számai sokszor melankolikusak, ám az új
lemezen már vidám, pörgős dalok is felfedezhetőek. Korbucz Sonyával, a zenekar énekes-dalszerzőjével beszélgettünk.

Hogyan kezdődött az az út, ami a mostani sikerekig vezetett?
K. Sz.: Eredetileg egyszámos projektnek indultunk még 2012 végén Dexterrel, az akkori basszus­gi­tá­rosunkkal. A stúdiófelvételekhez csatlakozott két dobos és még egy gitáros. Időközben elkezdtünk klipet forgatni, így született a Kitchenfloor, amellyel 2014-ben elnyertük a Viva Comet díjat a legjobb videoklip kategóriában. Az első koncertünk egyébként egybeesett a klippremierrel. Sokáig zavart, hogy a nevem egyben a zenekar neve is. Mivel eredetileg úgy terveztük, hogy csak egy szám erejéig állunk össze, nem gondolkodtunk a névválasztáson, később pedig nem lett volna értelme változtatni. Ma már el tudok ettől vonatkoztatni.



Milyen újdonságokkal készültök az idei őszre?
K. Sz.? Szeptemberben jelent meg legújabb videoklipünk, az In Another World. Ez sorban a harmadik kisfilmünk, a legutóbbi 2016 januárjában készült el. A klip érdekessége, hogy mind Praznoczy Sebastian rendezővel, mind Nagy Marcell operatőrrel dolgoztunk már együtt korábban. Az In Another World stábja gyakorlatilag a két korábbi klipünk, a Kitchenfloor és a Krypta stábjának fúziójából jött létre. Ez nagy szerencse, mivel mindkét csapatot nagyra tartjuk. Az új klipben több képi elemmel is utaltunk a korábbiakra. A Kryptára a Molotov-koktélok, a Kitchenfloorra pedig a gyermeki ártatlanság motívuma emlékeztet. Az In Another World másik érdekessége, hogy ebben a klipben látható a zenekar először, a másik kettőben csak a zenénk volt hallható.

Nemsokára közös koncertsorozatra indultok az Apey and the Pea zenekarral.
K. Sz.: Ez egy tíz-tizenkét állomásos belföldi turné lesz, és már nagyon várjuk. Ennek része lesz többek között, hogy szeptember 29-én Pécsett kezdünk, októberben fellépünk a Madách Rockfesztiválon Budapesten és Debrecenben, a Roncsbárban is. A decembert az Akváriumban fogjuk kezdeni, de jövőre is sok városba eljutunk majd. Mindeközben részt veszünk egy egyhetes európai turnén Jonathan Hultén svéd énekes-dalszerzővel, és a The Devil’s Trade-del. Mindketten lemezt mutatnak be, mi pedig az előzenekaruk leszünk. Akusztikus felállásban megyünk, viszünk két gitárt és egy szintetizátort. Fellépünk majd Franciaországban, Németországban, Hollandiában és Csehországban.
hirdetés

Hogyan jellemeznéd a SONYA zenéjét?
K. Sz.: A zenénk a posztrock stílushoz áll a legközelebb. A számaink többsége melankolikus, viszont az új, idén megjelenő hatszámos EP-nken már vidámabb, pörgős dalok is lesznek. Ezen az anyagon is meg­fi­gyel­hető, hogy bizonyos számokat, témákat a mai napig ujjal játszom. Még hétéves koromban klasszikus gi­tá­ron kezd­tem a zenetanulást, és ez alapvetően meghatározta a zenéhez fűződő viszonyomat.

A 2017/2018-as évadban elnyertétek az NKA Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogram támogatását. Miben volt a leginkább segítségetekre a pályázat?
K. Sz.: A legnagyobb segítséget az anyagi támogatás jelentette, amit az EP-nk és a videoklipünk el­ké­szí­té­sére fordíthattunk. Ennek köszönhetően mind a klipet, mind a lemezt jó körülmények között, valóban hozzáértő szakemberek segítségével tudtuk felvenni. Nagyon jó kapcsolatot ápolunk a mentorunkkal, Szabó Áron Vasalóval. Mindig szívesen segített, ha szükségünk volt rá, technikai és adminisztrációs kérdésekben is fordulhattunk hozzá.

Hozzátok kötődik az Aranyélet című magyar sorozat új évadának főcímdalát. Hogyan kerültetek kapcsolatba a sorozat készítőivel?
K. Sz.: Az HBO először 2017-ben keresett meg minket, hogy használhatják-e a Krypta című számunkat az egyik jelenetben. Örültünk a lehetőségnek, természetesen igent mondtunk. Tiszteletre méltónak tartom, hogy egy ekkora volumenű sorozat feltörekvő zenekaroknak is ad lehetőséget, hogy szélesebb közönség is megismerhesse a zenéjüket. Ezután nem sokkal kaptam tőlük egy felkérést, hogy ha van kedvem, írjam meg a sorozat következő főcímdalát, én pedig még aznap nekikezdtem a munkának. Annyira belelendültem, hogy néhány nap alatt elkészült a keveretlen változat Fülöp Péter (az első Aranyélet főcímdal szerzője) „Family” című dalszövegére. A felvételeket Varga Gergő készítette és Dexter masterelte.

Sok minden fog a zenekarral történni az elkövetkező időszakban. Mit vársz a leginkább?
K. Sz.: Mindent. Személy szerint az Aranyélet harmadik évadának bemutatóját várom nagyon, mivel én is akkor fogom először látni a teljes főcímet, a hangot és a képet együtt. Zenekar szinten pedig az Apey and The Pea turnét, főleg a srácokkal töltött időt és a viccelődések végtelen tárházát.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor