RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. április 28., péntek
Valéria

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Fesztivál
Héttorony Fesztivál
2014-10. szám

A Héttorony-legenda szimbolikája számos alkalommal feltűnt a magyar kultúrtörténetben. Számunkra a Kárpát-medence népi műveltsége, kollektív emlékezete és kreativitása, valamint Makovecz Imre épületei és szellemi hagyatéka jelentik azt a kincset, amit a Héttorony magában rejt Bécs, Kassa, Munkács, Brassó, Újvidék, Zágráb és Maribor tornyai között.

1992-ben épült fel Makovecz Imre világraszóló Magyar Pavilonja a Sevillai Expón, mely szinte azonnal nemzeti jelképpé vált. Tíz évvel később ennek az épületnek az üzenete inspirálta a szervezőket arra, hogy megrendezzék az első Héttorony Fesztivált. Idén Visegrádról indul és Erdélyt, Kárpátalját, Szlovéniát bejárva Szlovákiában, Révkomáromnál „hajózik be” a Kiss Ferenc népzenész, művészeti vezető által megálmodott Héttorony Fesztivál, amelynek gálája idén is Makovecz Imre születésnapjának évfordulóján, november 20-án lesz Budapesten, az újbudai Szent Imre-templomban, közel az építész egykori lakhelyéhez.
A szervezők fontosnak tartják, hogy a hazai népzene és világzene kiemelkedő művészei a szomszédos országok magyarságához is eljussanak, valamint a zene és az építészet szerves kapcsolatára ráirányítsák a figyelmet. A remek koncerteken kívül Makovecz szellemiségét idéző, életművét és annak hatásait bemutató kiállítások, szakmai beszélgetések és gyerekprogramok várják a közönséget. A meghívottak között olyan művészek szerepelnek mint Szvorák Katalin, Palya Bea, Lajkó Félix és Mohammad Reza Mortazavi, Berecz András és Berecz István, az Etnofon, a Söndörgő, a Góbé, a Csík zenekar, Ferenczi György és a Rackajam, hogy csak párat említsünk a rangos névsorból.
hirdetés

11. 04–22.

Képalá
Kiss Ferenc

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor