Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Egy igazi művész sohasem az elismerésekért dolgozik
2014-12. szám / Szepesi Krisztina

Baráti Kristóf ötévesen kezdett ismerkedni a hegedűvel, nyolcévesen már szólókoncertet adott, mostanra pedig számos fontos verseny győzteseként járja a világot, és a legnevesebb ze­ne­ka­rok­kal lép fel. Január 24-én azonban újra itthon, az Erkel Színházban játszik majd Csajkovszkijt az Orosz Nemzeti Zenekarral.

Huszadik századi csodagyerekként nagyon másként élt, mint a többi korabeli gyerek?
B. K.: A csodagyerek kifejezés félreérthető, nem igazán szeretem. Egy fiatal zenész számára fontosabb a motiváció és a konstruktív kri­ti­ka, mint a zenei pátyolgatás vagy az elbizakodottság, amit egy ilyen kifejezés kiválthat belőle. Szüleim zenészek lévén a családi háttér nyilván pozitívan hatott a zenei fejlődésemre és hozzásegített ahhoz, hogy a zene kiskoromtól kezdve életem részévé váljon. Ugyanakkor nem gondolom, hogy kimaradtak volna olyan mindennapi te­vé­keny­sé­gek, mind a játék, a sport, és iskolába is teljesen normálisan jártam. Az, hogy kiskoromtól zenélek, inkább pluszt hozott az életembe, mintsem elvett volna belőle.

Egész életében a komolyzene vette körül. Nyitott más műfajokra is?
B. K.: Elsősorban a dzsesszt említeném mint olyan műfajt, amelyhez sok klasszikus zenész és zeneszerző igyekezett közel kerülni. Nemcsak Gershwinre gondolok, de Ravelre, Bartókra, Sosztakovicsra, Prokofjevre is, akiknek műveiben sok utalást találunk arra, hogy a dzsessz a komolyzene könnyűzenei mellékága, ahol a könnyűzene szó nem mai jelentésével értendő, hiszen a mai, populáris vagy könnyűzene harmónia- és ritmusvilága finoman szólva is az egyszerűség felé tendál, míg a dzsesszre ez egyáltalán nem jellemző. Egy klasszikus zenész számára az is mindig érdekes, hogy a komolyzene milyen népzenei gyökerekből táplálkozik. Sok zeneszerző zenei nyelve erőteljesen a népzenére épül, így ezt ismerni illik, e nélkül nehéz megérteni Haydn, Mozart, Dvorák vagy Bartók zenei építkezését, témaválasztását.

35 évesen – számos rangos nemzetközi verseny megnyerése után – a Kossuth-díjat is megkapta.
B. K.: Mondhatnám ironikusan, hogy ezekért küzd az ember, de komolyra fordítva a szót, egy igazi művész sohasem a versenyeredményekért és elismerésekért dolgozik. Számomra a motivációt mindig a zenei fejlődés, az érdekes és értékes zenei partnerek jelentik, beleértve a nagyszerű zenekarokat, karmestereket, kamarapartnereket. Az elismerések nem változtattak az életemen, ezeket örömmel veszi tudomásul az ember, de csak velejárói lehetnek a művészi alkotófolyamatnak, nem lebeghetnek célként a szemünk előtt.

Folyamatosan járja a világot, ami nyilván önmagában is elfoglalttá teszi, mégis felmerül a kérdés, hogyan telnek a mindennapjai, ha még egy telefonos interjú egyeztetése is ilyen nagy gondot okoz.
B. K.: Elég zsúfolt az életem, most, hogy a kérdéseire válaszolok, éppen egy sajtótájékoztatóról jövök, de mint látja, némi igyekezettel el lehet érni. Ezzel együtt nem az egy-egy koncertre történő felkészülés, gyakorlás az, ami a mindennapokat betölti. A legkülönfélébb projektek párhuzamosan futnak, és az ezekre való egyidejű felkészülés sok időt és energiát igényel, akár fejben is, amikor például partitúrákkal foglalkozom a repülőgépen, vagy valamilyen zeneművet hallgatok egy érdekes előadásban az autóban ülve. Sorolhatnám az alternatív felkészülési módokat, amelyek segíthetnek abban, hogy amikor eljön a próba vagy a koncert ideje, már fejben teljesen felkészülve foghassam kezembe a hangszert.
hirdetés

Miben más itthon, hazai közönség előtt fellépni?
B. K.: Ha egy szóval akarnék felelni: semmiben, de természetesen a művészt érdekli, milyen közönségnek és milyen partnerekkel ad elő egy-egy művet, milyen kulturális-zenei közegből jönnek. A januári koncert esetében, akár Magyarország, akár Oroszország szemszögéből nézzük, nagy zenei hagyományokkal rendelkező világokról beszélünk, így különös öröm, hogy orosz zenekarral, orosz repertoárt játszhatok a budapesti közönségnek. Arról nem is szólva, hogy az Orosz Nemzeti Zenekar és karmestere, Mihail Pletnyov a világ abszolút élvonalába tartozik.

Egy-egy ilyen koncerten hogyan áll össze a zenei program?
B. K.: Ez mindig változik. Vannak alkalmak, amikor szabad kezet kapok a műsorválasztásban, és vannak olyan megkeresések is, ahol kifejezetten egy-egy mű előadására hívnak. De mindig lehet mérlegelni, ellenjavaslatot tenni. Én meglehetősen rugalmas vagyok repertoárválasztás tekintetében, de jó, ha a partnerek és a koncertrendezők is azok. A mostani hangverseny esetében a rendezők orosz repertoárt szerettek volna, ezen belül a Csajkovszkij-hegedűverseny az én választásom volt, hiszen ez a versenymű minden hegedűs kedvelt repertoárdarabja. Ez az én esetemben sincs másképp, de hozzátenném, hogy számomra azért is kedves mű, mert nagyon magaménak érzem, próbálok ebben a mindenki által ismert, népszerű darabban saját koncepciót, előadásmódot megmutatni.

2016-ra szerződése van többek közt a Londoni Filharmonikusokkal. Ez és sok más meghívás azt jelenti, hogy a nemzetközi komolyzenei élet fontos részévé vált?
B. K.: Óriási öröm, ha olyan rangú zenekarokkal léphetek fel, mint a londoniak, de ide sorolnám a Kölni Rádiózenekart, a japán NHK Szimfonikus Zenekart vagy a Berlini Rádiózenekart is, amelyekkel szintén koncertezem a közeljövőben. Ezzel együtt nem gondolnám, hogy helyes, ha az embernek túl nagyra nő az önbizalma, vagy túl sokat foglalkozik azzal, hol van a helye más kollégákhoz képest a nemzetközi zenei életben. Viszonyítgatások, méricskélések helyett igyekszem inkább a saját pályám dinamikus fej­lesz­té­sé­vel foglalkozni, függetlenül a karriertől.

Minden művésznek van specialitása, de ha csak a lemezeit nézem, találunk Bachot, Beethovent, Paganinit, Bartókot, Haydnt vagy éppen Brahmsot, vagyis nem derül ki, mi áll önhöz a legközelebb.
B. K.: Nagyon helyes, ha így van, mert meggyőződésem, hogy még ha válogathatna is egy előadóművész, még ha specializálódhatna is, az a kötelessége, hogy mindig az adott feladathoz, az adott remekműhöz próbáljon a lehető legközelebb jutni. A közönségnek mindig úgy kell éreznie, hogy a művész éppen az előadott művet érzi kedvencének.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor