Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Mendelssohn utazásai
2017-04. szám

A Zsidó Művészeti Napok május 7-i a koncertje azért is különleges, mert a dinamikus Óbudai Danubia Zenekar és Anton Shaburov, a fiatal orosz karmester közös munkájának lehetünk tanúi,
ami számukra is inspiráló azon túl, hogy kedvelt szerzőjük darabjai közül választottak az estére.
Anton Shaburov az I. Nemzetközi Felix Mendelssohn Kar­mes­ter­ver­seny első díját nyerte el Görögországban, 2016-ban. Hivatásos pályája 2009-ben kezdődött a moszkvai „Globalis” Nemzetközi Szimfonikus Zenekar vendég karmestereként és az Uráli Állami Muszorgszkij Konzervatórium szimfonikus zenekarának vezető karmestereként, amit számos nemzetközi felkérés követett. Vendég karmesterként fellépett többek között a MÁV Szimfonikus Zenekarral, a Berlini Ifjúsági Szimfonikus Zenekarral, a Plovdivi Filharmonikus Zenekarral (Bulgária), a Magna Grecia Szimfonikus Zenekarral (Olaszország). 2017 fénypontjai között szerepel amerikai bemutatkozása a Dél-arizonai Szimfonikus Zenekarral, debütálása a német opera terén a magdeburgi színházban, valamint fellépése a Zsidó Művészeti Napokon az Óbudai Danubia Zenekarral Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Uránia Nemzeti Filmszínház
05. 07., 19h

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor