Miből áll össze egy ember?
2018. február 01. / Kovács Emőke / Vörösmarty Színház

Jon Fosse norvég drámaíró Halál Thébában című darabja az Oidipusz-trilógia lenyűgöző kortárs színpadi átirata, amelyet Horváth Csaba rendezésében mutatott be a székesfehérvári Vörösmarty Színház december 15-én. Az Oidipuszt megformáló Kádas Józseffel beszélgettünk igaz­ság­ke­re­sésről, sorsszerűségről és az apró gesztusok fontosságáról.

Horváth Csabával régóta dolgoztok együtt, mi az, amivel inspirálni tud­já­tok egymást ennyi idő után is? Mert látványosan termékeny a közös munkakapcsolatotok.
K. J.: A szakmai kapcsolatunkat kiegészíti egy szoros barátság, a múl­tunk­ra és az egymás iránti bizalomra épül mindaz, ami ebből lét­re­jön. Csaba egy olyan külső szem számomra, aki őszintén meg­mond­ja, ha rosszul döntöttem, vagy hiteltelenül képviseltem magamat egy adott helyzetben. Hozzátartozik ehhez a szakmához, hogy az em­ber­nek rávilágítanak a hibáira, gyengeségeire – én ezt értékelem, mert ebből lehet fejlődni, építkezni. Szenvedélyesen várja el a maximumot. Részemről ennek a befogadása nem dühvel párosul, hanem meg­pró­bá­lom megkeresni az okát, hogy Csabának mi miatt van hiányérzete, és igyekszem kijavítani. Mindig meg tud lepni. Olyan cilindere van, ami ki­fogy­ha­tatlan az ötletekből.

A Halál Thébában című előadásban (is) egy jelentős szerepet osztott rád. Ezt nehéz feladatként éled meg?
K. J.: Oidipuszt úgy képzelem, mint egy szobrot. Mindenkinek van egyfajta képe, elképzelése róla. Ezt a szobrot meg kell mozdítani, meg kell tanítani beszélni, élő figurát kell faragni belőle.

Fosse a görög tragédiák mely jellemzőit tartja meg az átiratában? Egyáltalán szükségét érzed-e annak, hogy a görög trilógia gyökeréig visszamenj, abba is kapaszkodj?
K. J.: A Fosse-átirat egy erőteljes, szikár szöveg. Betartva a görög drámák rendszerét, egy mai történet jött létre, az eredetiből kiindulva, viszont mivel egy trilógiát dolgoz fel, sokkal sűrűbb, nincs egyetlen felesleges pillanata sem. A fordító, Domsa Zsófia mondta, hogy ezek a monológok lehetnének dalszövegek is, mert annyira esszenciálisak, gazdagok, könyörtelenek.

Mennyire jelent nehézséget ez a fajta szövegszikárság?
K. J.: Nincsenek írásjelek a drámában, szándékosan, ez talán egyfajta bizalom a színészek felé, de egyér­tel­mű, hogy melyik mondat mit követel meg tőlünk. Engem iszonyatosan fogva tart a szövegkönyv nyelvezete, gondolatisága, az építkezése, nagyon szeretek vele foglalkozni. Csodálatos dolognak tartom, hogy 2500 évvel ezelőtt a görögök már tökéletesen ismerték az emberi természetet, most meg arra kell rájönnünk, hogy azóta semmit nem változott a lényünk, esendők, konokok, gyávák, agresszívek, ér­zé­ke­nyek, szeretetre méltóak vagyunk.

Milyen utat jár be Oidipusz a történet során?
K. J.: Egyszer csak egy nem hívő ember elfogadja és tisztelni kezdi az istenek létezését, a szabályaikat, megküzd a rá szabott feladatokkal, és elviseli a terhet, ami azokkal jár. Egy olyan embert kell megfogalmazni, aki ritka jó tulajdonságokkal rendelkezik, és hamarabb árt magának, mint másoknak. A humánus etikai rendszereket maximálisan tiszteletben tartja, az önös érdekeit a közös érdekekért képes háttérbe szorítani, és nem az a legfontosabb neki, hogy a pozíciója ne sérüljön. A szó legnemesebb értelmében bátor, mert szembe mer nézni a sorsával és önmagával.

Hiszel abban a fajta sorsszerűségben, ami a történetet alakítja?
K. J.: Az istenek időnként a halandók hátára akasztanak egy puttonyt, és hogy mit kezd ezzel az ember, hogyan reagál, mindig körvonalazza, milyen is a személyisége valójában. Itt nemcsak a sorsszerűségről van szó, hanem arról, hogy sarokba szorított helyzetben derül ki, mit miért vállalunk, mennyi felelősséggel, mennyire merünk végigmenni az utunkon, és milyen megoldásokat választunk. Kötelességünk tudni a fel­sőbb erők létezéséről, és reagálni rájuk.

Mindig gondot fordítasz az apró mozdulatok, gesztusok kidolgozására. Ebben mi vagy ki szokott a se­gít­sé­gedre lenni?
K. J.: Fontos számomra, hogy legyen a testnek is mechanikája, működjön együtt a jelenettel, és áruljon vagy titkoljon el apró jellemvonásokat az adott figuráról, könnyítse vagy nehezítse a szituációt egy-egy jól célzott mozdulat, gesztus. A testbeszédet ugyanúgy fel kell építeni, mint a mondatokat, a jeleneteket. Én imádok alaposan összerakni egy figurát, fogva tart az a gondolat, miből áll össze egy ember.

Miért jelentős az a fajta igazságkeresés, ami Oidipuszt jellemzi?
K. J.: Mert a szélsőséges válsághelyzetben lehet a legtöbbet megfogalmazni valakiről, egy ilyen szi­tuá­ció­ban tudjuk bebizonyítani, hogy mennyire makacs, konok, igazságkereső, jó uralkodó, és mennyire nem tehet arról, hogy mi az egyéni emberi sorsa, amit rászabtak, de vállalja a következményeit – sok mindent meg lehet fogalmazni, szélsőséges helyzetekbe lehet és kell kerülni. A világ egyik legjobb emberét kell megmutatni az esendőségeivel és sorsával, nyomorúságával együtt.