Csatlakozz a Szeretet Forradalmához! – Sziget Fesztivál
2019. július 30. /

Hét nap, kilenc headliner a Nagyszínpadon, ahol beszél majd Jane Goodall, illetve Al Gore is üzen a Szitizeneknek a Love Revolution jegyében. Sziget augusztus 7-13-ig.
[kep3]
„Több szempontból is kimagasló az idei Sziget Nagyszínpadának felhozatala” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője. „Egyrészt a korábban elindított növekedési stratégiát követve a tavalyihoz képest félmilliárd forinttal megnöveltük a fő fellépőkre szánt összeget, ennek köszönhetően a hét fesztiválnapra kilenc headliner kategóriás előadót/zenekart sikerült elhoznunk, akik közül három fellépő díja is meghaladja az eddigi csúcstartóét” – részletezte a főszervező. Idén tehát két napon is előfordul majd, hogy a headlinerek előtt is headliner játszik, mint például az utolsó napon a Foo Fighterst megelőző Twenty One Pilots vagy a szombati The National – Macklemore „kombó”. „Az pedig külön öröm számunkra, hogy olyan aktuális világsztárokat sikerült idén felsorakoztatnunk, akik különböző műfajokban egy széles, változatos rajongói bázist ölelnek fel. Elég, ha csak a Post Malone – Ed Sheeran – Foo Fighters ’ívet’ említjük” – mondta a főszervező, hozzátéve, hogy a Foo Fighters ráadásul egy két és fél órás koncerttel érkezik a Szigetre.
Kádár azt is kiemelte, hogy idén először, a Sziget Love Revolution kampányának elemeit megerősítve, a Nagyszínpadon szerepet kapnak olyan, a szervezők által meghívott vendégek, mint például Dr. Jane Goodall ENSZ-békenagykövet és környezetvédő, Emi Mahmoud költő, aktivista, a UNHCR jószolgálati nagykövete, és videoüzenetben közvetíti gondolatait Al Gore, volt amerikai alelnök, a The Climate Reality Project elnevezésű civil szervezet alapítója. „Szeretnénk a magunk módján felhívni a figyelmet a Love Revolution legfontosabb ügyeire, és ehhez igyekeztünk a szó valódi értelmében vett ’influencereket’ megnyerni. Bár egy fesztivált általában a világsztárok határoznak meg, a Sziget abban is kiemelkedik a nemzetközi mezőnyből, hogy a nálunk Nagyszínpadon túl is van élet, ahol a műfaji sokszínűség jegyében változatos programokat kínálunk idén is, mindenki örömére” – tette hozzá Kádár, aki elmondta azt is, hogy a kiemelkedő kínálatnak megfelelően nagy az érdeklődés az idei Szigetre, és reményei szerint a tavalyi csúcslátogatottságot idén is hozni tudja a Sziget.
A Sziget Fesztivál továbbra is különös figyelmet fordít a környezetvédelemre, illetve a Green Sziget Center program helyszínén a klíma start-upok világába nyerhetnek betekintést a látogatók. A fesztivál környezetvédelmi intézkedéseinek központjában a műanyag hulladék csökkentése, a víztakarékosság, valamint a Duna megóvása áll. A tavalyról már ismert re-pohár rendszer idén is folytatódik, ami azt eredményezi, hogy mintegy 1,5 millió egyszer használatos műanyag poharat fognak kiváltani a „többutas” poharak. Tavaly a „Don’t Suck – Ne szívd meg” szívószálmentes kampány 60%-kal csökkentette a szívószálhasználatot. A nagy sikernek köszönhetően idén egy továbbfejlesztett változattal igyekeznek még jobban csökkenteni ezt az arányt: már a szívószálak önkiszolgáló pultra helyezését sem támogatja a Sziget, illetve a központi ártáblákra is felkerül a szívószálmentes üzenet. Azok a látogatók, akik mégis ragaszkodnak a szívószálhoz, papírból készült, 100%-ban újrahasznosítható alternatívával szürcsölhetik az italokat. A szívószálak mellett a vendéglátóhelyek nem újrahasznosítható hulladékainak csökkentésére is különös hangsúlyt fektet a fesztivál. Az eddig bevezetett értékesítési szabályokon túl nejlonzacskót egyáltalán nem lehet forgalmazni, és az ételek kiadásakor lebomló tányérokat és evőeszközöket használnak majd.

Bővebb információ: www.sziget.hu