Irány Hamburg, New York, Dél-Korea
2018. augusztus 27. /

A magyar könnyűzene minden eddiginél nagyobb lehetőségeket kapott a legfontosabb külföldi fesztiválokon és showcase eseményeken, hiszen az NKA Hangfoglaló Program támogatásával működő HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) exportiroda jóvoltából 9 ország 10 nemzetközileg

is elismert szakmai eseményén 16 magyar produkció léphetett fel a zeneipar meghatározó szereplői és döntéshozói előtt.
Amíg a nyár főleg a fesztiválokról szólt a HOTS számára is – hiszen olyan események választottak idén először magyar fellépőket, mint a barcelonai Primavera, a Lollapalooza Berlin vagy Svájc legnagyobb nyári fesztiválja, az OpenAir St. Gallen –, úgy ősszel folytatódik a showcase-szezon, ami újabb kiugrási lehetőségeket hozhat a magyar zenekarok és előadók számára.
Németország legnagyobb showcase-eseménye, a Reeperbahn Festival az utóbbi három évben már rendre számolt magyar zenekarokkal. Olyan produkciók vethették meg a német piacon a lábukat az esemény után, mint az Ivan & the Parazol, a Belau vagy épp a Mörk, idén pedig már biztos, hogy a Primaverát is megjárt garázsrock zenekar, a Dope Calypso is fellép majd Hamburgban. Az ősz első hónapja egyébként is zsúfoltnak ígérkezik, hiszen a Waves Vienna is három magyar zenekart hív majd a fellépői közé. A bécsi eseményen tavaly volt először szervezett magyar jelenlét, ami idén még nagyobb méreteket ölt majd.
Október elején pedig két, Európán kívüli nemzetközi esemény is nagy reményeket fűz az általuk kiválasztott magyar zenekarokhoz. A New York-i Mondo.NYC, a legendás CMJ – Amerika legnagyobb presztízsű zeneipari konferenciája és tehetségmutató eseménye még a SXSW előtt – jogutódja az Ivan & the Parazolt és a Mörköt hívta meg, hogy erősíthessék a tengerentúli jelenlétüket. Míg Ázsia egyik legfontosabb szakmai eseménye, a dél-koreai Zandari Festa idén is három produkciót, a Platon Karataevet, a Mongooz and the Magnetet, valamint a Nagy-Szín-Pad döntőjét is megjárt Antonia Vait választotta ki arra, hogy a megjelenhessenek, és ezzel akár betörhessenek a hatalmas ázsiai piacra.