A múlt kötelez – Kulturális Örökség Európai Éve
2018. október 08. /

Beszélgetés Merényi Judittal és Harsányi Máriával, az Óbudai Társaskör volt és jelenlegi igaz­ga­tó­jával erről a különleges intézményről, mely megőrizte az évszázadokat, és idén ünnepli 30 éves születésnapját a 200 éves épületben.
Mikor kezdtetek Óbudán dolgozni, mire emlékeztek ebből az időszakból?
M. J.: 1970 decemberében léptem át az akkori Frankel Leó Művelődési Ház küszöbét, bár akkor a küszöb nem itt volt, ahol most, hanem szemben a Krúdy-házzal. Egy rendes, békebeli, külvárosi kultúrda volt omladozó falakkal. Apám a Keszthelyi Művelődési Házat vezette, én mellette dolgoztam, mielőtt Óbudára jöttem, általa ismertem meg kiváló művészeket, akik a Frankelhez is kötődtek, például Till Ottót, aki az Óbu­dai Kamarazenekart vezette itt, vagy akár Varga Károlyt, aki az Ifjú Zenebarátok Klubját hozta létre ugyanitt.
H. M.: Az én első „küszöb-átlépésem” 1982 áprilisában volt a Zichy-kastélyban. Mert amíg a ház felújítása zajlott 1978-tól 1988-ig, addig a Zichy-kastélyban működtünk, és én ekkor csatlakoztam Judit csapatához. Korompay Katalin építész a felújítás során az eredeti, 200 évvel ezelőtti, klasszicista stílusban épült fogadó és kávéház épületét rekonstruálta. A feltárások során aztán kiderült, hogy az épület története egyidős Óbudáéval, hiszen már a római korban is lakott volt ez a telek.

[kep3]

A felújítás után egyből tudtátok, hogy mi fog történni a házban?
M. J.: A ház építészeti minősége meghatározta a tevékenységi formát, az épület pedig nagyszerű le­he­tő­sé­gek­kel rendelkezik. Még a Zichy-kastélyos években létrejött egy zenei bázisintézmény, zenekarok csat­la­koz­tak hozzánk, például a Budapesti Vonósok, a Budapest Ragtime Band, 1989-től a Liszt Ferenc Kamarazenekar is, talán az ő idekerülésükkor dőlt el, hogy a magas kultúra e területén maradunk. Az volt a célom, hogy a Társaskört elemeljük a művelődési ház fogalmától, ez a ház más, varázsa van, kötődnek ide az emberek. Egy szép épület, ami megőrzött valamit a régi Óbudából, és a program, ami benne van, illesz­kedik ehhez, hozzásimul, többletminőséget ad.
H. M.: A dolgok mesés alakulása jól végigkövethető a ház történetén, hisz szinte egyedülálló, 130 éves kávéházi korszakról és 62 éves művelődési házi történetről beszélünk. Ezért is szép, hogy ez a kettős születésnap a Kulturális Örökség Európai Évére esik, és az október 1-jei ünnepi házimuzsika-estünk ennek a programsorozatnak a része lett. Az is különlegesség, hogy 1967 óta ennek az intézménynek három igazgatója volt, Filkorn Ferenc, majd Merényi Judit 1976-tól 2008-ig, és azóta én – ez sem mindennapi, de itt van az Óbudai Kamarazenekar, akik 64 éve léteznek és koncerteznek. Szóval erős alapokra lehetett épít­kezni a ház kitalálásakor.

Ilyen történetben a mindenkori kerületi vezetésnek is fontos szerepe van. Jól gondolom?
M. J.: A ragaszkodásnak, az alakulásnak Óbuda is oka, mert ebben a kerületben sosem kérdőjelezték meg a ház tevékenységét, a III. kerületi vezetőség, hívják azt tanácsnak, önkormányzatnak, mindig odafigyelt a Társaskörre. Két főnököm volt: Kiss Imre és Tarlós István. Mindegyik vezető ismerte a ház vivő erejét, és Bús Balázsnak (a jelenlegi polgármesternek) köszönhető, hogy az elmúlt időben szintet lépett a kulturális élet a kerületi feladatok között.
H. M.: Az én főnököm pedig 10 éve Bús Balázs polgármester úr. Igen szerencsésnek mondhatom magam, hogy ez így alakult. Sok szép történet ér itt egybe, és csúcsosodik ki most ebben a 30 és 200 éves év­for­dulóban…

Mária, 10 éve te vezeted a házat, mi változott, mit változtattál?
H. M.: Most, hogy az évforduló kapcsán még jobban rálátok a múltra, az erősödik meg bennem, hogy a múlt kötelez. Súlya van – pozitív értelemben. Nagy változtatásokat vétek lenne tenni, mi már megteremtettük az arculatunkat, és ezt kell évről évre megújítva megőrizni, a ránk bízott értéket naprakészen tartani, hogy megtartsuk a törzsközönséget, és hogy mindig jöjjenek új emberek, akik megszeretik a Társaskört.
M. J.: A naprakészség azt jeleni, hogy mindig kitalál valami olyasmit, ami ráépül a hagyományra, és mindig ad valami többletet is.

Mivel készültök a 30 éves évfordulóra?
H. M.: 1988. október 1-jén indítottuk útjára az első évadunkat. Azóta is A zene világnapja az évadkezdés napja. Ahogy már említettem, egy ünnepi házimuzsika keretében a házhoz kötődő zenekarok köz­re­mű­ködésével ünnepelünk. Ajándékot pedig mindenki kap majd, a ház, a művészek, a közönség, de ezt nem szeretném elárulni…

Forrás: Óbudai Társaskör