„A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon fellépni mindig ünnep”
2019. július 23. / Jónás Ágnes

A Budapesti Nyári Fesztivál gazdag programsorozatában hagyományaikhoz híven idén is fellép a Margitszigeten a Liszt-díjas, Érdemes Művész Hamar Zsolt zeneigazgató-karmester irányításával alatt működő Nemzeti Filharmonikusok, természetesen egy újabb lélekemelő nagykoncerttel.
Különleges, június 15-i koncertjük első részében Goldmark Károly Falusi lakodalmának harmóniáival töltekezhetünk, a második részben pedig Muszorgszkij legismertebb zongoraciklusának, az Egy kiállítás képeinek gazdag témái és megunhatatlan dallamai csendülnek fel.

Miért épp Goldmark és Muszorgszkij műveire esett a választás?
H. Zs.: Sokféle programban gondolkodtunk, s azért választottuk az Egy kiállítás képeit, mert a művet jó ideje nem játszották a Budapesti Nyári Fesztivál keretében, a Goldmark-mű pedig romantikus, könnyen befogadható, a nyáresti hangulathoz illő remekmű, és bár magyar szer­ző­ről van szó, a darabjait külföldön sokkal többet játsszák, mint hazánkban.

A Bán Teodórával, a Szabad Tér Színház ügyvezetőjével való együtt­mű­ködés hosszú évekre nyúlik vissza.
H. Zs.: Még Kocsis Zoltán vezetése alatt megkezdődött az együttmű­kö­dés, én pedig folytatom a hagyományt. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon fellépni mindig ünnep, megtisztelőnek érezzük az idei fel­ké­rést is.

Az együttes színvonalának biztosítéka, hogy egy olyan korszakos zsenivel telt el az elmúlt több mint húsz éve, mint amilyen Kocsis Zoltán volt.
H. Zs.: Igen, és nekem nem is lehet más célom, mint hogy minden erőmmel azon legyek, hogy a Kocsis-tanítások és -nyomok továbbra is láthatóvá-hallhatóvá váljanak a koncertjeinken. Kiváló együttesről van szó, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ) tagjai a világ bármely kiváló együttesében is ülhetnének. Kocsis a mesterem, a tanárom és a pártfogóm volt, elmondhatatlan hálát érzek, amiért vele egyazon korban és helyen élhettem, habár rendkívül eltérő habitusú emberek és zenészek voltunk, vagyunk. Arra a hangzásra építkezem, amit kialakított az NFZ-ben, de a hangsúlyokat egészen máshova helyezem. Bízom abban, hogy az együttes a közös együttműködésünk során is egy nagyon pontos, precíz, flexibilis és kifejező módon játszó csapat marad. Az álmom, hogy a koncertjeink során túlszárnyaljuk eddigi teljesítményeinket, s hogy minden egyes dallam és harmónia meséljen, érzelmeket keltsen a befogadókban.
Milyen szakmai útravalókat kapott Kocsis Zoltántól?
H. Zs.: Kocsis előtti mesterem Petrovics Emil volt, akire szinte apámként tekintettem. Kettejüktől nagyon hasonló útravalókat kaptam, mindketten ugyanabban az értékrendben hittek, s elutasították azt a „világot”, ahol a termék eladása értékesebbé válik a terméknél. Egyszer zongoráztam Kocsisnak, de véletlenül becsúszott egy hanghiba. Ő ezt szóvá is tette, én pedig mondtam, hogy igen, de attól még a mű többi része szép volt. Erre azt felelte, hogy addig nem kezdhetünk szépségről beszélni, ameddig hanghiba van a játékban. Ezt az attitűdöt nevezhetjük maximalizmusnak is, de több ez annál: egyfajta szemléletmód, ami az évek során rám is átragadt.

Hogyan látja a mai emberek zenéhez fűződő viszonyát?
H. Zs.: Soha nem éltünk ennyire intenzíven együtt a zenével. Nem tudunk manapság úgy bemenni egy üzletbe, hogy ne szólna valamiféle zene. Régen az ember kiment dolgozni a földekre, és csak akkor hallott zenét, ha generálta, vagyis ha énekelt. Manapság a zenefogyasztás passzív élmény, leginkább a befogadásra korlátozódik. Ami a műfajokat illeti: óvakodom attól a kijelentéstől, miszerint a könnyűzene agresszivitást gerjeszt, a komolyzene pedig békés, nyugalmas állapotot idéz elő – mindkettőre tudok ellenpéldát. A jó és igényes zene építi az embert és az ember érzésvilágát, a primitív inkább talán az ősi ösztönökre hat. Tömegdemokráciában élünk, s a tömegkommunikációnak óriási a szerepe, ami nem tud másképp működni, csak a legkisebb közös többszörös elvén, vagyis minél több üzenetet akar valaki eljuttatni, annál egyszerűbben kell azt az üzenetet megfogalmaznia. Abban a pillanatban, hogy az üzenet egy kicsit komplikáltabb (például jelzős szerkezetet is tartalmaz), az üzenet létrehozója kockáztatja a nem értést vagy a félreértést. Ez a fajta egyszerűsítés a zenefogyasztásra is igaz: minél több emberhez akarjuk eljuttatni az üzenetünket, annál inkább kell(ene) rálépnünk az egyszerűség útjára. Hogy ebben a vonzások és választások rendszerében hogyan kívánja magát pozícionálni az NFZ? Egyfelől természetesen meg kell próbálni a hallgatói bázisunkat bővíteni, de azt a kompromisszumot sosem szabad meghozni, hogy a túlzott egyszerűség, vagyis a gagyi irányába menjünk el. Akad olyan bor, ami rendkívül igényes, de nagyon kevés van belőle. Aki előállítja, számol ezzel, és nem hígítja a termékét csak azért, hogy többen vegyék. A zenekarunk is így működik: nem engedünk a minőségből, és ezzel együtt hiszünk abban, hogy a zeneértő, zeneszerető közönség értékeli a munkánkat, valamint hogy koncertlátogatóink között köszönthetünk az évek óta elhivatott hallgatóságunk mellett új, a komolyzenével még csak ismerkedőket is.

Hol láthatja-hallhatja a Nemzeti Filharmonikusokat a zenére éhes publikum a szabadtéri koncertet mege­lő­zően és azt követően?
H. Zs.: Április 24-én Kobayashi Ken-Ichiro mester vezényelte a Müpában Verdi Requiemjét, a köz­re­mű­kö­dők Sümegi Eszter, Ulbrich Andrea, Brickner Szabolcs és Cser Krisztián voltak. Május elején szintén a Müpában lépünk fel, a fantasztikus és világhírű zongoristával, Tzimon Bartóval adunk koncertet Amerika hangja címmel. A júniusban Miskolcon zajló Bartók Plusz Operafesztiválon többek között A kékszakállú herceg várát játsszuk (Bartók operáját én rendezem), júliusban pedig – hagyományainkhoz híven – Beethoven-esteket tartunk Martonvásáron, a Brunszvik-kastélyban. Izgalmas hónapok állnak előttünk.