Mr. Bean grimaszai mögött
2018. szeptember 14. / Szalóky Bálint

A hatvan felett is vígan komédiázó Rowan Atkinsont az egész ország Mr. Beanként ismerte meg, de a pályája azért sokrétűbb ennél. Idén például harmadszor bújik a hamisítatlan angol és
hamisítatlanul kétbalkezes kém, Johnny English bőrébe. A magyar mozikban szeptember 20-tól látható Johnny English újra lecsap kapcsán tekintjük át eddigi legfontosabb karrierállomásait.

Fekete vipera
A ’80-as évek elejére Atkinson a BBC-n már befutott komikus volt, így kapott lehetőséget rá, hogy egy korábbi sketchet továbbgondolva megírja ezt a történelmi paródiasorozatot. Alkotótársa a később romantikus vígjátékokat jegyző Richard Curtis (Igazából szerelem). Az összesen négy szezon minden évadjában az angol történelem más-más korszakában járunk. Először a középkorban, majd az Erzsébet-kori Angliában, harmadszorra az 1800-as évek elejére ugrunk, végül az első világháborúnál lyukadunk ki, a karakterek pedig mindig a korábban megismert szereplők leszármazottjai. Az 1983-ban indult és sok szünettel, valamint a különkiadásokkal együtt az ezredfordulóig tartó széria nemcsak a címszerepet, Blackaddert alakító Atkinsonnak, hanem például Hugh Laurie-nak, Miranda Richardsonnak és Stephen Frynak is fontos karrierlépcső volt.

Mr. Bean
A Jacques Tati-féle Hulot urat és Buster Keatont remixelő, kelekótya, öltönyös, néma karakter, akinek a látszólag legegyszerűbb mindennapi feladatok is komoly nehézséget okoznak, 1990-ben jelent meg először a képernyőn. Nézők milliói imádták és imádják mind a mai napig az erőteljes grimaszokra és őrült szituációkra épülő szériát, annak el­le­né­re, hogy öt év alatt mindössze 15 epizód készült belőle. Atkinson azért sokat tett érte, hogy ne merüljön feledésbe: az évek során készült mellé két mozifilm (1997-ben és 2007-ben) és egy animációs sorozat is, amelyben a magyar Varga Stúdió is részt vett. Utóbbi új évadja jövőre érkezik, és a karakterhez a színész a hangját – pontosabban a hümmögését – adja. Addig is videójátékok, könyvek és más merc­han­di­sing termékek gondoskodnak róla, hogy Mr. Bean rendkívül kifizetődő vállalkozás maradjon – még ha Rowan Atkinson néhanapján azt is nyilatkozza, hogy immár abba a korban lépett, amikor e gyermeklelkű karakter inkább már kínos, mintsem vicces.

Négy esküvő és más moziszerepek
Mr. Bean teljesen beskatulyázta a színészt, aki azért igyekezett kisebb-nagyobb moziszerepekkel elhitetni, hogy kelléktára nem csak grimaszokból áll. És bár már 1983-ban feltűnt a Soha se mondd, hogy soha című James Bond-filmben, mi elsősorban a Négy esküvő és egy temetés (1994) szétszórt papjaként emlékszünk rá – nem csoda, hogy ebben is állandó alkotótársa, Richard Curtis forgatókönyvíró keze van. Feltűnt a Nagy durranás 2-ben (1993), valamint a nem túl emlékezetes Papás-mamás (2000), az Üldözési mánia (2001) és Az eltakarítónő (2005) című vígjátékokban. A nem különösebben izgalmas mel­lék­sze­re­pek­ből ismét Richard Curtis mozdította ki: a forgatókönyvíró első rendezése, az Igazából szerelem (2003) igazi sztárparádé volt, mára pedig klasszikus karácsonyi romantikus filmmé érett, amelyben Atkinson egy kicsi, ám fontos szerephez juthatott.
Johnny English
A trilógiává bővülő James Bond-paródia első, 2003-ban készült részében a címszereplő az egyetlen életben maradt kém, aki talán megmentheti a koronaékszereket egy titokzatos gonosz elől. A jónindulattal is közepes kritikák ellenére a film óriási sikert aratott, így törvényszerű volt a folytatás. A Johnny English újratöltve (2011) nem tért le az első rész által kitaposott ösvényről. Hősünk egy politikus ellen irányuló merénylet megakadályozására tér vissza, ám a történet itt is csupán ürügyül szolgál a Mr. Beant idéző gegekhez. A második rész Amerikában csúfosan megbukott, azonban ez aligha zavarhatta az alkotókat, ahogy az első rész esetében, úgy itt is a bevétel jelentős része a világ más tájairól érkezett, bőven nyereségessé téve az epizódot. A harmadik, Johnny English újra lecsap címet viselő epizódhoz sikerült szerződtetni egy korábbi Bond-lányt, Olga Kurylenkót. A cselekmény ezúttal az ügynökök személyazonosságát felfedő cybertámadás körül forog.

Maigret
A Bean animációs sorozat mellett a másik magyar kapocs Atkinson karrierjében a 2016 óta két évadot (és összesen négy epizódot) megélt, Magyarországon forgott Maigret. Fővárosunk az 1950-es évek Párizsát jeleníti meg a Georges Simenon regényein alapuló bűnügyi szériában. Maigret főfelügyelő karaktere szerencsére teljesen más, mint amit Atkinsontól megszokhattunk: az állandóan szivarozó Maigret különböző gyilkossági ügyekben nyomoz a mozifilm hosszúságú, önálló történetekben.

Autók és más szenvedélyek
A versenyautók iránti megszállottsága korábban már többször bajba sodorta Atkinsont. 2001-ben például egy Aston Martinnal ütközött, és bár a jármű ripityára tört, ő sértetlenül megúszta. Néhány évvel ezelőtt egy McLaren F1 felett veszítette el az irányítást, és egy fának csapódott. Rekordösszegű biztosítási pénzt kapott az autó helyreállításáért, amely több mint egy teljes évig tartott. A sztár magánélete sokkal kevésbé extravagáns, hiszen nem tudunk pletykalapok címlapjára kívánkozó sztorikról. A ’80-as években is­mer­ke­dett meg a BBC egyik sminkesével, akivel 1990-ben házasodtak össze, és két gyerekük született. Ezt követően 24 évig voltak együtt. Jelenleg Louise Ford színésznővel él, tavaly decemberben született első közös gyermekük.