RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. szeptember 21., csütörtök
Máté, Mirella

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Egy király, egy herceg meg sok meseszép hang
2016-09. szám / Pavlovics Ágota

Sokan nem tudják, hogy az ő szerzeménye, de gyönyörű dallamát dúdolják. A To My Mother című dal szerzője Budapesten született, de hosszú ideig élt édesapja szülőföldjén, Irakban is. Már kisgyerekként megmutatta különleges tehetségét, lehetett volna a tradicionális arab zene óriása,
de más utat választott. A sajátját, amely ötvözi a kelet és a nyugat muzsikáját, és amely senki máséhoz nem hasonlít. Beszélgetésünk apropója, hogy Omar Bashir, a lant hercege különleges koncertre készül Budapesten.

Hogyan írná le hangszerét az arab lantot, amit údként (oud) is ismerünk?
O. B.: A 2300 éves úd az akkád korból származik, vagyis Irakból. Az arabok vitték Észak-Irakból Spanyolországba, Andalúziába, a 13. században, ahol 4. és 5. húrt tettek rá. Az úd háta domború, teteje vékony falemez. Minden ma ismert húros hangszer belőle származik.

Híres zenész családból származik, édesapja és nagybátyja világhírű muzsikusok, ahogyan ön sem adta alább a világhírnél.
O. B.: Az édesapám, Munir Bashir és a nagybácsim, Jamal Bashir lanton játszott, de valóban sok zenész van a családunkban, volt, aki a zongorát vagy a hegedűt választotta. Apámat a lant királyának hívták, Kodály tanítványa volt, a budapesti Zeneakadémián tanult, és magyar lányt vett feleségül.

Ön ugyanazon a lanton játszik mindig, vagy többet használ?
O. B.: Az első hangszeremet 5 éves koromban, 1975-ben kaptam édesapámtól, nekem gyártották, és mindig azon játszom minden koncertemen. Ezen a hangszeren kívül van még kilenc lantom, de ezeket csak CD-felvételeknél használom.

Kilencévesen adta első koncertjét, milyen emlékei vannak róla?
O. B.: Édesapám szerzeményét játszottam. A negyedórás fellépésre nem nagyon emlékszem, de tudom, hogy művének olyan volt a ritmusa, amit nagyon szépen kellett játszani. Az akkori újságok azt írták, hogy csodagyerek született. 1983-ban már duót játszottam a papával, aki bizony nem akárkit engedett maga mellé a színpadra. Ehhez persze nagyon sokat kellett gyakorolnom, 1975-től, vagyis ötéves koromtól, napi 6 órát gyakoroltam. Ezért ma megcsókolnám édesapám kezét, ha élne. Édesanyámnak is nagyon hálás vagyok, ő jelölte ki ezt az utat számomra. Ő beszélte rá édesapámat, hogy bízzon bennem, és fog­lal­koz­zon velem. Irakban akkoriban nem volt nagy dicsőség lantművésznek tanulni, orvosnak sokkal inkább.
hirdetés

Élt a családjával Irakban is, majd visszatértek Budapestre. Hol tanult? Édesapján kívül kik voltak a mes­terei?
O. B.: 7 évesen írattak be a Bagdadi Balett- és Zeneiskolába. Aztán zenei konzervatóriumba jártam, majd elvégeztem a zenei konzervatóriumot Irakban. Ezt követően, 1991-ben jöttem vissza Magyarországra, és a Zeneakadémián folytattam a tanulmányaimat, aztán beiratkoztam az ELTE esti tagozatára, hogy magyar népzenét tanuljak, itt énektanárként végeztem. Megismertem Szakcsi Lakatos Bélát, Horváth Kornélt, Sipos Andrást, Bubik Istvánt, Babos Gyulát. Egyre határozottabban éreztem, hogy az utam valami egészen más, nem az, amin elindultam. Valójában a világzene vonzott. 1993-ban édesapámmal közös koncertet adtunk Párizsban. Ott kezdtem el improvizálni. Nemzetközi karrierem során számos nagyszerű muzsikussal találkoztam, a legfontosabbak között van Paco de Lucía, akitől technikát tanultam. A Gipsy Kings stílusába beleszerettem. A tőlük kapott jog alapján a Pharaon című daluk úd-feldolgozását is előadtam. Quincy Jones a Global Gumbo All Stars koncertsorozatára hívott meg, a katalán Jordi Savallis életem egyik meghatározó művésze volt.

Sok hatás érte, végül hogy fogalmazta meg magának, milyen zenét szeretne játszani?
O. B.: Apukám mellett nehéz volt, hogy azt legyek, aki vagyok. Nagyon sok munkámba telt, hogy megtaláljam a saját utamat, de végül sikerült saját stílust kialakítanom. Mindig össze akartam hozni a keletet és a nyugatot. Nekem volt először Irakban 24 tagú zenekarom, ami úgy szólt, hogyha becsuktad a szemed, úgy érezted, egyetlen hangszer szól. Aztán eljöttem Irakból, és próbálkoztam különböző hangszerek és a lant párosításával. Például lant és zongora. Amikor 1997-ben meghalt apukám, ahogy a magyarok mondják, padlót fogtam. Egyszerre nem volt, akivel beszélhettem volna a zenéről, akivel együtt muzsikálhattam volna, akinek feltehettem volna a kérdéseimet. Később megalakítottam az Omar Bashir Triót, két magyar gitárossal, Andreasszal és Petz Bálinttal, a lant volt a fő hangszer, a gitárok a kísérők. 2008-ban a zenekar kibővült: Hoszman Ádám és Tarr Gergő ütősökkel, Takács Donát basszusgitárossal, Vidák Róbert flamencogitárossal és Molnár Levente billentyűssel. Nagyon szeretek szólóban is zenélni, két hangszer párbeszédét is nagyon kedvelem, amikor beszélgetnek egymással. Sokan próbálják követni az általam járt utat, de nem megy nekik, mert nem ismerik a gyökereket. Én a mai napig nagyon sokat dolgozom, és nem ismerek kompromisszumot. Megtörtént, hogy felvettünk egy lemezt, a társaim gratuláltak, azt mondták, remek. Én meg azt kértem, hogy az egészet töröljük le, mert nem voltam elé­ge­dett az eredménnyel, így másnap újra kezdtük a munkát.

December 29-én Szimfonikus Lant – Omar Bashir – A „Lant Hercege” címen hirdette meg koncertjét a Pesti Vigadó. Mit fogunk hallani?
O. B.: Nagyon megtisztelő, hogy a nemzetközi sajtó az „Úd hercegének” nevezett el, ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy édesapám volt a legnagyobb lantművész, a király. A decemberi koncerten a zenekarom 9 klasszikus zenésszel egészül ki, édesapám és a saját szerzeményeimet, valamint világzenét fogunk játszani. Új zene lesz, mert a flamenco és az arab zene fog találkozni a klasszikus zenével, új hangszerelésben. A koncert a 25. lemezem beharangozója is lesz.






vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor