A 18. század óta nem hallott briliáns zenék
2019. május 22. / Pavlovics Ágota

Vashegyi György pályája indulásának pillanatában pontosan tudta, mivel akar foglalkozni, és elkötelezte magát a régizenével. A Purcell Kórust 1990-ben alapította a Dido és Aeneas című Pur­cell-opera koncertszerű előadására, egy évvel később pedig létrehozta az Orfeo Zenekart, amely
nevét Monteverdi L’Orfeójának első teljes magyarországi előadása után vette fel. A karmester együtteseivel azóta is következetesen járja az útját, talán csak annyi változott, hogy az utóbbi néhány évben valóságos díjeső hullt rájuk. Következő évadjukra a 18. század óta nem hallott művekkel készülnek, kétség nem fér hozzá, kápráztató zenei pillanatok várnak ránk. Örömünkre Vashegyi Györgyöt faggathattuk.

Mielőtt a következő évad koncertjeiről ejtünk szót, beszéljünk a május 6-án a Müpában megrendezésre kerülő Rameau-gáláról.
V. Gy.: A szívemhez nagyon közel álló – énekes szólistákra, kórusra és zenekarra írt – Rameau-operarészletekből összeállított program fan­tasz­ti­kusan tömény és izgalmas lesz: mindenkit biztatok, hogy jöjjön el, mert rendkívüli élményben lesz része. Ezek a briliáns zenék kü­lön­le­ges lehetőséget kínálnak a zseniális szerzővel való találkozásra: a Zais nyitánya egészen eredeti módon ábrázolja a káoszt, a Nais ze­neka­ri bevezetője a titánok és az olümposzi istenek küzdelmét mutatja be, a Castor és Pollux nagy siratókórusa vagy A Gáláns Indiák Nagy Békepipa-tánca Magyarországon ritkán hallható remekművek. Estünk énekes szólistái – Kalafszky Adriána, Szutrély Katalin (szoprán), Me­gye­si Zoltán (tenor) és Najbauer Lóránt (bariton) – olyan kiváló magyar művészek, akik kivételesen jártasak a barokk zene előadásában.

A 2019/20-as évad is különleges koncertsorozatot ígér. Elég, ha csak a szerzők nevét említjük: Lemoyne, Purcell, Mozart, Albrechtsberger, Werner és Haydn. Mely műveikkel lesz szerencsénk találkozni?
V. Gy.: Szeptember 11-én, Jean-Baptiste Lemoyne 1785-ben írt Phèdre című operájának a 18. század óta első teljes előadására kerül sor a Müpában. A velencei székhelyű francia régizenei központtal, a Palazzetto Bru Zane-nel közös produkciónk kiváló nemzetközi szólisták (köztük Judith van Wanroij és Tassis Christoyannis) előadásában szólal majd meg. Az együttműködés keretében e művet – a korábbi magyar-francia közös produkciókhoz hasonlóan – lemezre is vesszük, az album megjelenése 2020-ban várható. November 28-án Purcell-estünk lesz a Zeneakadémián, amellyel a mester születésének 360. évfordulója előtt is tisztelgünk: itt az 1692-es „nagy” Szent Cecília ódát és a Dido és Aeneast szólaltatjuk meg.

A sorozat januárban mivel folytatódik?
V. Gy: Számos ritkasággal: a Müpában 2020. január 28-án Johann Georg Albrechtsberger egyházi művei közül a Domine, secundum actum meum kezdetű motetta, valamint Gregor Joseph Werner 1763-ban született c-moll Requiemje a 18. század óta az egész világon először lesz hallható. A programot a második részben Mozart művei – az Ave verum corpus és a Requiem – teszik teljessé. Ezzel a műsorral utána turnéra is indulunk: másnap Párizsban, a Théatre des Champs-Élysées Színházban, később pedig Lyonban is előadjuk.

Az évad 2020. május 13-án a Haydn életében is nagy sikert aratott A teremtés című oratóriumával zárul.
V. Gy.: Haydn A teremtés című oratóriuma (melyet annak idején Alkotásként fordítottak magyarra, innen a budai főútvonal neve), az őskáosztól az ember megteremtéséig követi a világ formálódását. Haydn zenéje varázslatosan szép és harmonikus, a mű földöntúli emelkedettséget sugároz.

Átütő sikert arattak mások mellett a 2012-ben a Palazetto Bru Zane-nel együttműködve lemezre vett Adrien című Méhul-művel, a 2014-ben a Versailles-i Barokk Zenei Központtal közös, Les fetes de Polymnie című Rameau-opera rögzítésével. 2017-ben Rameau Nais című operáját adták elő, a műből készült kétlemezes album, a Les fetes de Polymnie és az Un opéra pour trois rois című lemezek után megnyerte a rangos operai szaklap Gyémánt Nagydíját, a két Rameau-opera albuma elnyerte a Német Hanglemeznagydíjat is opera kategóriában. Mivel folytatódik a barokk gyöngyszemek bemutatása, lemezre rögzítése?
V. Gy.: A felsorolásból kimaradt, hogy 2018 tavaszán koncerten adtuk elő és lemezre is rögzítettük Rameau opéra-ballet-ját, A Gáláns Indiákat, tavaly szeptemberben (250 év után a világon először) szólaltattuk meg a 18. századi francia operaszínpad egyik legsikeresebb darabját, Charles-Hubert Gervais Hypermnestre című tragédiáját, melyből szintén lemezfelvétel is készült, emellett néhány hete Montéclair Jephtéjét adtuk elő és vettük lemezre. Ősztől tovább folytatódik a sorozat: a már említett Phèdre után további öt francia barokk opera előadását és lemezfelvételét „ütemeztük be” 2021 őszéig. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt öt évben a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar lemezfelvételei olyan sok jelentős nemzetközi elismerést és díjat nyertek el, amennyit tudtommal a Budapesti Fesztiválzenekaron kívül egyet­len magyar együttes sem.

Lapunk megjelenése előtt lesz, mégis arra kérem, mondjon néhány szót a Debreceni Régizene Akadémia programjáról.
V. Gy.: Annál is inkább szívesen, mert a régizene magyarországi oktatásának terén is izgalmas időket élünk: a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán 2019. április 8-10. között megrendezett Régizene Akadémián barokk hegedű kurzust tartott Simon Standage, barokk éneket Kovács Ágnes, valamint a régizenei előadói gyakorlat és kamarazene kurzust én vezettem. Debrecenben jövő tavasszal folytatjuk a kezdeményezést, nagy örömünkre terv szerint szeptembertől a Liszt Ferenc Zeneakadémián is megkezdődik a posztgraduális régizene képzés. Szintén szeptemberben Pécsett, az Egyetemen francia barokk kurzust is tartunk, a Versailles-i Barokk Zenei Központtal közösen, világhírű francia professzorok vezetésével, s a kurzusokon való részvétel ingyenes lesz.