„Óriási bungee jumping!” – Szente Vajk A beszélő köntös musicalváltozatát rendezi Kecskeméten
2018. július 31. /

A magyar irodalom klasszikus regényének színpadra állításával ünnepli alapításának 650. évfordulóját Kecskemét városa októberben. A bemutatót máris óriási érdeklődés kíséri, hiszen A beszélő köntöst ezúttal musicalváltozatban láthatja a közönség.
Az új évad egyik legizgalmasabb produkciójáról Szente Vajkot kérdeztük.

Tavaly a János vitéz leporolására, idén A beszélő köntös mu­si­cal­vál­to­za­tának megírására és színpadra állítására kaptál felkérést Cseke Pétertől. Szereted a kockázatos feladatokat?
Sz. V.: Ez egy óriási bungee jumping, amelyhez ugyanakkor erős védőhálót jelent a kecskeméti színház társulata. Amikor Péter feltette a kérdést, hogy vállalnánk-e a csapatommal A beszélő köntös mu­si­cal­vál­tovza­tának elkészítését, egy óriási „Igen!” volt, amit kimondtam, sok-sok összetevővel. Imádok a kecskeméti társulattal dolgozni, és rendkívül fontos számomra az a szakmai barátság, amely Péterhez fűz, s amelynek alapja a nézőbarát, ugyanakkor progresszív színház iránti elkötelezettség. Persze nem feledkezhetünk meg magáról a mű­ről sem: 19. századi regényről van szó, amely 17. századi történetet dolgoz fel, s amely számunkra, 21. században élő alkotók számára rendkívül izgalmas feladatot jelent.

Hogyan kezdtetek a munkának?
Sz. V.: Alkotótársaimmal, Galambos Attilával és Juhász Leventével a kezdet kezdetén hoztunk egy döntést: nem kényszerítjük bele magunkat egyetlen adott stílusba sem. Ez a musical a mi alkotásunk lesz, amely viszont hűen követi Mikszáth Kálmán regényét. A darab cselekménye teljes egészében megegyezik a Mikszáth által leírtakkal, ugyanakkor átmegy a mi szűrőnkön, és lekever egy-két pofont mind a műfajnak, mind a kornak.

Szereposztás?
Sz. V.: A főszereplő, Lestyák Mihály szerepében Orth Pétert láthatják a nézők. Nagyon szeretek Petivel dolgozni, azt gondolom, hogy méltán lehet rá büszke a színháza és a városa is, hiszen a korosztályában országos viszonylatban is alig akad hozzá hasonló játékkedvvel és játékintelligenciával rendelkező színész. Lestyák Mihály apját Dunai Tamás alakítja, akivel az elmúlt években színészként és rendezőként is többször volt alkalmam együtt dolgozni. Nagy öröm számomra, hogy ismét egy izgalmas feladat kapcsán találkozhatunk. Egyébként pedig – mivel sokszereplős produkcióról van szó – a társulat jelentős része színpadra lép.

Mikor kezditek a próbákat?
Sz. V.: A lehető leghamarabb! A bemutató október 2-án lesz, a Város Napján. Szerintem augusztus 20-án rögtön a tűzijáték után kezdünk…

Forrás: Kecskeméti Katona József Színház